A Balassa-kódex 12. verse a Széllel tündökleni, melynek címe azonos a vers kezdő sorával (Széllel tündökleni nem ládd-é ez földet stb.), ami dalok esetében gyakori. Mintája egy latin nyelvű vers, amint azt Balassi az utolsó strófában jelzi is („Marullus poéta azt deákul írta”).

Michael Tarchaniota Marullus 15. századi itáliai humanista költő Non vides verno című költeményéről van szó. Ezt a verset dolgozta át Balassi, és az átköltés tényét az általa hozzáírt utolsó versszakban közölte.

A vers a vágánsköltészet hagyományait folytató tavaszi dal, amely vidám borozgatásra és búfelejtésre szólítja fel az olvasót. 1583-84 körül íródott.

Decima secunda

Ejusdem generis

Az nótája Lucretia énekének

1.
Széllyel tündökleni nem ládd-é ez földet gyönyörű virágokkal?
Mezők illatoznak jószagú rózsákkal, sokszínű violákkal,
Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngenek sokféle madárszókkal.

2.
Új rózsakoszorúkban kegyesek, szüzek ifiakkal táncolnak,
Jószavú gyermekek vígan énekelnek, mindenek vígan laknak,
Mind menny, föld és vizek, ládd-é, úgy tetszenek, mintha megújulnának.

3.
Sőt még Cupido is mostan feltörlötte homlokán szőke haját,
Gyönge szárnyacskáján té-tova, mint angyal röpül, víg kedvet mutat,
Szerelmes táncokban kinek-kinek adván kezére szép mátkáját.

4.
Azért ne bánkódjál, én jó vitéz társom, ürülj minden gondoktól,
Eléggé hordoztuk heában az sok bút, legyen már tőlünk távol,
Mostan igyunk, lakjunk, vigadjunk, táncoljunk, távozzunk bánatunktól!

5.
Nemde valakiért aggasztaljuk volt mi inkább ifjú éltünket,
Kiből azt sem tudjuk, hol és mely órában kiszólítnak bennünket?
Kivel mit gondoljunk? Ha Isten jó urunk, ő mindennel jól tehet.

6.
Aggasztaló bánat, búszerző szerelem távol legyen mitőlünk,
Jó borokkal töltött aranyas pohárok járjanak miközöttünk,
Mert ez napot Isten örvendetességre serkengeti fel nekünk!

7.
Marullus poéta azt deákul írta, ím, én penig magyarul,
Jó lovam mellett való füven létemben fordítám meg deákbul,
Mikor vígan laknám vitéz szolgáimmal, távozván bánatimtul.

Az archaikus tavaszénekek hagyománya él tovább a vers természetképeiben. Ezeket a képeket a reneszánsz korban megnövelték, kozmikussá tették a költők.

A vers műfaja dal, azonban belül tavaszének vagy májusdal. Balassi azokból a képekből, motívumokból építette fel, amelyeket az egész kor költészete használt, és azt a nyelvet és formakészletet használta, amit a kor humanistái.

A téma is kifejezetten humanista téma. Ugyanakkor Balassi élővé varázsolja ezt a sablonos, hagyományos témát azáltal, hogy saját élményeivel tölti meg.

A műben egy fiktív dialógus zajlik, a költő beszél valakihez. Az eredeti latin költemény címzettje egy társ, akit Marullus meg is nevez. Balassi nem nevez meg ilyen társat, csak „jó vitézi társ”-ként említi a megszólítottat (ennek a társnak az a szerepe, mint a hagyományos lovagi költészetben a mulatótársnak). A vers alapszituációja pedig valamilyen közösségi alkalom, valamilyen ünnep.

A vers szövege a fiktív párbeszédnek csak egyik résztvevőjét idézi: a megszólító fél a vers beszélője. A célja nem az, hogy megmagyarázzon valamit, hanem hogy magasztalja a tavaszt, így aztán nincsen indoklás vagy kifejtés. Csak egymásra áradó képek vannak, melyek szépsége és lendülete, sodrása adja a vers esztétikai hatását (a himnuszköltészetből lehet ismerős az ilyen képlitánia).

A mű szerkezete: kérdés – felelet – felszólítás – kérdés – felszólítás. Az 1-3. versszak mellérendelő szerkezetű leírás. Azt a kérdést fejti ki részletesen, amivel az egész vers indul: Széllyel tündökleni nem ládd-é ez földet gyönyörű virágokkal?

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!