A Hortobágy poétája című költemény 1905-ben íródott és 1906-ban jelent meg Ady Endre Új versek című kötetében, abban a kötetben, amely új korszakot nyitott a magyar irodalom történetében.

Mivel Adynál nagy jelentősége van annak, hogy a kötetben hol helyezkedik el egy adott vers, érdemes először ezzel a kérdéssel foglalkozni. A Hortobágy poétája A magyar Ugaron című versciklus nyitó verse, tehát különösen hangsúlyos pozícióban szerepel, ami jól jelzi a fontosságát is. Akár programadó versként is felfoghatjuk.

A magyar Ugaron az Új versek legfontosabb ciklusa, amely köré a többi ciklus is szerveződik. Miről nevezetes ez a ciklus?

Tudvalevőleg az Új versek darabjai mind arról vallanak, hogy Ady ki akarja emelni műveletlenségéből a félfeudális sorban élő, maradi, korlátolt, szűk látókörű. provinciális hazai közönséget. Ennek érdekében meg akarja honosítani itthon a legmodernebb nyugati költészetet (erről Góg és Magóg fia vagyok én… kezdetű versében vall, amely a kötet előhangja).

Amellett, hogy valami teljesen újat akar behozni, kritizálja a régit, azt, amihez a kortársak ragaszkodnak és amit megszoktak. Újfajta, kritikus nemzetszemlélete azonban jó célt szolgált és nemcsak indulatos bírálat képezte részét, hanem gyengéd szeretet is a nemzet iránt, amelyet így akart „megmenteni”, „megváltani” a költő.

Akárcsak korábban Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty vagy Petőfi, Ady is a nemzet iránti szeretetből bírálta a hazai állapotokat, ám sokan ezt nem nézték jó szemmel, újítási szándékát mereven elutasították.

Ady tehát kemény harcot folytatott a műveletlenség és a korlátoltság ellen, a szellem harcát, és ez a sokszor reménytelennek látszó küzdelem időnként keserű, támadó indulatokat váltott ki belőle. Ezek az indulatok kemény, nemzetostorozó versekben kaptak hangot, melyeket a költő A magyar Ugaron című versciklusba sorolt be.

Ilyen költemény A Hortobágy poétája is, amely a magyar művész tragédiájáról szól. Az érzékeny, gazdag lelkiséggel bíró szellemi ember helyzete a ciklus több versének is témája, de ezek közül egyik sem politikai jellegű költemény (legalábbis a szó szoros értelmében nem azok, legfeljebb átvitten). Ami közös bennük, az a tehetetlenség érzéséből fakadó keserűség és düh, amellyel a költő tiltakozását kifejezi.

Ady a progresszív értelmiségiek, a reformerek közé tartozott, a haladás híve volt, s művészeteszménye már önmagában antifeudalizmust jelentett. A feudalizmus elleni tiltakozás egyik formájaként jelent meg a nyugat-rajongás és született meg a „nyugatos” művész típusa, aki lélekben (sőt, olykor a valóságban is) nyugati metropoliszokban élt.

Az ugar-motívumkörbe tartozó téma később is visszatér sok Ady-versben, szimbólumai közül nem egy szinte már köznyelvi fordulattá vált.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!