Első rész

Monda az Ur Jónásnak: „Kelj fel és menj
Ninivébe, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
szennyes habjai szent lábamat mossák.”
Szólt, és fölkele Jónás, hogy szaladna,
de nem hová a Mennybeli akarta,
mivel rühellé a prófétaságot,
félt a várostól, sivatagba vágyott,
ahol magány és békesség övezze,
semhogy a feddett népség megkövezze.
Kerülvén azért Jáfó kikötőbe
hajóra szállott, mely elvinné őtet
Tarsis felé, s megadta a hajóbért,
futván az Urat, mint tolvaj a hóhért!
Az Ur azonban szerzett nagy szelet
és elbocsátá a tenger felett
s kelt a tengernek sok nagy tornya akkor
ingó és hulló kék hullámfalakból,
mintha egy uj Ninive kelne-hullna,
kelne s percenként összedőlne ujra.
Forgott a hajó, kettétört az árboc,
deszkaszál nem maradt hű deszkaszálhoz.
A görcs hajósok, eszüket veszítve,
minden terhet bedobtak már a vízbe,
s míg arcukba csapott a szörnyü sóslé,
kiki a maga istenét üvölté.
Jónás mindent kiadva, elcsigázva,
betámolygott a fedélközi házba,
le a lépcsőkön, a hajófenékre,
s ott zuhant bódult félálomba végre,
gurítván őt az ázott, rengő padlat.
S így lőn hogy a kormányos belebotlott,
a deszkákat vizsgálva, s rája szólt:
„Mi dolog ez, hé, te nagy alható?
Ki vagy te? Kelj föl, s kiálts a keserves
istenedhez, talán ő megkegyelmez!
Vagy istened sincs? Szólj! Miféle nemzet
szült? Nem te hoztad ránk a veszedelmet?
Mely város vall polgárának, büdös?
S e fene vízen át velünk mivégre jössz?”
S ő monda néki: „Zsidó vagyok én
s az Egek Istenétől futok én.
Mi közöm nékem a világ bünéhez?
Az én lelkem csak nyugodalmat éhez.
Az Isten gondja és nem az enyém:
senki bajáért nem felelek én.
Hagyjatok itt megbujni a fenéken!
Ha süllyedünk, jobb itt fulladni nékem.
De ha kitesztek még valahol élve,
tegyetek egy magányos erdőszélre,
hol makkon tengjek és keserű meggyen
békében, s az Isten is elfeledjen!”
De a kormányos dühhel csapta vissza:
„Mit fecsegsz itt erdőről össze-vissza?
Hol itt az erdő? És hová tegyünk ki?
Innen csak a tengerbe tehetünk ki!
Ki is teszünk, mert nem türöm hajómon
az ilyet, akit mit tudom mi bűn nyom.
Már biztos hogy te hoztál bajba minket:
magad mondod hogy Isten átka kerget.
Ha Isten üldöz, az ördög se véd meg.
Hé, emberek! Fogjátok és vigyétek
ezt a zsidót!” S már nyolc marok ragadta,
nehogy hajójuk süllyedjen miatta,
mert nehéz a kő, és nehéz az ólom,
de nehezebb kit titkos súlyu bűn nyom.
Jónás azonban jajgatott s nyögött
és meglóbálták a tenger fölött.
„Vigyázz – hó-rukk! Pusztuljon aki nem kell!”
S nagyot loccsant… s megcsöndesült a tenger,
mint egy hasas szörny mely megkapta étkét.
S már a hajósok térdencsúszva, kétrét
görbedve sírtak és hálákat adtak,
könnyelmü áldozatokat fogadtak,
s a messzeségben föltünt a szivárvány.
A víz simán gyürűzött, mint a márvány.

Jónás menekül az Úr elől, a feladata elől. Önmagára való utalások, ahogy el akart bújni Isten elől: „hagyjatok itt megbújni a fenéken”, „rühellem a prófétaságot”. Fáj neki ez a feladat, fut előle, ledobná, mint egy rühes ruhát.

Azt is megtudjuk, miért nem akar próféta lenni. Fél a várostól, a nyüzsgéstől, a bűntől. Ő tisztán élt, hagyják őt békén („mi közöm a világ bűnéhez”).

Emellett egy bűnös városba azért sem akar elmenni, mert ha ott hirdeti az Igét, akkor félő, hogy megkövezik, kigúnyolják, megcsúfolják, elkergetik, megverik, talán meg is ölik. Vagy kiállítják, hadd szónokoljon, mondja el, amit akar, ha ez a dolga, és úgyse figyel rá senki.

A hajón mindenki érzi, hogy ez a vihar égi büntetés, és minden ember a saját istenéhez imádkozik. Sok a műben az irónia, mint pl. abban a jelenetben is, amikor a tenger közepén azt akarja Jónás, hogy szárazra tegyék ki.

Babits is ilyen volt. Jónásról van szó, de a mű mégis Babitsról szól, és arról, amit ő erről a költőszerepről, váteszszerepről, prófétaszerepről gondol. Babits is kivonulni akart, és büntetés, megaláztatás lett a része.

A vers gazdag nyelvi réteget átfog, nyelvi furcsaságok, szokatlanságok vannak benne. Pl. mivel a prófétaság egy bibliai szó, szokatlan, hogy egy ilyen állítmány tárgya legyen, mint a „rühellem”. Ez így kifejezve cinikus. Emellett a mindennapok nyelve is belekerül a versbe: „hó-rukk”, ahogy kidobják Jónást a vízbe.

Nagy nyelvi kilengések között mozog a vers: vannak benne pórias, profán, evilági, mindennapi kifejezések és ugyanakkor biblikus archaizálás is. Régies formák pl.: elmene, rühellé, övezze, feddett népség (akiket az Úr megfeddett, megszidott, megszólt).

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!