Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet (elemzés)
Az Elbocsátó, szép üzenet című vers 1912-ben íródott és a Nyugat 1912. május 16-ai, 11. számában jelent meg. Kötetben egy évvel később látott napvilágot: a Magunk szerelme című kötet Imádság a csalásért című ciklusában kapott helyet.
A vers akkor íródott, amikor a Léda-kapcsolat már teher, nyűg volt Adynak. több szakítási kísérlet volt már a hátuk mögött Lédával, és a költő végérvényesen le akarta zárni a 9 éve tartó szeretői viszonyt.
Az első évek forró, emésztő, szenvedélyes tüze hamar véget ért: 1908 őszétől Léda varázsa rohamosan kopni kezdett. Egy 1908. szeptember végi vasárnap volt a kapcsolat utolsó csúcspontja: A Holnap matinéján együtt vettek részt, és egész Nagyvárad őket tapsolta és ünnepelte a városháza dísztermében.
Szinte jegyespárként távoztak, s később Ady hazavitte és bemutatta az édesanyjának Lédát. Ez volt az utolsó mámorosan boldog pillanatuk, mert innentől a kapcsolat leszállóágba került: minden elkezdett bomlani, széthullani.
Végül elég durván szakítottak. Ady nagyon nyersen megmondta a magáét és véglegesen átlépett az asszonyon, akinek pedig sokat köszönhetett. Durva, kemény szavakkal taszította el.
De ha belegondolunk, mindig is volt valami sötét, lehúzó erő a szerelmükben. Az egész kapcsolatuk ilyen volt: erőpróbák sora, háború. Kezdetben Léda volt fölényben: idősebb volt, műveltebb, világlátott; gazdag, szép, okos és izgalmas, míg Ady csak egy névtelen vidéki újságíró. A fiatal Ady egy rejtélyes, varázslatos párizsi asszonnyal találta szemben magát, aki elbűvölte, levette a lábáról.
Léda volt az, akinek feltűnt a fiatal költő: az új hang, a nyers erő, a dac, a szabadságvágy – mindaz, ami Adyban értékes volt. Ő emelte ki Adyt a szűk nagyváradi közegből, ő tette neki lehetővé, hogy Párizsba utazzon, és francia költőket fordított neki (mert Ady akkor még nem tudott elég jól franciául). Végső soron azt mondhatjuk, hogy Léda megtermékenyítő hatása alatt lett nagy magyar költő Adyból.
Ám ahogy teltek az évek, az erőviszonyok megváltoztak, „rangjuk” felcserélődött: Ady lassacskán fölébe nőtt Lédának. Műveltségben is utolérte, politikailag is mélyebbre látott, és híres költő is lett, akit országszerte ismertek és emlegettek, és akit imádtak a nők, elárasztottak rajongói levelekkel, a férfiak pedig a barátságáért versengtek.
Úgy is mondhatjuk, hogy Ady „kinőtte” Lédát, s eljutottak arra a pontra, hogy Léda már nem tudta segíteni a költőt, inkább csak hátráltatta.
Azzal kezdődött, hogy Ady híres lett, így Léda és környezete számára elérhetetlen, irigyelt nagypolgári körök is keresték a társaságát. Olyan emberek lettek a költő barátai (pl. Hatvany, Vészi), akik jóval magasabb szinten éltek, mint Léda, és akik úgy gondolták, hogy Diósy Ödön viharos múltú felesége, aki foggal-körömmel kapaszkodik egy nála jóval fiatalabb férfiba, legfeljebb szánalmat érdemel.
Az ő szintjükről nézve Léda és környezete már-már szegényesnek, nívótlannak hatott. Léda érezte ezt, és szerette volna elválasztani Adyt ezektől az új barátoktól, akik egy előkelőbb világba csábították mellőle a költőt. Hatvany Lajos miatt például sok veszekedés folyt le köztük.
De nem csupán társadalmi pozíció tekintetében veszített tért az asszony. Nőként se volt már annyira vonzó, mert öregedni kezdett: haja korán őszült (még negyven éves sem volt), büszke, királynői termete összeesett. Már csak egy „barna, nagyon hájas, szétfolyó asszonyság” volt – Szabó Dezső gonoszkodó szavaival, aki 1908-ban ismerte meg Lédát. Ignotus is 1911-ben egy „nagy darab érett asszonyt” ismert meg Lédában, aki úgy kínlódott Adyval, mintha az anyja lett volna.
Egy idő után tehát Léda lett a kisebb, a gyengébb fél ebben a kapcsolatban, és ezt az egyenlőtlenséget a szerelmük nem bírta ki. Pedig Léda minden lehetséges női fegyvert bevetett: hidegség, féltékenység, régi emlékek felidézése – de hiába. Az egykori megalázkodásokért most bosszút állt rajta a költő.
Léda alulmaradt, és büszkesége nem bírta elviselni a vereséget, hiszen ő legalább olyan öntörvényű, gőgös és makacs volt, mint Ady. Acélosan kemény, királynő-típusú, drámai egyéniségű, hiú nőként elvárta volna a hódolatot, a második hely és az alázat nem fért össze a természetével. A költőhöz írt leveleiből árad az indulat, a harag, a keserűség, a szenvedés, a dac, a kétségbeesés.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>