Ady Endre: Héja-nász az avaron (elemzés)
Egyszerre vágyott is a szerelemre és viszolygott is tőle, ami keserűséghez, kegyetlenséghez, bosszúvágyhoz vezetett. Verseiben Léda nemcsak az álmok királynője, hanem a rontás asszonya is, buja, gonosz, kegyetlen démon is, aki megalázza, elbuktatja a férfit.
Így a szerelem egyszerre volt öröm és kín, Léda egyszerre volt üdvösség és átok. A kedves szépségét magasztaló, hagyományos udvarló versek mellett Ady átkozódó verseket is írt. A pozitív vallomások mellett feltűntek a negatív szavak is, a negatív udvarlás visszás bókjai („Szemed szomorú és gonosz, / Két mély gyehenna-fészek”, „Ajkad mohó és vértelen, / Mint hernyók lepke-rajban”).
Magát a szerelmi érzést pedig állatias, vad mozdulatok sokasága kísérte a versekben („Átkozz, tépj, marj és sikolts”, stb.). A szerelemnek része lett a gyűlölet is, a nemiségnek a harc is, és a szerelem hagyományos madárjelképei (galamb, hattyú, fecske stb.) helyett ragadozó-madarak tűnnek fel a versekben: héja és dögkeselyű lesz a démoni szerelem kísérteties szimbóluma.
Felfokozott egoizmussal járt ez a megalázó, kínzó, gyűlölködő, dehumanizált kapcsolat, ami kíméletlen harcot eredményezett. Vad, állatias, nyers, durva, kínzó és démoni szenvedély volt Ady és Léda szerelme, két kegyetlen önzés párharca, amihez hasonló később Szabó Lőrincnél jön majd elő (a Semmiért Egészen című versben).
Ez a negatív szerelem irracionális, abszurd és értelmetlen is, nem hoz megnyugvást, sem békét, sem kielégülést, nincs se célja, se rendje. Örökös belső hiányérzettel jár együtt.
Így a Léda-versekben a szerelem nem ad se örömet, se boldogságot, se bensőségességet, sokkal inkább a nyugtalan szomjazás, a mámor, az egzaltáció, a soha be nem teljesülés élménye jellemzi. Valamiféle hiányérzet munkál a mélyén, és halálhangulat lengi körül. A céltalanság, a hiábavalóság nyomasztó tudata kíséri.
A Héja-nász az avaron is ezt az ellentmondásos, diszharmonikus, végletek közt csapongó, őrülettel határos szerelmi szenvedélyt tematizálja. Jól összefoglalja a Léda-szerelem lényegét, hiszen motívumai nem boldogságot vagy idillt sugallnak, hanem vergődést, nyugtalanságot, örökös mozgást, fájdalmat és céltalanságot.
Héja-nász az avaron
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
A Héja-nász az avaron is egy olyan Ady-vers, amelyet nem lehet hétköznapi tapasztalatokhoz kötni, nem lehet úgy értelmezni, hogy összevetjük a magunk körül látott valósággal.
Műfaja dal, témája a szerelmi viszony mint gyötrelem, küzdés és hajsza. Hangulata egyszerre lemondó és intenzív.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Na, ez egy igazi verselemzés! Köszönöm!
Kár, hogy nem írta alá a szerző, így nem tudom, kit tiszteljek benne. Pedig, ebből a munkàból látom, nem csak én – laikus értem, hanem tanult ember, hisz ez kitetszik minden szavából, is érti géniuszaink mondandójàt.