Az őszi tücsökhöz 1908-ban keletkezett és 1911-ben jelent meg Babits második kötetében, a Herceg, hátha megjön a tél is! című kötetben, melyben az Esti kérdés című vers után helyezkedik el. Ez is filozófiai költemény.

Alapkérdése az, hogy miként látja egy tücsök (egy nem emberi lény) a világot: „milyen lehet tenéked a világ?”

A vershelyzet szerint nyugodt éjszaka van, mindenki alszik, csupán a tücsök ciripelése hallatszik. A lírai én az egyhangú tücsökciripelést hallgatva „magába száll”, azaz elmereng filozófiai kérdéseken.

Az őszi tücsökhöz

Ki átható, egyhangu dalaiddal
betöltöd a nyugalmas éjszakát,
milyen lehet tenéked a világ?

Csend van; a hangok alusznak az éjben.
A te zenéd van ébren egyedül,
mint láthatatlan, éles hegedű.

A te zenéd a csöndnek része immár
és mint a szférák, titkon muzsikál:
Az hallja csak, aki magába száll.

Csendnek és éjszakának hegedűje,
milyen lehet tenéked a világ?
Érzed-e a csöndet s az éjszakát?

Zenéd olyan, mint a lelkem zenéje
s talán a fájó unalom dala:
Egyforma volt tegnap s egyforma ma.

Bokrod alatt, ah, kétségbeesetten
érzed a csöndet és az éjszakát
s szegény vak lélek, sírsz az éjen át.

Amikor a lírai én őszi magányában hallja a tücsköt, a következő filozófiai kérdés ötlik fel benne: te milyennek látod a világot, tücsök? És ez a kérdés újabb filozófiai problémákat vet fel: olyan-e a világ, amilyennek az ember látja? És milyen jogon tartja magát az ember különbnek, más élőlények fölött állónak?

A tücsök egyhangú ciripelését a beszélő fájóan unalmasnak tartja, saját egyhangú életét juttatja eszébe. Egyforma a holnap és ma, de ugyanilyennek látja a tücsök is. Az állatok talán másképp látják a világot, mást látnak a világból? Megint a viszonylagosság motívuma jelenik meg, mint Babits más verseiben is gyakran.

Fontos motívum az empátia: a beszélő megpróbálja beleképzelni magát a tücsök helyébe. Szegény vak léleknek nevezi, aki érzi a csöndet és az éjszakát és sír.

Valójában amit lát a tücsökben, az ő maga. A tücsköt szólítja meg, de értelmezhető a vers önmegszólításként is.

Az impresszionizmusra jellemző képeket találunk, pl. fájó unalom, érzed a csöndet, a szférák muzsikálnak.

A vers rímelésén átsüt a zeneiség. Legfontosabb kifejezőeszközei metaforák („Csendnek és éjszakának hegedűje”), megszemélyesítések („a hangok alusznak”), hasonlatok („mint láthatatlan, éles hegedű”, „Zenéd olyan, mint a lelkem zenéje”), költői kérdések („Érzed-e a csöndet s az éjszakát?”), megszólítás („szegény vak lélek”), ismétlés („milyen lehet tenéked a világ?”).