A megjelenítés közvetett, látomásos-allegorizáló jellegű, amire azért volt szükség, hogy ezt a belső megkavartságot a vers formailag is tükrözze. Ilyen ellentmondásos tartalmat, ilyen sokféle indulatot csak áttételes módon lehetett közölni, direkten nem: a látomásos kép fogja egységbe az amúgy széttartó, egymással feleselő érzelmeket.

A versbe illesztett lírai monológ a Művész által álmodott életet jeleníti meg. Az esztétizáló jellegű modernségben ezt egy egzotikus, messzi világ jelképezi, amely egyre hívogatja a lírai hőst („Az én yachtomra vár a tenger, / Ezer sátor vár énreám”).

A Harc a Nagyúrral alapmotívumai: az élet-folyó, az utazás mint az élet jelképe, az útrahívás, az arany mint a pénzből származó hatalom, az örök visszatérés, mitikus harc, a „magyar Mammon” (pénzisten).

Fő kifejezőeszközei: ismétlés (ez az uralkodó stíluselem, mivel nagy az ismétlések száma), alliteráció, anafora, gemináció, paralelizmus, fokozás, szimbólum, metafora, metonímia, megszemélyesítés.

Az ismétlések sokasága a zaklatottságot, a nyugtalanságot érzékelteti, ráadásul jó részük fokozásos ismétlés, ami tovább növeli az érzelmi hatást („Add az aranyod, aranyod”, „Zúgtak a habok, a habok”, „Az aranyon ült, az aranyon”, „Mind én reám vár, én reám”, „A vérem hull, hull, egyre hull.”).

Az igék száma is feltűnően nagy, ami tovább fokozza a nyugtalanságot és mozgalmassá teszi a verset, amely csak a monológ-résznél lassul le némileg.

A mondatszerkesztés fő jellemzője: rövid, nyugtalan mondatok követik egymást.

A nyelvi megjelenítés tehát ideges, nyugtalanító, vibráló, izgatott, zaklatott hatást kelt. Fontos kulcsszó a várakozás: a versben a várakozás kínja, feszültsége érződik (hatszor ismétlődik a „vár” ige).

A verszene a kilátástalanság, a reménytelenség érzését közvetíti, mivel gyakran fordul elő a komor hangulatot árasztó „u” hang, különösen az utolsó strófában („hull”, „vadul”, „Nagyúr”).

Ady halmozza a költészetben addig szokatlan, köznapi szavakat: disznó, sertés, serte, undok, kéj, fekély, szügy. De nemcsak ezek a vulgarizmusok hathattak meghökkentően a kortársakra, hanem a nyers, naturalisztikus képek is (pl. „Meglékeltem a fejemet”, „agyamba nézett”, „Hasítsd ki hát aranyszügyed”, „Húsába vájtam kezemet”, „A vérem hull, hull, egyre hull.”)

Érezhető, hogy Ady a szóválasztással és a versben felvállalt tartalmakkal is disszonanciát akar kelteni: nem az erény, hanem a romlás oldalán áll.

A Harc a Nagyúrral tehát sokféle, egymásnak ellentmondó tartalmakat fog össze. Provokatív, anarchisztikus, nonkomformista kivagyiság és a tehetetlenség elleni tiltakozás szétválaszthatatlanul összeolvad benne.

A Nagyúr konkrétan a pénz meggyalázó, elidegenítő, dehumanizáló erejét szimbolizálja, általánosabb értelemben azonban jelenthet mindenfajta érzéketlen, számító, ostoba, nyárspolgári életmódot, amellyel szemben Ady a kéj, a mámor, az élvezetek hajszolását választotta.

A versben fel is vállalja ezt az életszeretetet és evilágiságot, levet minden álszemérmet, nem szégyelli még az elzüllést sem. Provokáló daccal, lázadó, öntudatos gőggel vágja oda, hogy ennek ellenére ő az „áldott”, és nem az, akinek „minden álma süket”. Nem érdekli, ha az emberek megbotránkoznak.

Ugyanígy felvállalja rettenetes, követelődző pénzvágyát is („Arany kell. Mennem kell tovább.”), meg nem alkuvó elégedetlenségét. Konokul nemet mondott a körülötte levő hazug rendre, álharmóniára.

A cím témamegjelölő mondatcím.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!