Ady minden szerelmes versének mélyén mély fájdalom, bánat rezeg. A Meg akarlak tartani hangvétele is komoly, tragikus, lemondó, ugyanakkor beszédmódja intenzív, erőteljes, dinamikus is. Nagyon markánssá, erőteljessé teszi a stílust a rengeteg felszólító módú igealak.

Az indulatos, szinte támadó hangot a téma indokolja, az a paradox érzés, hogy a szerelmes férfi csak akkor tudja megtartani az asszonyt, akit szeret, ha lemond róla és elhagyja.

Ady és Léda kapcsolata az érzéki forróság, erotikus túlfűtöttség mellett diszharmonikus, küzdelmes, nyugtalan, kínzó és felzaklató volt: mindig szélsőséges, végletes érzelmek között ingadozott (nemcsak a szerelem, hanem a gyűlölet, a féltékenység, a bosszúvágy is részét képezte), összeveszések és kibékülések sorozatából állt.

Mindketten erős, domináns egyéniségek voltak, ezért viszonyuk sohasem lehetett harmonikus, kiegyensúlyozott. Egyszerre gyönyör és kín volt mindkettejük számára ez az örökös harcból álló szerelem, amely nem nyugalmat, idillt, boldogságot adott nekik, hanem állandó feszültséget és izgalmat.

Ez az oka annak, hogy Adyt jobban inspirálta Léda olyankor, amikor távol voltak egymástól. A „megszépítő messzeség” tette Lédát az álmok sejtelmes, izgató asszonyává, nem a közelség, nem az együttlét.

A Léda-versek háromnegyede olyan időszakban született, amit a költő és szeretője külön töltöttek: ha Léda a közelében volt, Ady nem tudott írni, mert megőrjítette az asszony.

Az együttlét csak az első napokban ihlette versírásra. Míg Petőfi szerelmi költészetét inkább a jelenlét, Adyét többnyire a távollét inspirálta. „A vonzalmaim távolságokat kívánnak, ami elég szerencsétlen, perverzus lélekre vall” – írta magáról egyik levelében a költő 1904 decemberében.

A Meg akarlak tartani című vers pontosan ezt a merész paradoxont bontja ki. Arról vall, hogy Ady számára a beteljesülés a szerelem halálát jelenti, ezért szüksége van a távolságra ahhoz, hogy kapcsolata Lédával tartós lehessen.

Az egész vers paradoxonra épül, hiszen a lírai én azért akar távol lenni kedvesétől, mert túlságosan szereti-kívánja, és azért hagyja el, mert meg akarja tartani.

Egy kapcsolatban persze nélkülözhetetlen az együttlét, a térbeli közelség, a testi beteljesülés, de Ady féltette szerelmüket a mindennapok szürkeségétől, a civakodásoktól, a monotóniától és az ellaposodástól. Úgy gondolta, a szerelem csak akkor lehet tartós, ha távollétek szakítják meg a hétköznapok rutinját.

A vers beszélője abból indul ki, hogy a távolság növeli a vágyakozást, a kívánást, míg a közelség, az együttlét, a beteljesülés megöli a vágyat („Hóhérok az eleven vágyak, / Átok a legszebb jelen is”). Ha a férfi megkapja a nőt, akkor már nincs oka vágyakozni tovább, ezért alakult úgy a Lédával való kapcsolat, hogy az intenzív együttléteket hosszabb-rövidebb külön töltött időszakok szakították meg.

Ady és Léda nem bírtak folyamatosan együtt lenni, mert akkor előbb-utóbb belemartak egymásba és összevesztek, de nem bírták egymás nélkül sem, ezért újra meg újra kibékültek. Így alakult ki ez a zaklatott, szeretlek-gyűlöllek, se veled, se nélküled viszony. Ennek körvonalai rajzolódnak ki a Meg akarlak tartani című költeményben.

A vers fő kifejezőeszközei: ismétlés, fokozás, ellentét, paradoxon, szinekdoché, megszólítás, felszólító igék. Jellemző a páratlan számok alkalmazása, pl. a címben (tudvalevőleg Ady szerette a három szóból álló címeket, és ez a cím is három szóból áll), a sorok száma is három, a strófák száma pedig hét.

Az első két strófa fokozással fejezi ki a férfinak azt az érzését, hogy valósággal megőrjíti őt a szeretett nő közelsége, az érzékek tobzódása, a lángolás, ami együttlétüket jellemzi („Őrjít ez a csókos valóság, / Ez a nagy beteljesülés”). Az asszony túlságosan jó hozzá, túlságosan megadó, odaadó, valósággal rabja lett, ezért a lírai én úgy érzi, már-már annyira sok a jóból, hogy nem bírja elviselni.

Azért könyörög „sírva, vágyva” kedvesének, hogy kergesse el magától, mert önerejéből nem lenne képes elmenni, és mégis el kell mennie, mert attól fél, hogy ez a nagy tűz, amelyben égnek, fölemészti a szerelmüket.

Ady nyíltan vall a férfi test-lelki kiszolgáltatottságáról, arról a biológiai végzetről, hogy a férfinak meg kell kapnia a nőt, akit szeret, viszont ha megkapja, az megöli a vágyat, a szerelmet. Így a testi szerelem, a nemi beteljesülés az érzelmek, a lelki kapcsolat halálát okozza. Ugyanis a vágyakozás, a reménykedés az, ami táplálja a szerelmet.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!