Ady Endre: Héja-nász az avaron (elemzés)
A versnek nincs kifejtett lírai énje, nem annyira én-ről, hanem inkább mi-ről beszélhetünk. Ady két kapcsolatrendszert épít föl: a „lírai mi” tartalmazza az én-te és a mi-ők viszonyt is.
Az „ők” a többi héjapárt jelenti, ugyanakkor a vers középpontjában a „mi” áll, a térbeli, tempóbeli és időbeli vonatkozások is a „mi”-hez kapcsolódnak.
A Héja-nász az avaron szerkezetileg 4 egységre tagolható.
Az 1. egység (1. versszak) a bevezetés, amelyben Ady megteremti a versbeli szimbolikus tájat. Fontos, hogy a mű tere valójában jelképes idő, az Ősz, ezért nincsenek is tájelemek benne. A beszélő jellemzi egyrészt a lírai mi közösségén belüli viszonyt („kergetőzve”), másrészt a héjapárt egységként („lankadt szárnyú”).
A 2. egység (2. versszak) egy kitekintés, az előző strófa indoklása. Itt csak az elhallgatás eszközén keresztül szerepelnek a költemény lírai hősei („[hozzánk képest] új rablói vannak a Nyárnak”), ez az egyetlen versszak, ahol az egyébként „mi”-ként megjelenő kifejtetlen lírai én önmagában szólal meg, szembeállítva a „lankadt” párt az újonnan jöttekkel.
Fontos, hogy a szembeállítás alapja nem az egykori önmagunk-mostani önmagunk ellentétpár, hanem az „ők” (az újak) és „mi” (a régiek) ellentéte. Ez erősíti a pár egységének érzését, másrészt utal arra, hogy a szimbolikus Nyár nekik nemigen jutott osztályrészül, szerelmük leírása a Nyárból való távozás képe.
A 3. egység (3. versszak) az első versszak megerősítő fokozása. Itt kezdődik a vers csúcspontja is, ami kimerevített képként a mű utolsó előtti soráig tart. E részek egyik fő funkciója a beteljesedésként felfogott halál pillanatának késleltetése.
A 4. egység (4. versszak) a lezárás. A deixissel („Ez az utolsó nászunk…”) Ady egyszerre utal az előző szakasz képére („megállunk, / Felborzolt tollal, szerelmesen.”) és a költemény záró képére („Egymás husába beletépünk / S lehullunk az őszi avaron.”).
A záró kép igen intenzív jelkép, hiszen a két ragadozó madár most egyszerre egymást tekinti prédának, s az általuk szimbolizált erős dinamizmusok természetellenes módon egymást oltják ki. Ez azt jelenti, hogy a szerelmes héják a végén gyakorlatilag megölik egymást.
Ady tehát a küzdelmes, diszharmonikus szerelmet a halállal társítja, ezzel a szecesszió egyik toposzához igazodik.
Nézzük meg a verset részletesebben!
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Na, ez egy igazi verselemzés! Köszönöm!
Kár, hogy nem írta alá a szerző, így nem tudom, kit tiszteljek benne. Pedig, ebből a munkàból látom, nem csak én – laikus értem, hanem tanult ember, hisz ez kitetszik minden szavából, is érti géniuszaink mondandójàt.