Ady Endre: A Sion-hegy alatt (elemzés)
A zárlat a 137. zsoltár első versének parafrázisa („Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.”) A záró sorok a beszélő léthelyzetét rögzítik: magány, kétségek, kétségbeesés a sorsa („Sírván a Sion-hegy alatt”).
A „halotti zsoltár” Nietzsche nyomán arról is hírt adhat, hogy az Istenben, a transzcendens szférában való biztos hit meghalt, hogy az ember felett üres lett az ég. (Jellemző, hogy Ady egy másik istenes verse, az Álmom: az Isten a „Nincsen” szót rímelteti össze az „Isten” szóval.)
Ady istenes költészete tehát a metafizikus világmagyarázatok válságáról ad hírt, amely mögött az egészelvűség megrendülésének tapasztalata áll. E tapasztalat ellenére azonban továbbra is él az emberben a teljesség utáni vágy, ez a teljesség azonban legfeljebb már csak a műalkotásban hozható létre.
A Sion-hegy alatt verselése nagyon emlékeztet Az ős Kaján című Ady-vers versformájára. Váltakozó hosszúságú jambikus sorokból épül fel, de vannak ütemhangsúlyos sorok is. Az időmértékes sorok négyes és ötödfeles jambusokból állnak, az ütemhangsúlyosak háromütemű kilencesekből.
A strófák 5 sorosak, a sorok szótagszáma: 9-8-9-8-8, a rímképlet: x a x x a. A rím kapcsolatot teremt egymástól távol eső, de tartalmilag összetartozó szavak között (pl. hit-valakit, kárhozott-harangozott).
Hozzászólások
Ady Endre: A Sion-hegy alatt (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>