Miről szól a költemény? A beszélő végigtekint költői pályáján és sorra veszi szerepeit, költői felfogásait. A versbeli cigány számot vet, visszatekint életére, a vers tehát egy számvetés, összegzés (az első versszak „hajdan” szava jelzi, hogy a lírai én visszatekint pályája indulására).

1. pályája kezdetén a parnasszista, a szecessziós és a l’art-pour-l’art költészetet szintetizálta. Ekkoriban a forma elsődlegességét vallotta. Erre utal a „Szárnyas, páncélos, ízelt bogár” kép, ilyen verseket alkotott.

Babits elbíbelődött a versével, hogy szép legyen, kedves legyen, csinos, míves, kedvünkre való legyen. Mint egy kis ízelt bogáron, minden a helyén van a versen. Olyan kis tökéletes. Ez volt a fontos számára: kezdetben a szecessziós versei kis, finomkodó csodák voltak.

2. egy közéleti jellegű pályaszakasz következett, amikor háborúellenes verseket írt. („Úgy született később ajkamon, mint a trombitahang…”)

Ekkor már nem önmagáért való költészetet művelt, hanem másokhoz is szólt, akiket meg akart győzni: vérbő, nagy teli hanggal, teli tüdővel, expresszionista stílusban írt.

3. ezekhez képest most egy teljesen újfajta szerepet vállal fel: az a líra, amit jelenleg művel, az egyetemes részvét schopenhaueri gondolatán alapszik. Erre utal a „testvérem van millió” kép. Már minden emberközelibb a verseiben, a kitaszítottakkal sokkal több a közösségvállalás, az együttérzés, tudatosan. Ez képileg is megjelenik: „remegve jön belőlem”, „beesett szemek”, „oly szegény”.

És most már halkan beszél, remegve, elbizonytalanodva, elvesztve az utat.

De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön
mint beesett szemek gödreiben
remegve fölcsillan a könny.

(Élete vége felé közeledve egy lépéssel ennél is tovább fog menni majd Babits: a költő metaforája akkor már a próféta lesz.)

Olyan hangos itt a társadalom, de sok ember szegény, sok ember örül, ha már annyi jut neki, hogy meghúzhatja magát valahol, van fedél a feje fölött.

Kalibát ácsolna magának az erdőn: de tilos a fa
és örül ha egy nagy skatulyás házban
jut neki egy városi zord kis skatulya.

A skatulya egy kicsi doboz, ahhoz hasonlítja Babits a szegények lakhelyét. Ezek az emberek nem élnek boldogan, csak meghúzódnak, csak elviselik a nyomort, a kilátástalanságot, segítséget sem remélve tengődnek a társadalom perifériáján.

A nagy gazdasági válság idején nagy volt a nyomor, és Babits meglátta ezt maga körül. Hasonlatai a nyomort adják vissza, pl. a „beesett szem” nem a jólét, a derű, a kiegyensúlyozottság jele.

És örül hogy – ha nem bírja már s minden összetört –
átléphet az udvari erkély rácsán
s magához rántja jó anyja, a föld.

A társadalom nagyon rétegzett, nemcsak fent, hanem lent is van ember. És aki lent él, az szerencsétlen, nincstelen, s ha már nem bírja tovább, kilép az erkélyen, öngyilkos lesz (tiborci panaszok ezek, a Bánk bánban is hasonlókat mond el Tiborc, a paraszt).

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!