A Szajna partján az Új versek című, első Ady-kötet A daloló Páris ciklusának utolsó és legfontosabb verse. A daloló Páris a kötet harmadik ciklusa, amelyben a Párizs-téma kap helyet: minden verscímben szerepel valamilyen francia tulajdonnév.

Ady nem sokkal az Új versek keletkezése előtt járt Párizsban, ahová Léda után utazott el. Párizs nemcsak világváros volt, hanem akkoriban az európai kultúra és művészet fellegvárának számított. Ady itt találkozott a modernséggel, a nyugati kultúrával és a nagyvárosi polgári élettel. Megismerkedett a francia szimbolista lírával is, különösen Baudelaire költészetével.

A daloló Páris ciklus versei többnyire a lírai én és az idegen környezet viszonyáról szólnak.

A Szajna-parton olyan költemény, amelyben Ady két, számára fontos helyet hasonlít össze: Párizst és Magyarországot.  A két helyet két folyó, a Szajna és a Duna jelképezi. Ezt a két helyet Ady abból a szempontból veti össze, hogy hol mennyi lehetősége van arra, hogy önmaga legyen és költőileg kibontakozhasson.

 

A Szajna partján

A Szajna partján él a Másik,
Az is én vagyok, én vagyok,
Két életet él két alakban
Egy halott.

A Duna partján
Démonok űznek csúfot velem,
A Szajna partján álmokba von be
Százféle, szűz szerelem.

Rákacag Páris
S a boldog Másik visszakacag,
Itt röhejes mámorba kerget
Vijjogó, éji csapat.

Ott szebb vagyok, nemesebb, hősebb,
Sejtelem-csók minden dalom,
Szent Cecilia hajol lelkemre
Álmatagon.

A Duna partján
Céda lányhoz hajt durva öröm,
A bor ad álmot
S a poharamat összetöröm.

Ott: ring lelkem muzsikás alkony
Szent zsivaján
S úgy csókolom meg az életet,
Mint orkideát a Léda haján.

 

A Szajna-parton címe felidézheti A Tisza-parton címét, ráadásul a két költemény formailag is hasonló. A kompozíció itt a magyar folyó (Duna) és az idegen folyó (Szajna) szinekdochikus képére épül. A két folyó kétfajta minőséget jelez.

A vers fő kifejezőeszközei: metafora (pl. „sejtelem-csók”), hasonlat („S úgy csókolom meg az életet, / Mint orkideát a Léda haján”), alliteráció (pl. „Százféle, szűz szerelem”), hangutánzó szavak („vijjogó”).

A lírai én problémája a hovatartozás és az idegenség közti ellentét. Meghasonlik önmagával, kettős szerepének eredményeként sem Párizsban, sem hazájában nincs otthon igazán a költő.

Egy fájdalmas kettősség él Adyban. A nyugat utáni vágy, a művészi érzékenység és a kulturális éhség Párizshoz vonzotta, ugyanakkor Franciaország nem volt a hazája, ott idegennek érezte magát, a hazája viszont nem volt olyan fejlett, mint Franciaország. Emiatt Ady lázadó szenvedéllyel igyekezett átformálni a hazai valóságot, hogy olyan legyen, mint a nyugat.

Ady ugyanis nem azért volt nyugat-imádó, mert nem szerette a hazáját, hanem azért, mert szerette, és folyton hazafelé nézett, és azt akarta, hogy hazája is arra a kulturális színvonalra emelkedjen, amit Párizsban látott. Nem elfordulni akart Magyarországtól, hanem szembefordulni a magyar valósággal. Ennek eszköze a versbeli összehasonlítás is.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!