Albert Camus: Közöny (elemzés)
A Közöny részletes tartalma (olvasónaplója) ITT olvasható.
A gyilkosság
Ami végképp hiányzik ebből a gyilkossági ügyből, az az indíték: Meursault tette teljesen személytelen. Igaz, hogy az arab Raymond ellensége, de neki, Meursault-nak semmi baja az arabbal. Nem hajtja bosszúvágy, gyűlölet, és nem fűződik érdeke sem az arab halálához. Egyáltalán nem is tervezi, hogy megöli, egyáltalán nem is gondol rá vagy foglalkozik vele.
Amikor véletlenül ott találja a forrásnál, eszébe se jut, hogy meg fogja ölni. A probléma az, hogy rossz idegállapotban van a hőség miatt, és az árnyékba akarna menni a forráshoz, de az arab, aki már előbb ott volt, előveszi a kését, hogy elijessze.
Meursault erre automatikusan nyúl a fegyverhez, és amikor elsüti, akkor is pusztán idegreflex folytán lő, mert elviselhetetlenül tűz a nap, az arab kése pedig idegesítően villog Meursault szemébe.
Az író érzékelteti, hogy egyfajta önkívületi állapotba került Meursault, és nem tudatosan tette, amit tett, hanem az az ösztönlény cselekedett, amely megvan minden emberben.
A gyilkosság tehát gyakorlatilag véletlenül történik. Céleste, a vendéglős fején találja a szöget, amikor szerencsétlenségnek nevezi. Sajnos, a bíróság nem méltányolja őt mint tanút, pedig ő a védelem legfontosabb tanúja.
Az az igazság, hogy ha nem marad Meursault zsebében a revolver, és ha a hőség elől nem akar a forráshoz menekülni, akkor nem történt volna semmi.
Meursault értékrendje
A gyilkosság körülményei egyébként tökéletesen illeszkednek Meursault személyiségébe, aki máskor is a pillanatnyi helyzetnek megfelelően cselekszik. Tetteit általában az érzéki benyomások, a testi szükségletek határozzák meg.
Szereti átadni magát a pillanat élvezetének: fürdőzés, mozi, szeretkezés, tenger, némi sport, ezeknek a dolgoknak él. Ő csak érzékel, nem gondolkodik, nem tudja és nem is akarja megérteni a világot.
Meursault azt tartja fontosnak, ami a természeti lét szempontjából, az emberi élet fizikai szintjén fontos. Például azt nagyon szeretné, ha a munkahelyen a mosdóban gyakrabban cserélnék a törülközőt, mert ha csak egyszer cserélik napjában, akkor a nap végére már nedves, és kellemetlen használni. A főnöke szerint azonban ez a dolog nem fontos.
Meursault nem képmutató: őszintén azt fejezi ki, amit érez. Őt tényleg ilyen dolgok érdeklik, tényleg ilyesmiket tart fontosnak. Nem tudja és nem is akarja vállalni azokat a célokat, izgalmakat és azt a képmutatást, amit a társadalom többi tagja vállal.
Ő csak arra vágyik, hogy a nyugalmát megzavaró események minél előbb érjenek véget, intéződjenek el, és ilyen esemény az anyja temetése is, de ilyen az arab és Raymond verekedése is. De persze soha semminek nincs végleg vége, mindennek meglesznek a következményei.
Meursault egyik alapelve az, hogy az ember ne játssza meg magát. Ezt a könyv végén mondja el, annak kapcsán, hogy a börtönben talál egy újságfecnit, amelyen egy csehszlovák utazó története van elbeszélve, akit saját anyja és húga gyilkol meg, hogy elvegyék a pénzét. Az anya és a húg persze nem tudják, hogy ő az, mert másnak adta ki magát, és nem ismerik fel.
Meursault szerint az utazó megérdemelte a sorsát, mert „nem kell játszani”. Ő maga nem is játszik soha, nem mond vagy mutat mást, mint a valóság. És nem érdekli, hogy az embereknek tetszik-e ez a valóság vagy sem.
Meursault Marie-nak sem hazudik: nem mondja neki, hogy szereti, mert nem szerelmes belé (tudja, hogy a testi vonzalmon kívül a világon semmi nem köti egymáshoz őket).
A temetésen sem hazudik: nem játssza meg magát, nem mutat bánatot vagy fájdalmat, mintha sajnálná az anyja halálát, ha egyszer nem érez se bánatot, se fájdalmat (csak annyit érez, hogy jobb lett volna, ha nem hal meg az anyja).
A bíróságon sem hazudik: az ügyvéd rá akarja venni, hogy mondják azt, hogy a temetésen Meursault elnyomta a természetes érzéseit, de Meursault nem hajlandó azt mondani, ami nem igaz.
Meursault annyira csak fizikai-érzéki síkon él, hogy minden absztrakció idegen tőle. Amikor az ügyész a „szerető”-jének nevezi Marie-t, hirtelen nem is tudja, kiről van szó, mert neki Marie csak Marie.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
Köszönöm, nagyon élveztem az elemzést! 30 év után olvastam újra a művet. Kerestem, mi hatott rám akkor olyan erővel és szenvedéllyel. Megtaláltam.