Babits Mihály: Balázsolás (elemzés)
A Balázsolás hangneme elégikus, de helyenként irónia vagy önirónia is megjelenik.
A finom irónia okai:
- a távolságtartást szolgálja: az emléket felidéző felnőtt távolságot akar tartani saját gyermekkori énjétől („diákul dünnyögve, amit sem én / s ő se jól értett”);
- a felnőtt szeretne visszamenekülni a boldog, szorongásmentes, időtlennek tűnő gyermekkorba, de tudja, hogy ez lehetelten.
A vers beszélője jellegzetesen életrajzi alak, tehát maga Babits a lírai én. Vallomásos jellegű személyesség érezhető benne, több életrajzi eseményt is beleírt a költő a versbe (gyermekkori élményét és jelenlegi betegségét).
A szöveg, a megfogalmazás módja megrendítően egyszerű, mégis kivételes művészi erő mutatkozik meg benne. Az egész vers a gyermeki ima tiszta, őszinte hangján szólal meg.
Fontos motívumok: a gyermek és a felnőtt én.
Kifejezőeszközök: hasonlat, megszemélyesítés, költői felkiáltás
A vers 3 szerkezeti egységre bontható fel.
Az 1. egység témája egy gyermekkori emlék felidézése, és az áldás erejében való gyermeki bizalom kifejezése. A felütés gyermeki imafordulattal kezdődik.
A hajdani kisgyermek régi bizalma, gyermekes imaformulája („Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!”) segít a mostani felnőttnek beleélni magát az egykori szertartás hangulatába. Felidézi régi, ijedt őzike-énjét, amibe némi önirónia is vegyül.
A lírai én elnéző humorral gondol vissza az egész szertartásra, az öreg papra, akin „szeme pislogva csüggött”, és aki maga sem tudta jól az áldás szövegét, amely latinul volt.
A 2. egység (onnantól, hogy „Óh ne bánd csúf gondatlanságom”) a felnőtt lírai én helyzetét írja le, aki annak ellenére kér segítséget Szent Balázstól, hogy már nem hisz benne úgy, mint gyerekkorában. Mégis fenn akarja tartani az illúziót, a gyermeki hit illúzióját. Tehát egybeolvad a gyermek és a felnőtt én világa.
A felnőtt lírai ént önvád gyötri, amiért „félszáz évet” úgy élt végig, hogy egyszer sem gondolt hálával Szent Balázsra, aki gyermekkorában megoltalmazta. Most úgy ítéli meg, viselkedése gyerekes, „balgatag” volt, de reméli, hogy Szent Balázs „okos felnőtt” módjára csak elnézően mosolyogni fog a hálátlanságán.
A beszélő tehát a felnőtt-gyerek viszony mintájára képzeli el a felnőtt ember és a természetfeletti erők („magasabb szellemek”) kapcsolatát. Saját élethelyzetét a gyermekéhez hasonlónak érzi, hiszen nem érti azt, ami vele történik, nem látja értelmét a szenvedésnek, és nem tudja a választ a saját kérdéseire.
Úgy érzi, most, felnőttkorában nem bírja elviselni azt a szenvedést, amelytől gyerekként talán pont Szent Balázs közbenjárására menekült meg. Talán épp az egykori Balázs-áldásnak köszönheti, hogy felnőtt és megért félszáz évet. Emiatt válik fontossá számára a gyerekkorban alig értett balázsolási szertartás. Amikor ez tudatosul benne, akkor újra elmondja a gyermekkori imát.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Babits Mihály: Balázsolás (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>