Arany János: Mindvégig (elemzés)
Mi indokolja vajon azt a felindultságot, amelyet a nyitó versszakban érezhetünk?
A lantot, a lantot
Szorítsd kebeledhez
Ha jő a halál;
Ujjod valamíg azt
Pengetheti: vígaszt
Bús elme talál.
Poétikailag az ismétlés és a choriambsok ritmusa fejezi ki a költő zaklatottságát, nyugtalanságát, aki a halál árnyékában élt, s úgy érezte, amíg tud, addig írnia kell, mert a költészet vigaszt ad neki.
Arany a vers megírásakor – mai fogalmaink szerint – nem volt még olyan öreg, hogy félnie kellett volna a haláltól. Azonban súlyos beteg volt, és a betegség érthetővé teszi, hogy az elmúlás gondolatával foglalkozott és hogy a halál közelségétől való rettegésben élt.
Fia, Arany László így emlékezett édesapja utolsó éveire: „Teste, úgy szólva, össze volt törve: gyötrő mell-baja néha órákon át nem hagyott neki csak néhány percnyi megnyugvást, néhány szabad lélekzetvételt sem; megnehezült hallása miatt minden társalgás terhessé vált reá nézve…; s utoljára még szemei is (1877 óta) annyira megromlottak, hogy minden olvasással végképp fel kellett hagynia.”
A költő tehát a felütésben önmagát szólítja meg („A lantot, a lantot / Szorítsd kebeledhez”) és kifejti, hogy az élet és a költészet szoros kapcsolatban áll egymással. A költészethez való ragaszkodás vigaszt jelent a lírai énnek és oldja a haláltól való félelmét.
A 2-4. strófában fejti ki a költő azt az életfilozófiát, mely szerint tudomásul kell venni, hogy az élet rendje az öregedés és az elmúlás, és nem érdemes visszasírni azt, ami elmúlt, hanem bölcsen ki kell használni „azt, ami maradt”. Ezek a gondolatok vigasztalóak Arany számára, ugyanakkor önirónia is van bennük.
Különösen megmosolyogtató önirónia van abban, hogy a nagybeteg költő lemond az olyan, hagyományosan lírai témák, mint a bor és a szerelem megverseléséről, mert ezek az élmények öregsége és betegsége miatt hiányoznak az életéből.
Bár a szerelem s bor
Ereidben nem forr:
Ne tedd le azért;
Hát nincs örömed, hát
Nincs bánat, amit rád
Balsors keze mért?…
Ez azért ironikus, mert Arany János soha nem írt se bordalokat, se szerelmes verseket. Akkor se, amikor írhatott volna: keserűen állapítja meg, hogy ezek az élmények akkor se voltak jelen az életében, amikor még fiatal és egészséges volt, most meg már azért se lehet része bennük, mert öreg és beteg.
Ez azonban nem jelenti, hogy le kéne tennie a lantot, hiszen van más érzés, öröm-bánat, amit megverselhet. Miért akarsz felhagyni a költészettel, mondja önmagának, csak azért, mert azokról a témákról, amelyekről más költők írnak, nem tudsz írni? Hát nincs örömed, nincs bánatod, amiről írhatsz? Tehát egyfajta szemléletváltásra próbálja rábeszélni önmagát.
A szerelem és a bor motívuma egyébként az antikvitástól örökölt költői eszményre utal (gondoljunk Anakreon bordalaira).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Arany János: Mindvégig (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>