Arisztotelész Poétika című műve a Kr. e. 4. században keletkezett.

Arisztotelész (i.e. 384-322): a görög bölcselet kiemelkedő alakja. 17 évesen Platón Akadémiáján kezdett tanulni Athénban, 20 évig volt Platón tanítványa, aztán a 13 éves Alexandrosz (a későbbi Nagy Sándor) nevelője lett. I. e. 334-ben saját iskolát alapított (Athénban a Lükabetton hegynél levő nyilvános tornacsarnok mellett, a Lükeionban kezdett tanítani). Iskolájának rendszere a későbbi európai egyetemek mintája lett.

Életműve: az arisztotelészi életmű a filozófia szinte minden területére kiterjed. Arisztotelész volt az első filozófus, aki a gondolkodás rendszerével, természetével is foglalkozott, függetlenül annak tartalmától. A fegyelmezett gondolkodás, a formális logika alapjainak megalkotója.

Jelentősége: nagy hatást gyakorolt a későbbi európai gondolkodásra és tudományosságra.

Poétika: irodalmi szempontból meghatározó műve Arisztotelésznek. Az első rendszeres műfajelméletnek tekinthető.

Arisztotelész következetes és összefüggő magyarázatot ad a költői alkotás működésére. Az általános tulajdonságoktól az egyes műfajok sajátosságaiig, a keletkezéstől a befogadóra gyakorolt hatásig mindent górcső alá vesz. Bemutatja, milyen belső logika szerint alkotnak a költők, milyen természetes okai vannak a költészet kialakulásának, és mi a költészet célja és haszna.

Előzmények, források: Arisztotelész magyarázatai, gondolatai bizonyos elődök (Szókratész, a szofisták, Platón) elképzeléseit folytatják vagy cáfolják.

Műfaj: esszé.

Cím: témajelölő (a poétika görög szó, jelentése. költészettan, irodalmi műfajelmélet)

Téma: a költészet műfajainak csoportosítása, rendszerezése (a mai ember számára szokatlan ez a felosztás, mert a zenét, táncot is beleveszi, ami hozzá kapcsolódik).

Alapgondolat: az utánzás elmélete (Arisztotelész elutasítja Platón idea-elméletét). Felfogásában a művészeti tevékenységet – így a költészetet is – két természetes ok hozta létre: az ember utánzó hajlama (mimeszisz) és a ráismerés fölötti öröme.

Szerkezet:

• az irodalmi művészet alapja az utánzás (ez közös bennük, a különbség az eszközben van: ritmussal, dallammal, szóval).
• katarzis fogalma
• elkülöníti az irodalmat és a szépirodalmat
• az eposz és a tragédia „tökéletes” műfajok, a legelismerőbben a tragédiáról szól, szeirnte ez a „legművészibb” műfaj.

A tragédia részletes jellemzése Arisztotelész Poétikájában:

• komoly, lezárt, meghatározott terjedelmű cselekmény
• szenvedélyek összecsapását ábrázolja
• célja a tettek bemutatása
• a lélekre hat, célja a felismerés elérése
• a tragédia részei: prologosz, paradosz, sztaszimon, epeiszodion, exodosz
• a történet 3 részből áll: fordulat, felismerés, szenvedés
• jellemekről is szól és a gondolkodásmódról
• nyelvi kifejezésmód: világos, választékos kifejezések
• színpadkép
• fontos a cselekmény egysége

Összegzés: Arisztotelész összehasonlítja a tragédiát és az eposzt, következtetése: a tragédia értékesebb, mert a célját jobban el tudja érni.

Jelentősége: az első kísérlet a műfajok rendszerezésére, azaz műelméleti munka (a tragédia és az epika műelmélete). Nagy hatást gyakorolt az irodalomtudomány későbbi alakulására, az utókor napjainkig kiemelt szerepet tulajdonít neki.

Azt tapasztaljuk, hogy minden kor irodalmi tudományossága Arisztotelész alaptételeihez viszonyítva határozza meg önmagát (vagy elfogadja, vagy vitatkozik vele, elutasítja, de mindig Arisztotelész Poétikája a viszonyítási pont).

Utóélete: óriási volt a művelődéstörténeti hatása. Legjelentősebb utóhatása, hogy a klasszicizmus idején Arisztotelész Poétikája alapján alkották meg a „hármas egység” elvét. Ugyanakkor a hármas egységről ebben a formában (szókapcsolatban) nem esik szó a műben. Az „arisztotelészi” hármas egység tehát a 17. századi francia kritikusok (Boileau) „találmánya”. Alapja az, hogy Arisztotelész valóban megjegyzi, hogy egy teljes nap legyen az időtartama a cselekménynek, és egy helyszínen játszódjon – de nála ezek inkább dramaturgiai célú megjegyzések.