Ady Endre: Meg akarlak tartani (elemzés)
A 3. versszak paradoxona a szerelmes férfi kétségbeesését érzékelteti, aki már úgy érzi, hogy jobban örülne, ha kedvese kegyetlenül, érzéketlenül, gonoszul bánna vele.
Arra kéri a nőt, hogy legyen hideg akkor, amikor ő a legjobban lángol („Mikor legtüzesebb az ajkam, / Akkor fagyjon meg a tied”), és hűtse le szenvedélyét a hidegségével (Ady ajkakról beszél, de az ajak itt szinekdoché, a rész az egész embert jelöli, Léda hideg ajka tehát az asszony hideg viselkedésére utal).
A vers lírai hőse azt akarja, hogy amikor ő vonzást érez, akkor az asszony érezzen taszítást, időben mindig legyenek elcsúszva egymáshoz képest, hogy ne találhassanak egymásra. Sőt, ennél tovább is megy.
Egyenesen arra kéri szerelmesét, hogy bántsa őt, alázza meg, gúnyosan kacagja ki („Taposs és rúgj kacagva rajtam”), mert ha ilyen jó hozzá, akkor nem bírja őt elhagyni.
Márpedig el kell hagynia. A 4. strófában következik az indoklás, hogy miért:
Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kivánlak.
A vers kulcsát jelentő, középen elhelyezkedő strófa teli van ellentéttel: a vágyak hóhérok, a legszebb jelen átok, és a férfi nem azért hagyja el az asszonyt, mert nem szereti vagy nem kívánja, hanem pont azért, mert nagyon kívánja.
A vers alapvető paradoxona Léda női vonzerejére is vonatkozik: az asszony „kéjre gyúlt” teste is csak akkor tud vonzó maradni Ady számára, ha „megszépíti a távolság”, ami térbeli és időbeli távolságot is jelent („Testedet, a kéjekre gyúltat, / Hadd lássam mindig hóditón, / Illatos vánkosán a multnak.”)
Milyen meggondolás van ennek a sok ellentmondásnak a mélyén? A vágy beteljesülése magát a vágyat szünteti meg, ez a paradoxon hozzátartozik a szerelem természetéhez.
Ha a férfi mindig megkapja a nőt, amikor kívánja, akkor egy adott idő után már nem kívánja többé. De ha távol vannak egymástól és emiatt nem kaphatja meg, akkor a vágyakozás újrakezdődik, és tovább táplálja a szerelmet. Így tartós lesz a kapcsolat.
Ady tehát azért akar távol lenni kedvesétől, mert meg akarja tartani őt:
Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.
Szeretné az asszonyt mindig szépnek és vonzónak látni, de ahhoz távol kell lennie tőle, hogy visszaemlékezhessen a szépségére és vágyakozhasson utána.
Léda múltbeli emlékként szebb tud maradni, mint jelenlévő valóságként, ezért a térbeli és időbeli távolság mintegy „őrzi”, „védelmezi” az asszonyt az ellen, hogy Ady ráunjon és kiábránduljon belőle, és szerelmüket is megóvja a kiégéstől, megfakulástól.
A zárlat a beszélőnek azt a vágyát fogalmazza meg, hogy kedvesével örökké szeressék egymást és kapcsolatuk örökké tartson. Ez egy idealizált kép a szerelemről, amely örökké tart, és az asszonyról, aki örökké szeret („Maradjon meg az én nagy álmom / Egy asszonyról, aki szeret / S akire én örökre vágyom.”)
Az örök szerelem iránti vágyát más verseiben is kifejezte Ady (pl. Örök harc és nász), ugyanakkor tisztában volt ennek a vágynak az elérhetetlenségével, kívánságának lehetetlenségével is (Héja-nász az avaron című verse cáfolja az örök szerelem eszméjét). Tudta, hogy a mulandóság ugyanúgy velejárója a szerelemnek, ahogy része magának az emberi életnek is.
Bár a kapcsolat elején úgy érezte, jó lenne, ha a Léda-szerelem soha nem érne véget, egyszer eljött az a pont, amikor már nem vágyott többé Lédára. Kapcsolatuk mindazonáltal valóban tartósnak bizonyult (1903-ban ismerkedtek meg és 1912-ben szakítottak).
Hozzászólások
Ady Endre: Meg akarlak tartani (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>