A Híd-avatás 1877. augusztus 2-án keletkezett. Ez a kései ballada az Őszikék-korszak termése, a Gyulai Páltól kapott „kapcsos könyv” egyik remekműve. Témája miatt egyedülálló Arany balladái között, hiszen sem nem történelmi, sem nem népies ballada, hanem ún. városi ballada: a kapitalizálódó Budapest balladája.

Arany már az 1860-as évektől betegnek érezte magát és keveset írt, otthagyta az akadémiai főtitkárságot is, és elvonult a Margitszigetre a tölgyfák alá, ahol a természet csöndje és a nyugalom ismét előhívták a költői ihletet.

A Margit-hidat 1876. április 30-án avatták fel, és akkortájt egyre nőtt az öngyilkosok száma, ez adja a vers keletkezésének apropóját.

1876-ban készült el a Margitszigetre külön, harmadik taggal leágazó Margit-híd, amely a Lánchíd után a második legnagyobb hidunk.

Egy nemzetközi pályázat nyerteseként Ernest Gouin francia építész tervei alapján építette meg egy francia cég (Société de Construction des Battingnoles) 1872 és 1876 között. A híd kivitelezése 10 millió koronába került, pilléreinek díszítését is egy francia tervezte. Előtte egy ideiglenes híd állt ott (egy hajóhíd). A szigetre ívelő szárnyat csak 1901-ben csatolták hozzá.

A Margitsziget déli csúcsánál egyesülő mindkét Duna-ágra merőlegesen haladó hidat 1935 és 1937 között kiszélesítették. 1844. november 4-én a németek fölrobbantották. 1946 és 1948 között, a háború után kiszélesített formában állították helyre.

Arany János a Margitszigetről elnézegette a híd kőpilléreit, vas íveit és alattuk a Duna vizét, s képzeletében a hídavatás ünnepélyével ellentétes látomás jelent meg: a híd éjszakája, melyen eszüket vesztett, szédült öngyilkosok ugranak le a hídról a Dunába. Egy iszonyatos dantei vízió, amelyben mintha az elkárhozók csoportjait látnánk…

Témáját Arany a nagyvárosi életből, a szomorú valóságból veszi: a fejlődő kapitalizmusban Budapest két végletnek a színterévé vált: az egyik a csillogás és a gazdagság, a másik a lélekölő robot és a nyomor. Mindkét véglet kitermelte a maga elkeseredett, reményvesztett öngyilkosjelöltjeit.

Tehát a versnek sajnos van valóságalapja, abban az időben ugyanis ugrásszerűen megnőtt az öngyilkosságok száma, ami az átalakulóban levő társadalom által okozott megrázkódtatásnak volt köszönhető. És való igaz, hogy az öngyilkosok előszeretettel választották a halálnemek közül a vízbe fúlást, sokan közülük tényleg a Dunába ugrottak. Legalább annyian ölték bele magukat a folyóba, mint ahányan főbe lőtték magukat.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!