Anakreón Töredék a halálról című verse a Kr. e. 6. században keletkezett ión nyelvjárásban. A költő egyik jellegzetes témája volt az idő múlása, a közelgő halál fenyegetése, az élet rövidsége. Ezt a témát dolgozza fel ebben a versben is, amely talán a legismertebb alkotása.

A szöveg töredékes formában maradt ránk, ennek ellenére esztétikailag egész, nem kelt hiányérzetet. Sőt, lezárt, kerek alkotás benyomását kelti.

Anakreón stílusa más, mint két nagy elődjéé, Szapphóé és Alkaioszé (akiknek halálakor még gyermek volt): sokkal egyszerűbb, áttetszőbb, dalszerűbb. Költészetében a mellérendelő mondatszerkezet jellemző, és a szöveg tagolása a sorokat követi. Verssorai rövidek, többnyire az általa feltalált és róla elnevezett anakreóni sort használja.

Anakreón elsősorban a földi örömök énekese volt, a szerelem és a bor témáit variálta, de az idő múlásával egyre gyakrabban vegyült költeményeibe rezignáció és önirónia. Az öregedő költő ugyanis kénytelen volt tudomásul venni, hogy őszülő fejével már nem vonzza úgy a szép, fiatal lányokat (lásd Engem a Szerelem című versét), mint ifjúkorában, amikor még élete virágjában volt.

Innen már csak egy lépés, hogy szembenézzen a halállal. Amikor ezt megtette, még nem volt roskatag aggastyán, éppen csak megőszült, és a fogai megfeketedtek (de még nem hulltak ki). Ha már nagyon idős lett volna, és az élet már csak teher a számára, akkor valószínűleg eljutott volna az elmúlásba való beletörődésig.

De még nem volt annyira öreg: éppen csak felsejlett előtte a komor jövő és a fenyegető vég. Ezt a sejtelmet fogalmazza meg a versben.

Töredék a halálról

A halánték deres immár, a haj őszül koponyámon,
fiatalságom elillant, feketéllnek fogaim már,
oda van múltam, az édes, rövid és csúf, ami jön még.
Remegek már a haláltól, hisz a Hádészban a szöglet,
ami vár rám, hideg és szűk, a lejárat is ijesztő,
s aki egyszer lemegy, az már soha fel nem jön a fényre…

(Radnóti Miklós fordítása)

Műfaja dal (egynemű érzést fejez ki, epikus vagy dramatikus elemeket nem tartalmaz). Hangulata elkeseredett, előadásmódja közvetlen.

Témája a közelgő halál, az elmúlás. Alapgondolata az, hogy a halál ismeretlen, ezért félelemmel tölti el az embert. Az öregedést, testünk változásait nehezen fogadjuk el. Anakreón ezeket az érzéseket mondja ki helyettünk: szembenéz az öregséggel és az elmúlással. Azt az állapotot mutatja be, amit az ő számára az öregség jelent.

A beszélő megszólalása E/1. személyű, az öregségről való panaszkodása a személyesség érzetét kelti, a versnek ebből adódóan alkalmi, pillanatnyi jellege van: egy pillanatnyi érzést közvetít. A személyesség a görög dalköltők újítása volt a lírában. Általános témáikat a saját sorsuk igazolja, megállapításaikat saját tapasztalatukkal támasztják alá. Ettől olyan elevenek, élményszerűek a verseik.

Ez a személyesség azért fontos, mert választóvonalat képez a liturgia és a költészet között, és mintegy alkalmat ad rá, hogy a költő kilépjen a névtelenségből. Nem véletlen, hogy az ókori költőket név szerint ismerjük, míg később a középkorban a szerzők a névtelenség homályába rejtőztek.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!