A nagy lehetőségek és a kiábrándító valóság ellentéte elkeserítő a beszélő számára, akinek hangjában nemcsak keserűséget érzünk, hanem kilátástalanságot, reménytelenséget is.

A magyar Ugaron tehát nemcsak tiltakozást fejez ki, hanem a tehetetlenség bénító érzete is benne van. Meglehetősen tipikus Ady-vers abban az értelemben, hogy a lázadáshoz reményvesztettség, kiúttalanság-és tragédiaérzés is társul.

Az eleven, cselekvő, ellenséges Ugar képe azt a Magyarországot jelenti, ahol a tehetség nem érvényesülhet („Hát nincsen itt virág?”), ahol a bajokat még vizsgálni sem szabad, mert akkor az embert elpusztítják („Vad indák gyűrűznek körül, / Míg a föld alvó lelkét lesem…”), és ahol az ország adottságait csak élősködők használják ki („E szűzi földön valami rág”).

Ady kora szellemi-kulturális közállapotainak jellemzésére gróf Széchenyi Istvántól kölcsönözte a parlag-metaforát (Széchenyi használta először a „Nagy Parlag” kifejezést), és tágította szimbólummá, allegóriává.

Ez a szimbólum nemcsak Ady költészetében vált maradandóvá, hanem a köznyelvbe is átkerült, és mélyen beépült a korszak eszmerendszerébe, hiszen egyetlen szóba sűríti a kor fő problémáját.

Széchenyi, Arany János („Sírt még hogy adna, állt az ős ugar”) és Ady jelképhasználata nyomán az „ugar” kifejezésnek ma már egy átvitt értelmű jelentése is van: társadalmi-kulturális elmaradottság, szellemi tespedtség, ki nem használt lehetőségek.

A magyar Ugaron (nemcsak a vers, hanem a teljes ciklus) azonnali felháborodást váltott ki nemcsak a közönségből, hanem a kortárs írókból is. Olyan nagy formátumú egyéniségek sem értették meg Adyt, mint Babits Mihály és Kosztolányi Dezső.

„De a sok ízléstelenség között a legnagyobb kétségtelenül a magyar ugarra való szitkozódás… Ó ez a föld nem a »lelkek temetője« – itt nemcsak »gatyás, bamba« társak vannak…” – írta Babits Kosztolányinak 1906. február 21-22-én kelt levelében.

Ugyanakkor voltak olyanok is, akik épp az ugar-motívum miatt kezdték értékelni Ady Endrét. Több kortárs, pl. Móricz Zsigmond szerint is a magyar ugar mint szimbólum felfedezése volt Ady nagy érdeme: olyan új fogalom volt ez, amely szemben állt a régi magyar felfogással, amely szerint Magyarország egy tejjel-mézzel folyó Kánaán. Mindenki így gondolta, erre jön Ady, aki terméketlen, üres, sivár, kietlen, elhagyatott, reménytelen, sáros pusztának látja.

Ady vívmánya ez az új látásmód. Ezt nemcsak utólag gondolták a kortársak, hanem már az Új versek megjelenésekor. Adynak új mondanivalója volt: hívei többségét A magyar Ugaron típusú versekkel vonzotta be. A magyar ugar motívuma éreztette meg velük, hogy Ady nagy költő. Juhász Gyula már 1905-ben azt írta Adyról: „a fiatal, modern magyarság legnagyobb költője”.