A Közöny részletes tartalma (olvasónaplója) ITT olvasható.

A szerző magatartása és az olvasó ítélete Meursault-ról

Hogyan viszonyul Camus a hőséhez? Az 1. részben semmi rokonszenvet nem tanúsít iránta, inkább elhatárolódik tőle. A 2. részben viszont, ahol Meursault kiszolgáltatottá és kitaszítottá válik, Camus érezhető együttérzéssel viseltetik iránta, vádlóit pedig ellenszenvesnek ábrázolja.

Az olvasó érzései is hasonlók szerintem. Úgy érezzük, túlságosan negatívan ítélik meg Meursault-t a bíróságon, túl sötéten látják a jellemét, és olyan gyűlöletet éreznek iránta, amit azért nem érdemelne.

Végső soron Meursault alapvetően jó szándékú, nem akar ártani senkinek. Lehet, hogy furcsa dolgai vannak, lehet, hogy idegesítő az érzéketlensége, a közönye, de ettől ő még nem gonosz ember. Igaz, hogy az anyját betette a menhelyre, és nem akarta megnézni a koporsóban és a többi, de ugyanakkor egy udvarias fiatalemberről van szó, akiben nincsen semmi rosszindulat.

Sőt, bizonyos határig még a szokásoknak is meg akar felelni, éppen emiatt van benne sok bizonytalanság. Mindig érzi, amikor vét a szokás ellen és ezért mások elítélik, néha még magyarázkodik is, pl. amikor nem akarja, hogy a kapus felnyissa a koporsót, érzi, hogy másoknak ez furcsa. És majdnem magyarázkodni kezd Marie-nak is, amiért a temetés másnapján randira hívja őt.

Vannak tehát Meursault-nak különcségei, de vannak pozitív tulajdonságai is. Melyek azok?

Például minden bizonnyal lelkiismeretes, jó munkaerő, különben nem ajánlana neki a főnöke párizsi kiküldetést. Udvarias a szerencsétlen Salamanóval, önzetlenül segít Raymond-nak, és hajlandó barátkozni vele, holott tudja, hogy a környékbeli széplányok kitartottja. Raymond barátjával, Massonnal is hamar jó kapcsolatba kerül. Tehát vannak azért „normálisnak” nevezhető kapcsolatai is.

 

Az írói szándék

Camus a Közöny egy amerikai kiadásához írt előszavában így fogalmazta meg, mi volt az írói szándék: „A mi társadalmunkban mindenki a halálos ítélet veszélyének teszi ki magát, aki nem hullat könnyet az anyja temetésén.”

Camus szerint nem mondható, hogy Meursault-ban semmi érzékenység nincsen, sőt, valami mélyen megbúvó, makacs szenvedély élteti: a teljesség és az igazság szenvedélye. Ez az igazság nem szavakban nyilvánul meg, hanem abban, hogy nem mutatja másnak magát, mint amilyen.

Camus szerint a Közöny egy olyan ember története, aki minden hősies póz nélkül képes rá, hogy meghaljon az igazságért.

Bár Meursault nem hisz Istenben, Camus az egyedüli Krisztust akarta ábrázolni benne, akire méltók vagyunk. Ezzel nem akart szentségtörést elkövetni, csak a művész kissé ironikus szeretete szólt belőle, amelyet joggal érezhet a maga alkotta figurák iránt.

Az író kommentárjából nyilvánvaló, hogy bár korántsem azonos a főhősével, de sok mindent belegyúrt Meursault-ba a saját személyiségéből és nézeteiből.

 

Befejezés

A Közöny a világirodalom egyik legtökéletesebb bűnügyi története. Olyan világirodalmi elődjei vannak, mint Stendhal Vörös és fekete, Dosztojevszkij A Karamazov testvérek, és Kafka A per című műve.

Camus tehát a klasszikus realista regényírás modern változatát teremtette meg, s szinte a lehetetlent vitte véghez, mivel a széles olvasóközönséghez is eljuttatta a 20. század közepén élő ember legelvontabb gondjait is.