A Közöny részletes tartalma (olvasónaplója) ITT olvasható.

Meursault jellemzése

Az 1. részben a külvilág Meursault-ról való véleménye alig nyilvánul meg, a főhős a többi átlagemberhez hasonló, csak van egy-két furcsa szokása. Aztán Salamano szavaiból megtudjuk, hogy a környéken elítélik Meursault-t, amiért anyját betette a menhelyre.

Meursault szokásain egyébként nemcsak az olvasó furcsálkodik, hanem két olyan szereplő is, akik alaposabban ismerik a főhőst: a főnöke és Marie.

Meursault-t mindenki zárkózott embernek tartja, de személyisége önmagán túli jelentéssel bír, minthogy az elidegenedettséget, az abszurditást testesíti meg.

Meursault számára csak a jelen létezik, csak a mában él, a pillanatnak él. Nincsenek igazi, bensőséges emberi kapcsolatai, nincsen semmilyen életfeladata vagy életcélja, nem vár semmit a jövőtől és nem törődik a múlttal, az emlékekkel sem (később, a börtönben majd megtanul emlékezni, de a regény elején még nem játszanak szerepet az életében az emlékek).

Közönyös tehát a múlttal és a jövővel szemben is: a múltat édesanyja jelentette, akire nemigen gondol (hiszen nem szokott emlékezni), a jövőt Marie házassági tervei jelentenék, de Meursault-t igazán semmi nem hozza lázba, semmi nem motiválja, neki minden mindegy.

Meursault mindennapjai egyhangúak, de ő ezt nem bánja, szereti a rutint, a vasárnapokat viszont utálja, mert azok kizökkentik a megszokott egyformaságból.

Teljesen más az értékrendje, mint a többi embernek, mást tart fontosnak és mást lényegtelennek, s emiatt elszigetelődik. (Az értékrendi különbségről később még lesz szó.)

Nem érdekli se a munkahelyén való előrejutás (nincs benne becsvágy, ambíció), nem vonzza a barátság (neki az is megfelel, ha barátok Raymond-nal, és az is, ha nem), nem képes a szerelemre (Marie-val és általában a nőkkel való kapcsolata fizikai vonzalmon alapszik), és az erkölcs iránt is közönyös (az is mindegy neki, megöl-e egy embert vagy sem).

Személyiségének lényege a távolságtartás, a tevőleges be nem avatkozás, ugyanakkor a segítőkészség is.

 

Meursault közönye és életfelfogása

Meursault szerint az életben semmi sem változik, egyik dolog annyit ér, mint a másik, egyik élet olyan, mint a másik. Az állandó közöny, amit Meursault tanúsít, az elidegenedés tünete.

Közönye a fentieken kívül az alábbi dolgokban nyilvánul meg:

● anyját beteszi az öregek otthonába (amely aggápoldaként vagy menhelyként szerepel a regényben)

● bár elmegy anyja temetésére, nem érez semmi fájdalmat, és nem tiszteli meg az alkalmat sem, mert hiszen a halottnak úgyis mindegy, neki meg pláne az (azt pedig nem tudhatja előre, hogy ezeket a dolgokat, amelyekkel az illem és a szokás ellen vét, majd egy gyilkossági ügy kapcsán szemére vetik).

● még barátnőjének, Marie-nak is furcsa, hogy Meursault az anyja temetésének másnapján fürödni megy és randira hívja őt (este moziba viszi majd a lakására is fölmennek). Ekkor kezdődik el a viszonyuk, s ezt később szintén felhasználják Meursault ellen.

● Meursault-t nem érdekli a lehetőség, hogy utazhat, hogy Párizsba kaphat kiküldetést, nem izgatja egy új élet lehetősége. Bár nem utasítja el kereken a főnök ajánlatát, de olyan választ ad, ami nem tetszik a főnökének, mert érzi belőle, hogy Meursault-t nem fűti becsvágy, és végül nem küldi ki Párizsba.

● Meursault általában megteszi, amire az emberek kérik, de nem jószívűségből, hanem azért, mert neki úgyis mindegy, hogy ezt vagy azt csinálja. Ezért írja meg Raymond helyett is azt a tőrbe csaló levelet Raymond volt barátnőjének, és ezért hallgatja meg a vén Salamanót, mikor annak elvész a kutyája.

● Még az olyan fontos döntéseket se veszi komolyan, mint a házasság: neki tök mindegy, hogy feleségül veszi-e Marie-t vagy sem, ezért ha Marie akarja, akkor elveszi, ha nem, akkor nem.

● Raymond barátságát is azért fogadja el, mert neki tök mindegy, barátok-e vagy sem (nem érez iránta különösebb rokonszenvet). Raymond morális értelemben egy nulla, de őt ez sem izgatja.

● A gyilkosságot se azért követi el, mert olyan fontos lett volna a számára, hogy megölje az arabot, hanem azt is szinte véletlenül: nem szántszándékkal keresi az arabot, hanem véletlenül talál rá, a pisztoly is véletlenül van nála (épp azért vette magához, hogy megakadályozza a gyilkosságot, mikor Raymond akarta lelőni az arabot). A közöny, mind a tett, mind annak következménye iránt, a gyilkosság során is jelen van.

Meursault furcsa közönyét teljesen értetlenül szemléli mindenki. Az olvasónak is furcsa, de az olvasó legalább ismeri Meursault gondolatait, így jobban megérti. A környezete azonban egyáltalán nem érti meg Meursault-t.

Akik ismerik őt, azok azonban nem veszik rossz néven, hogy Meursault ilyen furcsa. Szokatlan kijelentéseit tréfának, jópofaságnak tekintik.

Meursault közönyének magyarázata a kisregény első fejezetének végén található, mikor Meursault az ápolónővel beszélget az anyja temetésén. Az ápolónő a következőt mondja: „ha lassan megyünk, könnyen napszúrást kaphatunk. Viszont ha nagyon sietünk, megizzadunk, s a templomban alaposan meghűlünk.” Meursault egyetért vele abban, hogy nincs megoldás: az ember mindenképpen beteg lesz.

Meursault a börtönben visszagondol erre és levonja a következtetést, hogy nincsen kiút: az ember útja mindenképp a halálba vezet.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!