Babits Mihály: Fekete ország (elemzés)
A vers stílusa nominális (névszói), igazából alig van benne ige. Az igék hiánya az időtlenség, a mozdulatlanság, a változatlanság érzetét kelti. Mintha olyan törvényszerűségről lenne szó, ami soha nem változik. A képi folyamatosság hiánya pedig valamiféle végzetes töredezettséget érzékeltet.
A Fekete ország legszembetűnőbb stilisztikai vonása a „fekete” melléknévvel létrehozott jelzős szerkezetek nagyszámú, paralelisztikus halmozása, ami nagyon különös nyelvi muzsikát hoz létre.
Legjellemzőbb mondattípusa pedig a fogalmi ellentétpárokból összekapcsolt névszói felsorolás (ég-tenger, állat-ember, öröm-gyász).
A „fekete” szó egyhangú ismétlődése nem hoz létre monotóniát. A vers hangulata inkább nyugtalanító. Babits többféle módszerrel kelt feszültséget, pl. a felsorolás váratlan megszakításával, vagy azzal, hogy a kevés igét tartalmazó szövegben pont két anaforikus szövegtömb közti szövegtestben tűnnek fel nagyobb számban igék („áshatod”, „vághatod”, „csap”, „fúr”, stb.).
Az is zavarba ejtő, hogy nincs semmilyen elbeszélői mozzanat a szövegben (leszámítva a legelső sort).
A versbeszédet önmegszólításként is lehet értelmezni, mivel az igék egy része E/2. személyű. Az önmegszólítás következtében pedig fel lehet fogni a verset az álom vagy látomás értelmezéseként is. Az álomfejtés eredményeként látja be a beszélő azt, hogy az anyag legmélyebb, lényegi tulajdonsága a feketésege.
A színtelenség, egyhangúság képzetét szuggerálja az „e” hangok magas száma, amit a „fekete” szóval variált szókapcsolatok egymásra halmozása okoz. A magyar nyelv egyébként is meg van terhelve az „e” hanggal, mely nagy arányban van jelen a nyelvünkben, sok szavunknak alkotóeleme. A „fekete” melléknév 45-ször fordul a versben, ami egy meglepően merész húzás Babitstól.
A „fekete” szó lüktető ismétlése a belső izgalom fokozódását érzékelteti és szinte sokkszerű hatást tesz. Nemcsak a ritmikával, a verszenével, hanem a közvetített tartalommal is, hiszen a feketeség nemcsak a fény hiányának következménye a versben. Nemcsak kívül, a felszínen fekete minden, hanem belül is, csontig, velőig fekete. Az anyag „rejtett lelke” is fekete.
A fekete nem csupán egy szín ebben a versben, hanem egy morális állapot. A feketeség belülről árad, sugárzik ki a világba, hiszen a feketeség az anyagnak a lényege: az anyag lelke fekete, azaz gonosz, ártó, ijesztő és fenyegető. A vers tehát azért ilyen hatásos, mert a fekete szín egy belső tartalmat közvetít, és a fekete ország valójában nem színtelen ország, hanem gonosz ország.
A vers nem más, mint egy riadt látomás, amely a világ minden részletét átszövő gonoszság fölfedezését közvetíti. A beszélőben a végére már olyan nagy a rémület, hogy kiszakad belőle az önálló sorba kerülő és ezáltal nyomatékosított „jaj” indulatszó is. Az utána következő, háromszor ismételt „fekete” szó már csak ijedt dadogásként hangzik el.
Ugyanakkor a vers szimbolikája más értelmezéseket is lehetővé tesz. A fekete szín jelentése lehet:
- megsemmisülés (halál)
- pokol (kárhozat)
- céltalan élet (létlen létezés, amikor valaki nem él igazán)
- pesszimista világmagyarázat
A színszimbolikában a fekete szín többek között a káosz, a halál, a szégyen, a bánat, a gonosz, a bűn, a pusztulás, a gyász és a reménytelenség színe.
A vers persze csak egy álom leírása, egy álombeli élmény, amelynek hatása ébredés után is borzongató. Ugyanakkor amit az álmot megfejtő lírai én megért az álomból, az kétségbe ejti: a szín csupán a napfény „vendég-máza”, azaz a lényeget elfedő látszat, csak festett külcsín („a nap a színek piktora mind”). A világ lényegiségére a fekete szín jellemző, s ezen nem változtat a tarkaság motívuma sem, mert az csak a felszín.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
szeretném folytatni a verselemzést Babits verséról
Az oldalszámokra kell kattintani a bejegyzés alatt (Oldalak: 1 2 stb.), a soron következőre.