Arany János: A walesi bárdok (elemzés)
A 19-20. strófa az ifjú bárd énekének szövegét adja elő, amely valóban lágyabb és líraibb (ezt a lágyságot a sok „l” betű okozza: „lágyan kél az esti szél / Milford-öböl felé”), de nem kevésbé kínos és kellemetlen a királyra nézve.
A fiatal bárd ugyanolyan elszánt hazafi, mint az öreg. A romantikus érzelmesség hangján szólal meg, mintha valami szép történetet akarna előadni, amivel eltereli Edward figyelmét, így van ideje még néhány vádat a fejére olvasni, mielőtt őt is a máglyára hurcolnák.
„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!…”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.
A fiatal bárd kellemesen induló dala hamar keserű panaszba fullad. Azokról a fiatal lányokról és özvegyasszonyokról énekel, akiknek édesapjuk vagy férjük elesett a háborúban. Sőt, elkeseredésében arra biztatja a walesi anyákat, hogy ne szüljenek gyerekeket, mert ezentúl minden walesi gyermek rab lesz a saját hazájában („Ne szülj rabot, te szűz! anya / Ne szoptass csecsemőt!…”)
Az „l” hangok kellemes lágyságát a továbbiakban durván megtöri az „sz” hangok sziszegése (szüzek, panasza, szűz, szülj, szoptass).
Erre a dalra a király már nem is mond semmit, csak int, és a fiatal bárdot is viszik a máglyára.
Valószínűleg Edward mostanra már rájött, hogy nem volt jó ötlet bárdokat rendelnie a lakoma mellé: azt hitte, dicsőíteni fogják, de a dolog visszafelé sült el. Hát most már megelégeli az egész ügyet, ami számára is kínos, annyira, hogy eszében sincs újabb bárdot hívni.
A 21. versszakban mégis megjelenik egy harmadik bárd, akit nem hívott senki, de ő vakmerőn a király elé áll és eldalolja neki azt, amit Edward mindeddig nem akart megérteni.
A 22-23. strófában idézőjel jelzi, hogy a harmadik bárd dalának szövegét olvassuk. Ő mondja ki a nagy igazságot, miszerint Edward soha az életben nem fog olyan walesi bárdot találni, aki hajlandó lenne dicsőíteni őt. Akárhány bárdot meghallgathat a király, méltatni egy sem fogja, csak átkozni.
„Elhullt csatában a derék –
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
„Emléke sír a lanton még –
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”
Az öreg és a fiatal bárd után előlépő harmadik bárd bizonyára a férfikor teljében járó, erőteljes alak, akinek érces, kemény hangja van. Ő nem siránkozik, hanem felelősségre von, vádol, átkoz.
Ő vágja a király szemébe a költemény zsarnokellenes mondanivalóját. Érdekes, hogy szinte már úgy lép fel, mint egy pap, ezt jelzi egy pár vallási kifejezés („Ez íge hallatik”, „Átok fejedre minden dal”).
A csatában elhulló „derék”, akinek „emléke sír a lanton még”, természetesen Petőfi, Arany felejthetetlen barátja, akinek emléke élete végéig kísértett a költészetében.
A három bárd alakja és jellemzése jól megmutatja Arany művészi erejét. Mindhárom bárd egy-egy költőtípust képvisel. Jellemük néhány szavukból megmutatkozik: az első bárd megfontolt öregember, a második halk szavú ifjú, a harmadik vakmerő és támadó típus.
Életkoruk, stílusuk eltérő, de mind egyformán teli vannak fájdalommal hazájuk eleste miatt, gyászolják halottaikat, és meg nem alkuvó gyűlölettel tekintenek a zsarnok hódítóra.
Állítólag Arany saját magát írta meg a harmadik bárd alakjában, míg az idős bárd mintája Vörösmarty, a fiatalé Petőfi volt.
Egy másik értelmezés szerint a három bárd lehet biblikus jelkép is, mely a Szentháromságot szimbolizálja: eszerint az öreg bárd az Atya, a fiatal a Fiú, a harmadik pedig a Szentlélek megjelenítője.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Arany János: A walesi bárdok (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>