A Mag hó alatt 1914-ben íródott, Ady háborúellenes költészetének egyik darabja. Először 1914 októberében jelent meg a Nyugatban, kötetben pedig A halottak élén című kötetben látott napvilágot 1918 augusztusában (akkor már négy éve folyt az első világháború; a háború kitörése óta Adynak nem jelent meg kötete, de folyamatosan írta a verseket).

Ady szerint a háború elpusztítja az emberséget, az eszméket, a reményeket, a népek elvéreznek a harctéren. Ugyanakkor érezte azt is, hogy valamilyen új jövő születik majd a nagy pusztítás után, valamiféle kibontakozás közeleg. Így a vers beszélője „vérből, jajból és lángból szedegeti össze” magát, hogy a Tegnap tanúja lehessen ebben a háború utáni új világban.

Ady ebben a versében használta először a Tegnap-szimbólumot, ami jelzi, hogy a háború fojtogatta jelenből nézve még a múlt is jobb volt, ezért most a múltból próbál erőt meríteni. Pedig az sem volt tökéletes: rengeteg megoldásra váró feladat volt az országban, a politikai-társadalmi viszonyok mind kuszák voltak, de most még rosszabb a helyzet.

Ady érezte, hogy a magyar elmaradottság, a magyar Ugar felszámolásának lehetősége a háború miatt összeomlott, azaz kitolódott a jövőbe, elodázódott. A háború kitörése miatt most már gondolni sem lehetett reformokra, a háború mindennek útját állta.

A Mag hó alatt Ady saját költői magatartását ábrázolja, a költő saját állásfoglalását, közölnivalóját mondja el. És megfogalmazza azt a hitét is, hogy az élet elpusztíthatatlan, a tél (a háború, a pusztítás) nem tart örökké, utána ismét eljön az emberiség tavasza. Ez a „feltámadások örök Rendje” a világban.

Mag hó alatt

Gyötrött és tépett magamat
Régi hiteiben fürösztve
Vérbõl, jajból és lángból
Szedegetem össze
S elteszem, mint életes holtat.

Kell még Tegnapról hív tanu
S kell talán az én hadisarcom,
Hogy drága mementóként
Fölemeljem arcom
Egy új emberű új világra.

Vád nélkül széttekintgetek
Majd vertségek és diadalmak
Földjén, hogy a kaoszból
Harsos igét halljak,
Vagy harsos igét én hallassak.

Hõs emberségem, várakozz,
Szép álmokat aludj, lefénylett
Jós és jó magyarságom,
Hívni fog az Élet
S föltámadások örök Rendje.

Most tél van s szegény mag-magam
Megnémítva és behavazva
Rendeltetés hitével
Őrzöm meg tavaszra,
Igazimnak sarjadásáig.

A Mag hó alatt nem csupán a vers címe, hanem a vershelyzet is, amely az objektív világ egy mozzanatát használja modellként. A mag és a hó is jelképek, hiszen a versben nem a tájról van szó, hanem egyetemes jelentést hordoznak a tájra utaló szavak.

A cím, a vershelyzet olyan, mintha a költemény magja lenne, és ezek köré szerveződik koncentrikus körökben kifelé tagolódva maga a vers.

A múlt, a jelen és a jövő rendszerében az egyes strófák mindig másra helyezik a hangsúlyt. A múlt-jelen-jövő hármassága közül a múlt és a jövő hordoznak csak értéket, a jelen az silány és gyötrelmes.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!