A következő sorokból kiderül a „cselekmény” helyszíne is:

A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:

Tehát „a zúgó Élet partján” játszódik le ez a jelenet az ember és a nem-emberi szörny között (élet és halál határmesgyéjén). Az időpontot is megtudjuk: alkonyat van, amely választóvonal nappal és éjszaka között.

És megértjük, mi az, ami ilyen kétségbeesetten kell a beszélőnek:

»Add az aranyod, aranyod.«

Tehát pénzt kér a Nagyúrtól, azt kéri tőle, hogy ossza meg vele a kincseit, elvégre a Nagyúr a földi gazdagság, az anyagi bőség, a pénz istene.

Most értjük meg, hogy mi az, ami olyan csábító a beszélő számára. A Nagyúr undorító és taszító, ugyanakkor vonzó is az arany miatt, vagy még inkább az aranyon megvehető lehetőségek révén. Egyszerre vonz és taszít.

A következő négy strófában a lírai én kétségbeesetten rimánkodik a pénzért, és szenvedélyesen érvel, hogy miért kell neki az aranyat megkapnia. Mindezt egy drámai hatású monológban teszi, amely a vers lírai betétje.

Először mulandóságával, az emberi halandósággal érvel:

»Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.«

A pénzisten örökké él, de az emberi élet rövid, a lírai hős élete múlékony és a pillanathoz kötött, neki nincs sok ideje, s tovább nem várhat arra, hogy végre pénze legyen.

Neki végre élnie kell, ki kell élveznie az életét, őt „titokzatos hívó szavak” csábítják, hogy ismerjen meg új szépségeket, tapasztaljon meg új kéjeket.

»A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.«

A Nagyúrnak nincsenek vágyai, nincsenek érzelmei, neki nem fáj a szíve. A lírai én azonban kimondhatatlanul szenved, mert szívét vágyak kínozzák, amelyek azért nem teljesülhetnek, mert nincsen pénze.

Pedig minden őrá vár, őrá vár a nagybetűs Élet, neki mennie kell:

»Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.«

Itt az élet habos oldalát villantja fel: fényűzés, lokálok, bálok, szép lányok, utazás, szerelem, vágyak, érzékek kielégítése. Az „ezer sátor” azt jelképezi, hogy számtalan titokzatos, ismeretlen, idegen élmény, számtalan nagy kihívás vár rá.

A végtelen tenger csodáit csak az érző szívű ember tudja értékelni, akinek ezernyi teljesületlen vágy kínozza a lelkét.

A lírai én érzi, hogy hívja őt a messzeség, azaz a boldogságot ígérő teljes élet, de pénz nélkül nem tud útra kelni, azaz nem tud teljes életet élni. Akinek nincs pénze, annak le kell mondania a vágyairól.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!