Ady Endre: Az eltévedt lovas (elemzés)
Az eltévedt lovas című vers a Nyugatban jelent meg 1914. november 16-án, a 22. számban, néhány hónappal az első világháború kitörése után. Hosszú ideig kellett várnia a kötetbe kerülésre, hiszen a Ki látott engem? után Ady négy évig nem jelentkezett új kötettel. Végül utolsó kötetében, A halottak élén címűben lett a harmadik ciklus címadó verse.
A vers születésekor még nagyon messze volt a háború vége. A rövid, néhány hónapos harc utáni gyors győzelem illúziója ekkor már szétfoszlott, s a gondolkodókat, a szellem embereit megrémítette az a lehetőség, hogy az öldöklés évekig is elhúzódhat. Ady szembehelyezkedett a háború tébolyával, kezdettől fogva ellenezte azt, és biztos volt benne, hogy a háború történelmi méretű katasztrófához vezet.
Háborúellenessége miatt kiszorult a közéletből, az irodalomban is perifériára szorult, az irodalmi orgánumok fenntartásokkal voltak iránta, számos versét nem merték felvállalni a lapok.
Ady látta, hogy józan emberek is felülnek a demagógiának, beleesnek a háborús tömeghisztéria csapdájába, és nehezményezte ezt az elszédítést, ostorozta a „babonás” magyarságot. Szerette volna a népet megszólítani, megérinteni a lelkiismeretüket, hogy vigyázzanak, merre mennek. Ő volt a korszak próféta-apostol költője, aki tudta, hogy ki kell mondani a fájó, a kegyetlen szavakat is.
Az eltévedt lovas többféleképpen is értelmezhető, de legáltalánosabb értelmezése szerint az emberiség történelmi eltévedését, útvesztését, beláthatatlan következményekkel járó katasztrófáját fejezi ki. A világháború olyan, mintha annak résztvevői fény nélkül, úttalan utakon járnának és minden bokorból szörnyek leselkednének rájuk.
A verset Ady költészetének egyik csúcsteljesítményeként tartja számon a magyar irodalomtörténet.
Az eltévedt lovas
Vak ügetését hallani
Eltévedt, hajdani lovasnak,
Volt erdők és ó-nádasok
Láncolt lelkei riadoznak.
Hol foltokban imitt-amott
Ős sűrűből bozót rekedt meg,
Most hirtelen téli mesék
Rémei kielevenednek.
Itt van a sűrű, a bozót,
Itt van a régi, tompa nóta,
Mely a süket ködben lapult
Vitéz, bús nagyapáink óta.
Kisértetes nálunk az Ősz
S fogyatkozott számú az ember:
S a domb-keritéses síkon
Köd-gubában jár a November.
Erdővel, náddal pőre sík
Benőtteti hirtelen, újra
Novemberes, ködös magát
Mult századok ködébe bújva.
Csupa vérzés, csupa titok,
Csupa nyomások, csupa ősök,
Csupa erdők és nádasok,
Csupa hajdani eszelősök.
Hajdani, eltévedt utas
Vág neki új hináru útnak,
De nincsen fény, nincs lámpa-láng
És hírük sincsen a faluknak.
Alusznak némán a faluk,
Multat álmodván dideregve
S a köd-bozótból kirohan
Ordas, bölény s nagymérgü medve.
Vak ügetését hallani
Hajdani, eltévedt lovasnak,
Volt erdők és ó-nádasok
Láncolt lelkei riadoznak.
Az eltévedt lovas műfaja látomásos tájvers, hangulata sejtelmes, reménytelen, bizonytalanságot sugárzó. A magány, az otthontalanság, a céltalanság, a kilátástalanság érzését ébreszti fel az emberben.
Tematikailag Ady magyarságversei és világháborús versei közé egyaránt besorolható. Ugyanakkor mindkettőnél tágabb értelmű, létértelmező költeményről van szó.
Számos jelentéssíkja van: az egyén szembesülése a háborús világgal, a nemzet útkeresése, küzdelem a tudattalan tartalmakkal. Ezek mind lehetséges témák.
A vers ugyanis azok közé a remekművek közé tartozik, amelyekről nem lehet meghatározni, hogy mi az „üzenetük”, mivel annyi síkon és olyan sokféleképpen értelmezhetőek.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folyatatáshoz!
Hozzászólások
Ady Endre: Az eltévedt lovas (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>