Arany János: Tengeri-hántás (elemzés)
A Tengeri-hántás szerkezetileg 3 egységből áll:
Az 1. egység (1. versszak) a kerettörténet (a tengerihántás) szituációját írja le. Itt az elbeszélő a balladamondó narrátor (az elsődleges elbeszélő).
A 2. egység (2-13. versszak) idézőjelben áll, ami jelzi, hogy elbeszélője a tengerihántás egyik résztvevője (a másodlagos elbeszélő), aki feltehetőleg idősebb a társaság többi tagjánál, és aki a 2. strófában még csak munkára buzdítja és illemre oktatja a többieket, aztán a 3. strófától kezdve elmesél egy történetet a fiatalok okulására.
Tuba Ferkó és Dalos Eszti szomorú története, amely valamikor a múltban játszódott le, a ballada tulajdonképpeni témája. Minden versszak utolsó előtti sora kiemel valamit a történetből, ami a jelenbe visz (természeti jelenségek, közbeszólások), de a múltbeli történetre is utal szimbolikusan, annak metaforikus értelmezését adja.
A 3. egység (14. versszak) ismét keretversszak, amelyben az elmesélt történet eredményeként a mesét hallgató fiatalok dideregve figyelik a fölöttük repülő halott szerelmesek kísérteties muzsikáját.
A balladának műfaji követelménye a párbeszéd, amely jelen esetben nem a mesélt történet szereplői, Tuba Ferkó és Dalos Eszti között folyik, hanem a történet mesélője és hallgatósága között.
A strófák utolsó előtti sora kitüntetett helyzetű, kiemelt – rímtelen és gondolatjelek között álló, refrénszerű – sor, amely mindig megszakítja a történetet (vágástechnika). Ezek amolyan kiszólások, amelyek vagy buzdítják a történetmesélőt, vagy maga a mesélő (az öreg) vagy valaki más rászól a fiatalokra, vagy felfigyel valamilyen külső jelenségre, amely szimbolikusan a mesélt történettel is kapcsolatba hozható.
A kerettörténetben tehát van egy „elbeszélő” és egy (vagy több) „közbeszóló”, sőt, egyszer maga Arany is megszólal.
Az ötödik sorok kétféle tartalommal bírnak:
- Kiszólnak a jelenlevőkhöz, akik beszélgetnek és hallgatják a mesét (ezzel a kerettörténetre, a tengerihántás szituációjára utalnak).
- A mesélt történetre is utalnak.
- Érzelmi reakciókat (szigor, aggodalom, szánalom, együttérzés) is közvetítenek, amelyeket a hallgatóság ad a mesére.
Vajon ki mondja ezeket az utolsó előtti sorokat?
- értelmezhető úgy, hogy maga a mesélő (a másodlagos elbeszélő), aki időnként félbeszakítja a saját történetét és megjegyzéseket tesz a külvilágra, az éjszakai természet különféle jelenségeire, vagy magára a kommunikációs helyzetre.
Ennek az értelmezésnek ellentmond az a tény, hogy sokszor teljesen más hangvételben szólnak hozzá a történethez ezek az ötödik sorok, mint amilyen hangvétele a történetnek van. Mondhatná ugyan a kettőt ugyanaz a személy, de akkor minduntalan ki kellene esnie a mesélői szerepből, ami elég furcsa.
- Egy másik értelmezés szerint ezek a sorok nem a mesélő szavai, hanem valaki más mondja őket a társaságból. Vagyis a tűz körül ülő hallgatóság reagál így a mese egy-egy fordulatára.
Ezt látszik igazolni, hogy az ötödik sorok látszólag esetleges közbeszólások, amelyek valójában szorosan kapcsolódnak a mesélt történet mozzanataihoz. Azonkívül olyan motívumok jelennek meg bennük, amelyeket a hallgatóság jól ismer, a saját környezetükből vett motívumok (szél, hold, róka, vadkan, harmat, kuvik stb.).
Mindkét olvasatban igaz, hogy az ötödik sorok metaforikus megnyilatkozások, amelyek képi-szimbolikus nyelven értelmezik a mese éppen aktuális mozzanatát.
Nézzük meg sorjában, melyik mit jelent!
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
A Lombár ökörnek a szarvára utal ez inkább, aminek kifelé állnak a szarvai…
A harangszóra asszociálni itt szerintem hibás megközelítés.
Elfogadom, hogy másra is lehet asszociálni. De akkor hogyan értelmezed?
Így van, a Toldiban is Lombár az ökör neve. Arany nyilván arra használta. De hogy itt mi ennek a másodlagos jelentése, az feladja a leckét. Én arra gondolok elsődleges jelentés alatt, hogy a harang itt az ökör nyakában lógó kolom-.(-ezt a betűt nem engedi leírni…) Azért nagy ez a kolom-, mert a Lombár lehet egy vezérökör a faluban, aki után jön a többi, ezért az ő nyakában van a nagy harang. Jelentheti tehát ez a munkából visszatérő állatot, aki húzza a szekeret stb. (bár furcsa, mert eddigre már a csillagokat is láttuk, akkor mit kerestek volna kint a mezőn…). (Az is igaz, hogy kifele álló szarvakra utal a lombár kifejezés, ami jelen esetben tulajdonnévként szere-el.) Esetleg jelentheti a visszatérő Ferkót is akár. És egyben a harang Eszti temetését, amikor meghalt valaki, megkongatták a harangokat.
Itt valami keveredés van, hibás az idézett versszak.
Nosza Ferkó, felszalad a boglyára,
Azután vidorabb lesz, majd sebesebb
Kapaszkodnék, de nem éri,
Feje szédűl: mi nem éri?…
– Tizenkettőt ver Adonyban:
Elég is volt ma regélni. –”
A második sor nem ebben a versben van.
Köszönöm az észrevételt, javítottam.
Nagyon köszönöm!