A szereplők

Jónás alakja

A félszeg, félénk Jónás komikus és szánalmas figura a hajófenéken hányódva, a cethal gyomrában groteszk alak, és Ninivében is nevetséges és esetlen. Személyiségétől idegen az isteni küldött szerepe, kiválasztottságával képtelen azonosulni. Súlyos tehernek érzi a feladatot és mindenáron szabadulni igyekszik tőle.

Ez kétféleképpen is értelmezhető. Lehet gyávaság, a nehéznek érzett feladat elől való megfutamodás, de lehet önmagához, saját belső lényegéhez való hűség is. Jónás ugyanis belső szükségleteit, nyugalmát, személyiségét próbálja megőrizni azzal, hogy nemet mond a prófétaságra.

Tisztában van azzal, hogy neki ez nem való, tőle ez idegen, és azzal is, hogy ha vállalja, annak mi lesz a következménye.

Az, hogy fel kell adnia belső szükségleteit („félt a várostól, sivatagba vágyott, ahol magány és békesség övezze”), és el kell viselnie a ninieveiek részéről a sértegetést, akár a fizikai bántalmazást is („semhogy a feddett népség megkövezze”). Tehát a fenyegetettség-érzés is visszatántorítja.

Figurája nemcsak szerencsétlen, gyenge és nevetséges, hanem szánalomra méltó, esendő és mélységesen emberi is.

Ő is bűnös, mivel szembeszáll az Úrral, és mert bosszúvágyból a niniveiek halálát kívánja, akik megsértették az önérzetét (indulata nevetséges méretűre duzzadt). Valójában Jónás szenved is a bűntudattól, mert érzi, hogy nem térhet ki a feladat elől, és mégis megpróbálja.

A cet gyomrában megérti, hogy nincs menekvés: az Úr így is, úgy is rákényszeríti a prófétaságra, ezért jobb, ha engedelmeskedik. De ekkor sem a prófétaszereppel azonosul, hanem a kényszernek enged („nincs mód futni előled”). A küldetést soha nem teszi igazán magáévá, nem történik meg a bensővé lényegítés, nem válik szükségletté. Mindvégig külső ráhatás eredménye, kényszer szülte dolog marad.

A prófétaszerep közvetítővé teszi az égi és a földi hatalom között, ami sajátos helyzetbe hozza. Helyzetét a kettős prés képe jellemzi legjobban: kétfelől nyomják, egyszerre harcol a bűnös Ninivével és az Úrral, s mindkét harca erkölcsi jellegű küzdelem.

Az Úr alakja

Az Úr a hatalom és a tekintély jelképe: bölcs, képes úrrá lenni pillanatnyi érzelmein, bosszúvágyán. A várost meg akarja menteni, a türelem vezérli.

Ő mondja ki a történet tanulságát a 4. rész végén, miközben Jónás hallgat. Itt nem lehet eldönteni, hogy Jónás megértette és magáévá tette-e az Úr szavait, vagy a „hallgat” ige csak a helyzetébe való beletörődést, legyőzöttségét jelzi.

 

A mű nyelvezete, költői eszközei, stílusa, verselése

Babits szólásszerű, közmondásnak is beillő, általános, bölcs mondásokat ír bele a versbe, pl.

„vétkesek közt cinkos, aki néma” (3. rész)
„a gonosz fittyet hány a jóra” (3. rész)
„ki nem akar szenvedni, kétszer szenved” (2. rész)
„aki éltét hazugságba veszti, a boldogságtól magát elrekeszti” (2. rész)

A Jónás könyve nyelvezetének különlegessége, hogy keverednek benne a régies színezetet megteremtő archaizáló beszédmód elemei (pl. –ván/-vén képzős határozói igenevek és elavult múlt idejű igealakok, mint „fölkele”, „elbocsátá”, „üvölté”, „ül vala”, „így lőn”) és Babits korának köznyelvi, modern kifejezései (pl. „rühell”).

Stílushatás szempontjából rendkívül változatos a mű, Babits sokféle regisztert használ:

• archaizáló (pl. „Monda az Úr Jónásnak”, „szerzett nagy szelet / és elbocsátá a tenger felett”)
• köznapi (pl. „betámolygott”, „nyögött”)
• népies, bizalmas (pl. „rühell”, „Mennybéli”)
• patetikus (pl. „Ne szánjam Ninivének / ormát mely lépcsőt emel a jövőnek”)
• humoros (pl. „egyetemed fenekébe hulltam”, „fenn csücsültem vala koronáján”, „E halban sós hús lett belőlem”)
• ironikus (pl. „olyat bődült bozontos szája”, „szeme vérbeforgott, / kimarjult arán verítéke csorgott”, „egy árva ház sem égett Ninivében”)

 

A bibliai nyelvezet ódonsága mellett a bibliafordítók latinizmusait is beleszőtte a szövegbe Babits (pl. a latin igék tárgyvonzatát: „futván az Urat, mint tolvaj a hóhért”).

Megjelennek a Bibliára jellemző költői alakzatok is, pl. figura etymologica („benyelné nyelve mellé”, „hús-záraiba zárt cet”) és alliteráció („kiáltok, káromkodok, könyörgök”).

A Jónás könyve igazodik a Biblia kifejezésmódjához, melynek alapvető jellemzője a jelképes beszéd.

Metaforikus motívumok:

• tengeri vihar, cet jelentései: Jónás büntetése, az Úr akaratának érvényesülése, a lírai én belső küzdelme (szerepdilemmája), a környezet ráhatása
• Ninive jelentései: bűn és erkölcsi romlás, káosz, a civilizáció önpusztítása

 

Kifejezőeszközök: metafora, hasonlat, megszemélyesítés, halmozás, fokozás, alliteráció, figura etymologica.

Korstílus: újklasszicizmus (az 1920-as, 1930-as évek egyik jellegzetes irodalmi iránya, mely a klasszikus modernség eredetiségelvével szemben megkerülhetetlen értéknek tartotta a hagyományt).

A Jónás könyve verselése időmértékes: egyenetlen hosszúságú, páros rímű, laza jambikus sorokat tartalmaz. Gyakoriak az áthajlások (enjambement).

 

A Jónás könyve üzenete

A mű üzenete Jónásnak az a felismerése, hogy nem térhet ki a felelősségvállalás elől. Ugyanígy a költő sem kerülheti ki a feladatát. Az a feladata, hogy tiltakozzon a háború ellen, akkor is, ha nem hallgatnak rá.

Jónás nem akar próféta lenni, erővel igyekszik elejét venni annak, hogy az Úr rákényszerítse a küldetés felvállalására, de mint kiderül, a kötelesség elől nem lehet elmenekülni. A mű kulcsmondata éppen ezért: „mert vétkesek közt cinkos, aki néma”. A költő sem hallgathat, amikor erkölcsi kötelessége szót emelni a világban tapasztalható barbárság ellen.

A zárlat mondanivalója az, hogy talán mégsem pusztulnak el az emberiség nagy alkotásai, maradandó értékei (mert Ninive sem pusztult el). Van tehát némi remény is elbújtatva a mű végkicsengésében.

A Jónás könyvét többen úgy értelmezték, hogy Babitsnak lelkifurdalása volt apolitikus költészete miatt, de ez tévedés. Pályája során Babits mindig szót emelt, amikor úgy érezte, hogy meg kell szólalnia (pl. a háború befejezését követelte). Számos közéleti verset is írt (pl. Húsvét előtt, Fortissimo, A gazda bekeríti házát), így egyáltalán nem kellett cinkos némasággal vádolnia önmagát.

A Jónás könyve egyáltalán nem önvád vagy bűnbánat kifejezése volt Babits részéről, hanem belső vívódásának költői megfogalmazása. Mindig is vívódott a közszerepléstől visszahúzódó természete és aközött az erkölcsi parancs között, hogy álljon ki a jó ügy mellett.

A Jónás könyve azért is jelentős, mert a Jónás imája című verssel kiegészülve Babits életművének záró darabja lett. Haláláig a költő már csak töredékben maradt verseket és néhány rövidebb értekezést írt, valamint egy fordítást készített el (Szophoklész: Oidipusz Kolonoszban).

A továbbiakban röviden nézzük meg külön-külön a négy részt!

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!