A Visszatekintés 1852 októberében íródott Nagykőrösön, a szabadságharc bukása utáni kiábrándult hangulatban. Az egész közhangulatot keserűség és illúziótlanság uralta akkoriban, de Arany János egyébként is hajlamos volt a melankóliára, az elégikus hangulatra, a „borongásra”.

Ezt a verset se nagyon lehet a korabeli viszonyokkal, a szabadságharc bukásával összefüggésbe hozni, vagy csak nagyon áttételesen: Arany nem a történelem sodrában élő ember volt, mint Petőfi.

A Visszatekintés olyan elégia, amely személyes válságról árulkodik. Mélyen emberi. Arany ekkor még csak 35 éves volt (az „emberélet útjának felén” járt), de ebben a versben úgy ír, mintha már öregember lenne, aki végére ért az életnek. Letargikus hangulatú számvetést készít az életéről, mintha a halálra készülne, és sorsát, egész életét kudarcként tünteti fel.

Visszatekintés

Én is éltem… vagy nem élet
Születésen kezdeni,
És egynehány tized évet
Jól-rosszúl leküzdeni?
Én is éltem… az a sajka
Engem is hányt, ringatott,
Melyen kiteszi a dajka
A csecsemő magzatot.

Első nap is oly borultan
Hajola reám az ég!
S hogy nevetni megtanultam,
Sírni immár jól tudék;
Sohase birám teljébe’
Örömeim poharát;
Az ifjuság szép kertébe
Vas korláton néztem át.

Félve nyúltam egyszer-máskor
Egy rózsát szakasztani:
Késő volt – a rázkodáskor
Mind lehulltak szirmai.
Keresém a boldogságot,
Egy nem ismert idegent:
Jártam érte a világot –
S kerülém ha megjelent.

Vágytam a függetlenségre,
Mégis hordám láncomat,
Nehogy a küzdés elvégre
Súlyosbitsa sorsomat:
Mint a vadnak, mely hálóit
El ugyan nem tépheti,
De magát, míg hánykolódik,
Jobban behömpölygeti.

Álmaim is voltak, voltak…
Óh, én ifju álmaim!
Rég eltüntek, szétfoszoltak,
Mint köd a szél szárnyain.
Az az ábránd – elenyészett;
Az a légvár – füstgomoly;
Az a remény, az az érzet,
Az a világ – nincs sehol! –

Nem valék erős meghalni,
Mikor halnom lehetett:
Nem vagyok erős hurcolni
E rámszakadt életet.
Ki veszi le vállaimról…?
De megálljunk, ne, – ne még!
Súlyos a teher, de imhol
Egy sugár előttem ég.

Szende fényü szép szövetnek, –
Mely egyetlen-egy vigasz, –
Szerelemnek, szeretetnek
Holdvilága! te vagy az.
Elkisérsz-e? oh, kisérj el –
Nincs az messze – síromig;
S fátyolozd be derüs éjjel
Aki majd ott álmodik!

A Visszatekintés létösszegző vers, filozófiai költemény, melynek beszélője kudarcok sorozataként értékeli a maga mögött hagyott néhány évtizedet.

A romantikus stílusú mű hangulata szomorú, elégikus, rezignált, pesszimista, keserű.

Címe témajelölő (Arany visszatekint a mögötte álló évekre, számba veszi sorsát, egész életét).

Fő motívumai: sajka, örömök ki nem ürített pohara, vaskorlát, széthulló rózsa, hálójába gabalyodott vad.

Kifejezőeszközei: metaforák, megszemélyesítések, ellentétek, alliterációk, főnévi igenevek, ismétlések, költői kérdések, hasonlatok.

Műfaja önironikus elégia. A töprengő költő elsősorban azt vizsgálja meg, hogy tudott-e élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a sors felkínált neki. Szerény életvitelét Arany kudarcnak éli meg és ironziál önmagán.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!