Arany János: Mindvégig (elemzés)
Az élet nemcsak fiatalon szép, hanem szép egészen a halálig, ha az ember bölcsen éli meg azt az időt, ami még hátravan belőle:
Hisz szép ez az élet
Fogytig, ha kiméled
Azt ami maradt;
Csak az ősz fordultán,
Leveleid hulltán
Ne kivánj nyarat.
Az élet akkor tud szép lenni, ha nem kesergünk a fiatalság elmúlásán, ha ősszel nem kívánunk nyarat. Azaz mindig megtaláljuk az adott életkornak megfelelő örömöket.
Így hát, mondja önmagának, bár reményeid nem teljesültek és már nem sok van hátra az életedből, ami időd még van, annak próbálj örülni, azt élvezd ki.
Bár füstbe reményid, –
S egeden felényit
Sincs már fel a nap:
Ami derüs, élvezd,
Boruját meg széleszd:
Légy te vidorabb.
Élvezd ki azt, ami jó van az életedben, ami pedig szomorú, azon emelkedj felül és legyél vidám, hangzik a biztatás.
Arany itt a megváltoztathatatlan tudomásulvételére inti saját magát, és arra figyelmezteti, hogy akkor is lehet találni örömet az életben, ha valaki nem tud teljes életet élni: az élet még csonkult formájában is szép. Ezért fontos a helyes hozzáállás („Ami derüs, élvezd, / Boruját meg széleszd”) és a derűs életszemléletre való képesség („Légy te vidorabb”).
Ez nagyon fontos fejlődés, hiszen a Letészem a lantot idején a költő még úgy vélte, hogy az eszmények a valóságban soha nem valósulnak meg, a kettő egymást kizáró ellentétben áll egymással.
Az 5-6. strófából kiderül azonban, hogy Arany János érzi, hogy költészetében új törekvések jelentek meg: most már az alkotás belső függetlenségét, menedék voltát, illetve önkifejező jellegét helyezi előtérbe.
S ne hidd, hogy a lantnak
Ereje meglankadt:
Csak hangköre más;
Ezzel ha elégszel,
Még várhat elégszer
Dalban vidulás.
Eddig azt hitte, „lantja kopott meg”, vagyis már nem tud úgy verset írni, ahogy régen, de ez nem igaz. Csupán annyi történt, hogy a lírájának a „hangköre más” lett: most már nem közérdekű dolgokról ír (nemzet, haza ügye), hanem saját belső, szubjektív világa ad témát a verseinek.
Beletörődő-elfogadó magatartással fordul azok felé a témák felé, amelyek töredékes, csonka életében ihletet adnak a versszerzésre.
Arany úgy véli, minden lelkiállapot alkalmas arra, hogy a költészet témája legyen. Ez nem mindig volt így: a Letészem a lantot idején még úgy gondolta, az elégikus létélmény a költészethez méltatlan téma („A tűz nem melegít, nem él”). Most úgy véli, az a költészet, amely a lét csonkaságának élményéből fakad, esztétikai szempontból semmivel sem alacsonyabb rendű a többinél.
Azzal biztatja magát, hogy ha ezt a változást el tudja fogadni, ha ezzel a befelé forduló, a lelki történésekre figyelő költészettel meg tud elégedni, akkor még sokszor élvezheti az alkotás örömét.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Arany János: Mindvégig (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>