Az Évek, ti még jövendő évek 1850. február 15-én (alig fél évvel a világosi fegyverletétel után) íródott elégikus vers. Arany János lírikusi tehetsége a szabadságharc bukása után bontakozott ki, pedig eredetileg nem költő akart lenni, inkább az epika iránt érzett magában hajlamot, nagy epikus művei azonban töredékben maradtak (sem ideje, sem testi-lelki ereje nem volt befejezni őket).

Kedélyállapota, hangulata már a szabadságharc bukása előtt is szomorkás, mélabúra hajlamos volt, a nemzeti katasztrófa és Petőfi elvesztése pedig még jobban fölerősítették negatív érzéseit: a reménytelenség, kétségbeesés, kilátástalanság érzése gyötörte.

Ennek a lelkiállapotnak jellemző verse az Évek, ti még jövendő évek című elégia, amelyben a költő saját életét, saját sorsát méri fel.

Mivel Arany Jánost rejtőzködő, magáról keveset beszélő költőnek szokás tartani, aki verseiben viszonylag ritkán szólal meg első személyben, voltak elemzők, akik kétségbe vonták a mű személyességét, holott ez az egyik legszemélyesebb magyar vers. Időben is közel született a szabadságharc bukásához és közvetlenül vall is a bukás utáni depresszióról.

Közvetlen ihletője személyes és nemzeti tragédiák sora lehetett: Petőfi elvesztése, a költő anyagi problémái, a szabadságharc bukása. Tágabb értelemben pedig az, hogy ekkor már örökre búcsút kellett venni az 1840-es évek derűs optimizmusától. Ekkor már be kellett látni, hogy a magyarság le van győzve, és nemcsak a katonai túlerő győzte le: Arany magában a nemzetben is csalódott.

Úgy érezte, a világ erkölcstelen, amorális erőknek enged utat, s az egyén, aki elvesztette hitét a demokratikus eszmékben, társtalanná vált. Kételkedni kezdett önmagában is, múltját sivárnak, üresnek, jövőjét kilátástalannak látta. Megkísértette az értékbizonytalanság, a relativizálás ösztöne is. Úgy érezte, védekezésül csak saját erkölcsi erejére számíthat, és bár beletörődött a szenvedésbe, sohasem vált hűtlenné az elveihez.

A vers keletkezése után 10 nappal, 1850. február 25-én már meg is jelent a Hölgyfutár című lapban. Kötetben először 1856-ban látott napvilágot, a Kisebb költemények című gyűjteményben.

Évek, ti még jövendő évek

My hair is gray, but not with years.
Byron

Évek, ti még jövendő évek,
Kiket reményem megtagad,
Előlegezni mért siettek
Hajam közé ősz szálakat?
Miért vegyülget ily korán e
Lombok közé sápadt levél,
Emlékeztetni a vidor fát,
Hogy majd kiszárad és – nem él!

Nem evvel tartoztok ti nékem:
Kaján elődötök, a mult,
Adós maradt sok szép örömmel,
Míg szerfölött is oszta bút;
Ennek kamatját, jó reményül,
Fizessétek le most nekem;
Ki tudja, úgyis: érem én azt,
Hogy a tőkét fölvehetem?

Vagy épen azt jelenti e hó,
Fürtömre mely szállongni kezd,
Hogy bár rövid volt, vége! vége
Nyaramnak s a tél berekeszt? –
S hogy meg ne essék szíve rajtam,
Ha jókor meglep a halál,
Azért kell, mint az ősz kalásznak,
Megérnem a sarló alá?

Úgy van. Nem évek száma hozza
– Nem mindig – a vén kort elé:
Kevés esztendők súlya szintúgy
Legörnyeszt a mély sír felé.
És nékem e földön teherből,
Bánatból rész jutott elég:
Azzal fölérő boldogságot
Hiába is reménylenék.

Ah! vén vagyok: tapasztalásom
Tárháza megtelt gazdagon:
Ott van, romok közt, életemnek
Vezére, széttört csillagom;
Ott egy szakadt fonál: ez a hit;
Egy csonka horgony: a remény;
Ily gyüjteménynek birtokában
Az ifju hogyne volna vén!

Szétnézek és többé körültem
Nincs a nehány kedves barát,
Aggódtatóan rám függeszti
Szemét egy könnyező család.
Eleget éltem, hogy utánam
Emlék maradjon itt alant:
Emlékül inséget hagyok s e
Két vagy három boldogtalant!

Szűnj meg, panasz; ne háborogj, szív!
Bűnöd csak egy volt: az erény.
Ha veszteség ennek jutalma,
Jajgassak-é, hogy megnyerém?
Vigasztalásul, annyi szenved,
És szenved nálam annyi jobb;
Miért ne én is… porszem: akit
A sorskerék hurcol s ledob!

Az Évek, ti még jövendő évek létértelmező, meditatív, számvetés-jellegű vers, stílusa eltávolodik a romantikától: tárgyias, filozofikus stílus jellemzi.

A cím ugyanaz, mint a vers kezdő sora, témajelölő: egy megszólítás, az éveket szólítja meg a költő, amelyek még hátra vannak az életéből. Arany János mai mércével mérve még fiatal, harminchárom éves volt ekkor.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!