Az első négy versszakban tehát saját érzelmeit elemzi, s felvázolja az alaphelyzetet: ebből megtudjuk, hogy szerelme viszonzatlan, s valószínűleg az is marad.

Közte és Júlia közt áthidalhatatlan szakadék van, mérhetetlen messzeség, de itt elsősorban nem földrajzi távolságra kell gondolni, hanem érzelmi távolságra. Azért érzi Júliát távol magától, mert Júlia nem szereti viszont.

Júlia elérhetetlen eszménnyé válik a számára, akár a lovagi költészetben, lakóhelye is valami távoli idegen ország, amely maga a paradicsom, egy igazi ideálvilág, olyan hely, ahová legfeljebb csak a darvak juthatnak el, a megnyugvást és boldogságot kereső, gyászruhában bujdosó szegény zarándok soha. Örökre el van előle zárva a boldogság édenkertje.

Ám a kitagadott szerelmes minden reménytelenség és kilátástalanság ellenére is megőrzi véghetetlen szerelmét Júlia iránt.

Az 5. versszakban jut eszébe a költőnek, hogy a darvakkal akár üzenhetne is valamit Júliának.

Az 5-6. versszakban az üzenetküldés motívuma arra szolgál, hogy az örök szerelmet hírül adja Júliának. Ez az üzenet teli van gyöngéd rajongással és megható jókívánsággal.

Balassi a 6. versszakban sok jót kíván Júliának, azt kívánja, hogy jobb sorsa legyen, mint neki, a költőnek. Talán a legszebb jókívánsága mind közül az, hogy kedvese lába nyomában tavasszal teremjen rózsaszál. Ezt a motívumot egy szép magyar népdalban hallhatjuk később újra – Balassi tudós képalkotásait ugyanis a 16-17. században felhasználta a népköltészet.

Viszont azért azt is kívánja Júliának a költő, hogy „keserüljön engemet”, azaz érezzen azért csak keserűséget, bánatot, amikor rá gondol.

A vers zárlata a vers születésének körülményeit és az ihletforrást rögzíti. Ez volt akkoriban a szokásos lezárási mód.

A „sok háborúmban” nem valóságos háborúra utal: lelki háborúra, belső nyugtalanságra kell gondolni. A költő tehát, miközben feldúlt lélekkel bujdosott, darvakat pillantott meg, ahogy szép rendben repültek, épp abba az irányba, amerre Júlia lakik, így aztán utánuk kiáltott, hogy vigyék el kedvesének üzenetét.

Láthattuk, hogy milyen szabályos motívumrendszere van a versnek. Ráadásként elmondható az is, hogy a híres Balassi-strófában íródott, így sor-és rímszerkezete szintén mértani tisztaságot sugároz. Ez a művészi megformáltság a költőnek egy kiegyensúlyozott, harmonikus világrend utáni vágyakozásáról árulkodik.

Ez a vágy pedig már egyenesen következik Balassi életéből, hiszen egy hányatott sorsú katona-költőről van szó, aki egy zűrzavaros és felbolydult világban élt; egy főnemesről, akinek életét hadjáratok, intrikák, birtokperek, alattomos vádaskodások, támadások és menekülések, közjogi és házassági botrányok, vagyonért és nők kegyeiért való marakodások határozták meg.

Balassi nem így akart élni, hiszen felszabadult szellemű, modern gondolkodású, humanista, reneszánsz egyéniség volt, aki a szépség, a vitézség, a tisztaság és az emberség után vágyakozott – de nem menekülhetett el a kor szellemisége elől. Így nemes célkitűzései kicsinyes kalandokba, dicstelen virtuskodásokba, vagyona elvesztésébe fulladtak.

Számtalan szerelme között egyetlen igazi társra sem talált, és még kedvenc életformája, a végvári vitézkedés sem hozott számára dicsőséget vagy megbecsültséget – csak korai halált.