Isten különféle megnevezéseket kap Babitstól a Jónás könyve és a Jónás imája című műveiben: Úr, Mennybéli, Egek istene, Gazda, a nagy Úristen, Hatalmas, Bosszúálló, Ős.

Szimbolika: Gazda = Isten, Cethal = halál.

A Cethal a haláltudat mellett a megpróbáltatások, a szenvedések felidézője is; a kép a szenvedés, a vállalás problémájával áll összefüggésben.

A Gazda nem Jónás felettes énje, és nem is kiismerhetetlen és rejtőzködő, félelmetes Isten. A Gazda szó őriz valamit a középkori jelentéséből, benne van a gondoskodás fogalma is. Isten tehát azért Gazda, mert ő az, akihez Jónás tartozik, akinek a szolgálja, aki gondoskodik róla.

A Gazda pedig a gondoskodás megtestesítője, aki adja és elveszi az életet, vagyis ő a Teremtő, a létezés végső oka, aki az alkotások hitelét, érvényességét is megteremti. Ő a művéset forrása és magyarázata is.

Itt a versben Jónás – ellentétben a Jónás könyvével – meg sem próbálja megérteni a Gazdát, vagyis Istent. Ő csak egy gondoskodásra szoruló próféta, aki feladatát elvégezve pusztán csak kér, vár, remél és elfogad.

Fontos motívumok: patak-hasonlat, tenger, hang-szó-szavak-szólás-beszélés (az egész verset átszövő motívumháló: a lírai én helyzete magával a beszéddel azonosul), Biblia

A Gazda és a patak motívuma az alfa és az ómega szerepét tölti be, melyeket Babits 1903-as A lírikus epilógja című költeményében használt.

A patak gyakori jelkép a költészet kifejezésére. Jelentésében benne van a távolság, az ismeretlen messzeség, az élet és a halál szétválasztása. A Jónás imája legalább 3 jelentésben használja a patak képét:

• elsődlegesen természeti kép,
• másodlagosan a kezdet és a vég (a patak-tenger összekapcsolással),
• harmadrészt a beszédfolyam szimbóluma (vizuálisan is rokonítható a kettő).

Kifejezőeszközök: metafora, hasonlat, megszemélyesítés, fokozás, alliteráció.

A cím birtokos jelzős szószerkezet, műfajmegjelölő is. Összekapcsolja a verset a Jónás könyvével, ahol még nem azonosította magát a beszélő Jónással. Itt most megteszi: egyértelműen kiderül, hogy Jónás maga a lírai én. Az első személyű megszólalás is nyilvánvalóvá teszi, hogy az Úr engedetlen követe Babits maga, Jónás alakja tehát önportré.

Ám ez az azonosság a vers második felében megszűnik, ott a bibliai Jónás már csak a lírai én hasonlítójaként szerepel („hogy ki mint Jónás, rest szolgája”).

Szerkezetileg két hosszú összetett mondatból áll a költemény. Ez alapján 2 egységre botható fel.

Az 1. egység (1-6. sor) panasz. Az első két sor az ószövetségi Jób könyvét idézi („atyámfiai hűtlenül elhagytak mint patak, a mint túláradnak medrükön a patakok”): a Bibliában Jób a barátok hűtlenségét panaszolja.

Babitsnál a lírai én azt panaszolja, hogy sorsa szétesik, de hangjából a panasz mellett az önvád is kihallható. A nagybeteg költő a régi szavak hűtlenségét is felpanaszolja, ami a személyiség határainak fellazulását jelzi. A költő úgy érzi, elveszett a szavakat megtartó erő, kiesett a nyelv „otthonosságából”. Pályája kezdetén még megvolt a harmónia közte és a szavak között, de ez az összhang felbomlott.

Itt a jelen egy múltbéli folyamat eredményeként jelenik meg: a sok régi hiú szó hűtlen lett a költőhöz. A téma a lírai énnek a költészethez, a költőléthez való viszonya. Megfogalmazza, hogy mennyire ellehetetlenült már a hiteles költői megnyilatkozás. Ez fájdalmas önminősítés is.

Az 1. egységet a patak-hasonlat fogja össze, amely látványként az egész egységen végigvonul, és az idő képzetét is felidézi. Szerepe, hogy felkelti a beszédfolyam asszociációját.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!