Az angol reneszánsz színház és dráma
Az angol kultúra virágkora az angol reneszánsz ideje, amely nagyjából I. Erzsébet királynő uralkodásával (1558-1603) esik egybe.
Már Erzsébet királynő apja, VIII. Henrik király szakított Rómával és a katolicizmussal, így Angliában a protestantizmusnak egy sajátos válfaja jött létre, amelyben az egyház feje a király lett (anglikán egyház).
Miután 1588-ban az angol hajók legyőzték a győzhetetlennek hitt spanyol Armadát (hajóhadat), Anglia Európa nagyhatalma lett, s a tengerek egyedüli ura. Az angol polgárság ekkor mohó gyarmatosításba kezdett, és egyre gazdagabb lett.
I. Erzsébet királynő is a polgárságra támaszkodott, amely protestáns volt, így ellensúlyozta az arisztokrácia hatalmát, amely katolikus volt és spanyolbarát.
A gazdasági erősödés, a jólét kedvezett a tudomány és a kultúra fejlődésének, a polgárságon belül megjelenik egy értelmiségi réteg is, egyre több iskola és nyomda alakult, új színházak épültek. Ez a századvégi virágzó korszak volt az angol reneszánsz kora.
A 16. század végi Angliában az irodalom vezető műneme a dráma lett. Ez csak Angliában alakult így, ahol már érezni lehetett a közeledő polgári forradalom előszelét: a polgárság és az arisztokrácia közti küzdelem Angliában idézte elő a legmélyebb történelmi-társadalmi változásokat, és ez kedvezett a drámai műfajok felvirágzásának. Sorra jelentek meg a drámaírói tehetségek, születtek a jelentős színpadi művek.
Nemcsak az angol, hanem az újabb kori európai irodalomnak is William Shakespeare (1564-1616) volt a legzseniálisabb drámaírója, de elődei és kortársai is akadtak szép számmal, pl. Thomas Kyd (1538-1594), Cristopher Marlowe (1564-1593) és Ben Jonson (1572-1637).
Az angol reneszánsz korszakának eszmevilága
Az Erzsébet-kor gondolkodását egyfajta átmenet jellemezte a középkori és az újkori világkép között.
A középkori gondolkodásból átvették a „létezők láncolatának” fogalmát, így próbálták valahogy rendbe foglalni a határtalanul nagy, teremtett világot.
Feltételezték, hogy szerves kapcsolat van az isteni és az emberi világ között, és hogy a kozmosz és a teremtett világ elemei szigorú alá-fölérendeltségi viszonyban vannak egymással. Így kapcsolódnak össze a dolgok Istentől a legalacsonyabb rendű létezőig.
Úgy gondolták, ez a láncolat a társadalomra is érvényes: mindenkinek megvan a maga helye, és a sorrend önkényes megváltoztatása zűrzavart idéz elő. Különösen a korszak második felére jellemző a káosztól való félelem.
Az, hogy a rend összeomlásától tartottak, azt jelezte, hogy a korábban biztosnak hitt, zárt világkép szétesőben van, az értékek viszonylagossá váltak.
Mindez olyan problémás kérdésekben nyilvánult meg, mint:
● a természetjog és a hagyomány viszonya (mi a kötelességünk, természetes hajlamainkat követni vagy az ember alkotta törvénynek, a hagyománynak engedelmeskedni) – ezzel a kérdéssel foglalkozik Shakespeare Rómeó és Júliája is;
● az önmeghatározás, az önazonosság problémája (ki vagyok és hol van a helyem a világban) – ez Shakespeare Hamlet című drámájának fő kérdésiránya.
A helyzetet bonyolította, hogy a középkor örökségeként az Erzsébet-kori angol társadalom a hivatalos vallási tanok mellett még hitt a természetfölötti lényekben (szellemek, tündérek, boszorkányok, koboldok) és a természetfölötti jelenségekben (jóslás, varázslat) is.
A jegyzetnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Az angol reneszánsz színház és dráma — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>