Az egyes elemzők más-más módon közelítik meg a költeményt. Csak hogy az értelmezések sokféleségét illusztráljuk, nézzünk pár példát arra, hogy milyen sokféle intertextuális kapcsolatot véltek már felfedezni az elemzők A fekete zongora kapcsán!

H. Nagy Péter például Vörösmarty A vén cigány című versével hozta összefüggésbe, bemutatva, hogyan viszi tovább a modernség a múltat.

Földessy Gyula Petőfi Költő lenni vagy nem lenni című versével hozta összefüggésbe, amelyben Petőfi azt írta: „Egy hangszer életem…”

Fráter Zoltán viszont Kis József De profundis című versciklusának II. darabjával hozta összefüggésbe, melyben egy szegény vak fiú veri a zongorát és a zene hangjai „vad bacchanalba” vesznek. Nem lehetetlen, hogy Vészi Józseféknek volt Kis József-kötetük és Ady olvasta ezt a verset. A Vészi lány hegedűn játszott, az Ady-versben mégis zongora szerepel, talán azért, mert Kis József verstémájára írta meg Ady a maga változatát.

Ámbár ennek ellentmond a költő testvérének, Ady Lajosnak a visszaemlékezése, aki szerint Ady a hegedűt azért változtatta zongorára, mert „a mélyről jött témát igen banálissá, olcsóvá vagy legalább is ötletszerűvé tette volna Vésziék előtt, ha a hegedű szava adja »az élet melódiáját«.”

Mindenesetre ha a hangszert a költészet szimbólumának tekintjük, akkor érthető, hogy Ady zongorája „sír, nyerít és búg”, hiszen a modernség alapélménye az, hogy a harmónia elérhetetlen. Ez az oka annak, hogy a modern versekben a disszonancia kap hangot.

Király István értelmezése szerint, amelyet részletesebben is meg fogunk nézni, A fekete zongora egy sajátosan adys látomásos allegória. Egy olyan allegorikus kép indítja el a látomást, amely már Arany János egyik versében is megjelent: „Ez az élet egy tivornya” – írta Arany, s Király István szerint ez a gondolat rejtőzik A fekete zongora mélyén is.

Egy metonímia abszolutizálódik a versben: a tivornya egyik részlete, a zongora az egész helyett áll, s megszemélyesítések révén kísértetiessé nő. Ez a vers központi képe, minden vele kapcsolódik össze: a mulatók hangzavara, a sírás, a nyerítés, a „vak mester” keserűsége, az egyén hangulata, a könny stb. A fekete zongora képe uralja a verset a maga titokzatosságával és hangsúlyozott feketeségével.

Ady elmossa a határt a hasonló és a hasonlított között, különféle stiláris eszközök segítségével egybeolvasztja a kettőt. Élet és tivornya egybeforr: amikor a tivornyán bor ömlik a padlón, az életben vér folyik, amikor a tivornyán az éj boros és bolond, az életben a szív válik azzá, stb.

A mulatság motívuma azonban nem pusztán az emberi élet allegorikus megfelelője: több annál. Sejtelmeket ébreszt, távlatokat nyit. Nem marad a mindennapok szférájában, hanem az emberi értelmen túli messzeségekbe emelkedik.

Eltűnik az értett, a rendezett, a megmagyarázható világ, minden összefüggés homályba vész. Az összefüggések hiánya a világ kínzó értelmetlenségét tükrözi, hiszen a jelenségeknek mindig az összefüggések adnak értelmet. Az ok-okozati láncból kiszakított, abszolutizált, magányos zongora-motívum a zűrzavart jeleníti meg, amivel egyfajta világnézetet fejez ki.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!