A Darvaknak szól Balassi versgyűjteményének 44. darabja, a Júlia-ciklus része (a ciklusról és a Balassa-kódexről a Hogy Júliára talála, így köszöne neki című vers elemzésekor írtam).

Igazi udvarló vers, amely nem életrajzi ihletésből fogant, hanem ún. inventio poetica, azaz tudós poézis (Balassi „versszerző találmány”-nak nevezte). Ez a megnevezés szerepel a vers eredeti latin címében (Inventio poetica: Grues alloquitur).

Tehát maga a költő figyelmeztet minket, hogy a műben ne csak az önkifejezés igazságát, a valós élményi hátteret keressük, hanem vegyük figyelembe, hogy a vers egyben alkotás is, „tudós munka”.

Ezeknek az udvarló verseknek egy célja, feladata van: hogy Júliát meghódítsák. Míg a Júlia-ciklus első verseit még összefűzi valamiféle epikus szál, addig ezekben a versekben (amelyek főleg könyörgések, bókok, üzenetek) kizárólag a szeretett nő ostroma zajlik.

Az életrajzi háttér hiányát az is mutatja, hogy a ciklus legalább 10 verse – köztük a Darvaknak szól is – Hieronymus Angerianus újlatin költő ötleteinek felhasználásával készült. (Balassi egy olyan verskötetet használt, amely 1582-ben jelent meg Párizsban és Angerianus, Marullus, valamint Johannes Secundus költők verseit tartalmazta).

Balassi nem szóról szóra fordított, hanem mindig saját magára szabta át a felhasznált forrásokat, így ezeket a verseit is önálló szerzeményeknek tekintjük.

Egy humanista költői lelemény a Darvaknak szól központi motívuma: a költő a melegebb, jobb hazába szálló darvakkal üzen kedvesének, aki elérhetetlen távolságban van tőle.

DARVAKNAK SZÓL

ugyanazon nótára

1
Mindennap jó reggel ezen repültök el
     szóldogálván, darvaim!
Reátok néztemben hullnak keservemben
     szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem jut eszemben nekem,
     megujulnak kínjaim.

2
Látom, utatokot igazítottátok
     arra az ország felé,
Az holott az lakik, víg szívemet aki
     ő magánál rekeszté;
Valaha én rólam, ki híven szolgáltam
     valljon emlékezik-é?

3
Bujdosom, mint árva, idegen országba
     veszettül, mint szarándok,
Ruhámban sötét színt, szívemben szörnyű kínt
     viselek én, úgy gyászlok,
Szárnyam nincs mint neked, kin mehetnék veled
     ahhoz, az kit óhajtok.

4
Szárnyad vagyon, repülsz, szinte ott szállsz le, ülsz
     földében hol akarod,
Te szomjúságodot, szép forrásból csorgott
     tiszta vizével oltod,
Örömem környékét, az ő lakóhelyét:
     Paradicsomot látod.

5
De ne siess kérlek, tőled hadd izenjek
     neki rövid beszéddel,
Vagy ha az nem lehet, csak írjam nevemet
     mellyedre fel véremmel,
Kin megesmérhesse, hogy csak ő érette
     tűrök mindent jó kedvvel.

6
Adjon az jó Isten neki egészséget,
     víg és hosszú életet,
Mint mezők virággal, tündökljék sok jókkal,
     áldja mindennel őtet;
Nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál,
     s keserüljön engemet!

7
Sok háborúimban, bujdosó voltomban,
     midőn darvakat látnék,
Szép renden repülni s az felé halanni,
     hol szép Julia laknék,
El-felfohászkodván s utánok kiáltván
     tőlük én így izenék.

Szomorú, elvágyódó, visszavágyódó hangulatú, bánatos, elégikus hangvételű vers. A költő távol van a szerelmétől, s vágyódik hozzá.

A vers lényege 8 szóban összefoglalható: Júlia otthon boldog, Balassi idegenben boldogtalan, darvakkal üzen.

Két fő pólus van a versben, és mindkettő köré egy egész költői világ épül. Az egyik pólus Júlia, akivel minden jó dolog összekapcsolódik: szépség, szerelem, tisztaság, derű, hazai táj, emberhez méltó élet, szabadság, rend, összhang. A másik a számkivetett költő, akinek osztályrésze csak a szenvedés, a magány, a keserűség, az otthontalanság, az üldözöttség, a kiábrándultság, a zilált és hajszolt életforma.

Kettejüket a darvak motívuma köti össze, a darvak nagy testű költöző madarak, a szabadon röpülő képzelet, a gondolat, a költői lélek és érzésvilág hírvivői.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!