Idősíkok: a lovas „hajdani”, vagyis a múlthoz kötődik, annak nyomát viseli magán, és az örökös ügetés jellemző rá, ami a jelenben hallható. Tehát egyszerre él a múltban és a jelenben. A jövő azonban nem jelenik meg a versben, a jövő ugyanis – mivel a lovas eltévedt – bizonytalan, mondhatni kilátástalan.

Az idősíkok összefonódása elbizonytalanítja, viszonylagossá teszi a vers idővonatkozásait. A lovas eltévedése többértelmű: a befejezett melléknévi igenév („eltévedt”) utalhat múltbeli helyzetére, de a múltból a jelenbe tévedésére is. Utóbbi esetben képes átlépni a múltból a jelenbe, vagyis összeköti a két idősíkot, érvényessé teszi a múltat a jelenben.

A 7. versszak azonban olyan utazónak mutatja be a lovast, aki „új hínárú útnak” vág neki, vagyis egy új környezet visszahúzó erőivel száll szembe. Ez viszont arra utal, hogy a lovas a jelenből a jövőbe tart.

Beszédhelyzet: rendkívül újszerű Ady többi verséhez képest, mivel a lírai én itt háttérbe szorul (ez Adynál elég szokatlan). A vers beszélőjének jelenlétét csak néhány értékelést tartalmazó jelző (régi, vitéz, bús, stb.) és ráutalások (most, itt), valamint két T/1. személyű szóalak (nagyapáink, nálunk) jelzi (ezek a többes számú alakok jelezhetik a beszélő közösségtudatát).

A vershelyzet és a beszédhelyzet meghatározhatatlan. A felütésben állítmányként egy általános alanyú főnévi igenevet használ a költő – „hallani” – ez is az eltávolító hatást erősíti. A ráutalások alapján a vers cselekménye „itt” és „most” történik.

A cím témakijelölő. Milyen asszociációt ébreszt? A „lovas” olyasvalaki, aki lovon jár – valószínűleg nem a népből kerül ki (szegény embereknek nem volt hátaslovuk, legfeljebb igáslovuk), tehát nemesember. Esetleg idézheti a cím a lovagi világot, utalhat egye emelkedettebb moralitású, erkölcsiségű emberre.

Jelentheti a magyarságot is, amelyet „lovas nép”-nek szoktak nevezni (a kalandozó magyarok nyomán). Az állatok közül a ló kapcsolódik legjobban a magyarság nemzeti identitásához (Széchenyi István is hozatott be az országba lovakat, angol telivéreket, az 1830-as és 1840-es években).

A lovas jelzője, az „eltévedt” egy lelassító szó, ami jelzi, hogy a lovas egy vándor, aki épp úton van, megy valahová, ahová nem érkezik meg, mivel eltévedt.

Az „eltévedt” jelző magányosságot is kifejez: emberi társ nincs, senki nem kíséri az eltévedt lovast az úton, de hírük sincs faluknak sem.

A falvak is némán alszanak – ez lehet metonímia, és jelentheti, hogy az egész magyarság bágyadt, fáradt és alszik, azaz nem veszi észre, hogy mi történik. Másrészről az alvás jelentheti az elmúlást is, de lehet ez az alvás a nyugalom jelképe is, az elbújásé, hogy megmaradjunk a következő időnek.

Olyan emberről van tehát szó, aki nem tudni, hová megy, de bárhol lehet, és bárhová eljuthat. Valami felé tart, valami célja van, csak mivel eltévedt, nem találja az utat a célhoz. Egy úton levő ember, aki lovon ülve őszidőben titkosan, borús, sötét, alkonyodó, ködös időben úttalan utakon jár, és valamilyen jelzést keres, ami útba igazítja, valamilyen kivezetést vár.

Ősz van, november, vagyis esős, sötét, ködös, borongós, felhős, kedvetlen idő. Ráadásul az ember tudja, hogy jön a tél, ami mindig egy erőpróba, egy embert próbáló időszak.

A vers a lélek kivetülését, a lélek tájain járó embert mutatja. Nem valóságos tájról van szó, hanem egy elképzelt lelki tájról. Ez a lélek pedig nem egyetlen ember lelke, hanem a kor emberének a lelke. Az egész emberiség eltévedését írta meg Ady az első világháború kitörésének évében.

Érezte, hogy a háború egy tévút az emberiségnek, ugyanakkor Az eltévedt lovast nem konkretizálta háborús verssé. Csak azt érezteti, hogy az emberiség megint rossz útra tévedt, hogy megint nem tudja, hogy merre tovább, hogy jó legyen. Az eltévedt, rossz irányba tartó lovas a háború felé tartó emberiséget jelképezi.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folyatatáshoz!