Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet (elemzés)
Elbocsátó, szép üzenet
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.
És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.
Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
A vers műfaja kevert: az episztola és a szerelmi elégia kifordításának elemeiből alkotta meg Ady. Hangvétele néhol elégikus, de főleg inkább haragos, gúnyos.
Típusa fordított szerelmi költemény (Léda-vers), szakító vers. A cím ironikus, a témára utal. Ugyanakkor maga a cím is és a vers egész hanghordozása is – kegyetlensége ellenére – valamiféle szertartásjelleget sejtet.
Adytól már korábban is megszoktuk, hogy nem gyöngéd, eszményítő szerelmi költeményeket írt, nem a kedvese szépségét dicsérő költő volt, azaz teljesen elvetette az addig szokásban levő udvarló versek hangnemét.
Nála a szerelem diszharmonikus, sokkal inkább szól a nemek harcáról, mint az érzelmekről. Számára a szerelem csatatér, középpontban a testiséggel, a nyers, vad érzékiséggel. Szerinte a szerelem olyan titok, amit meg kell fejteni ahhoz, hogy az ember teljes életet éljen, és nemcsak pozitív érzelmek járnak vele, hanem harag is, bosszúvágy is, szomorúság is, távolságvágy is. Azért van akkora feszültség Ady szerelmi lírájában, mert mindezt megjelenítette: nem egyetlen nőről írt, hanem az emberi élet drámáját élte át.
Ám ebben a versében olyan kemény hangot üt meg, amely még tőle is szokatlan.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>