Tartalom:

• A magyarországi latin nyelvű egyházi irodalom (liturgikus ének, zsolozsma, breviárium, hóráskönyv, szekvencia, himnusz, verses história vagy officium, planctus, vágánsköltészet)
• A magyar nyelvű egyházi irodalom (himnuszfordítások, zsolozsmák fordításai, cantiók)
• A magyar nyelvű deák-irodalom (hősének, propagandasztikus ének)
• A magyar nyelvű világi költészet (sírvers, sirató, rekordáló ének, szatíra, virágének)

A latin nyelvű egyházi irodalom Magyarországon

A középkor egyházi irodalma egyetemes, nemzetek felett álló irodalom volt. A magyar írástudók is átvették a nemzetközi alkotásokat, újat legfeljebb a sajátosan magyar témákban alkottak (pl. magyar szentek kultusza).

Az egyházi énekek típusai:

• tropus: olyan miseszövegek, amiket énekelnek, és a misében liturgikusan kötöttek (pl. Ámen, Alleluja, Kirie Eleison)
• melisma: egy szótagra hosszabb dallamot alkotnak (melizmatikus meghosszabbítás)
• sequentia / szekvencia (= az utána következők): az Alleluja kifejezés utolsó szótagjának dallamos meghosszabbítása (az „a” meghosszabbítása)
• prosa: a meghosszabbított dallamra íródott önálló szöveg
• planctus (= siralomének): Szűz Mária a kereszt alatt, a sequentia egyik típusa (a legfontosabb), pl. Planctus Antenestia (=a siralomról azelőtt nem tudó).
• verses officium vagy verses história (historia rythmica)
• himnusz

A teológiai irodalom és a liturgikus költészet aktív művelésére csak kétszáz éves szellemi gyarapodás után kerülhetett sor hazánkban.

A liturgikus énekköltészet kezdetei a 11-12. századra tehetők, s szerény kezdet után a 13. században vett nagyobb lendületet. Jelentősége, hogy nagyban elősegítette a hazai irodalmi élet fejlődését.

Liturgia (= „nyilvános kötelességek a közösség számára”, ergon = „cselekedet”, leitosz = „a nép számára való”): istentisztelet kifejezése, már az Újszövetségben megjelent. Az istentisztelet szertartásainak körét írja le.

A liturgia 3 típusa:

• sacramentum: 7 szentség köré csoportosuló szertartások
• sacramentale (szentelmény): a 7 szentségen kívül eső szertartások (pl. temetés, áldás)
• zsolozsma (officium): napi imádságok köre (a zsolozsmázás során énekelt melodikus szövegek, pl. himnuszok együttesét nevezték officiumnak)

Litánia (= könyörgés), invocatio: megszólító könyörgés, amire a gyülekezet válaszkönyörgésével felel. (Első az „Uram, irgalmazz!”-könyörgés.)

Zsolozsma (liturgikus ének): latinul nem tudó apácák számára verses olvasmányként liturgikus énekeket fordítottak. Pl. Istenes élet regulái (megverselt szabálygyűjtemény), Katalin-legenda (legendafordítás – itt a fordító keze nem volt megkötve, szabadabban tolmácsolta az eredetit, néha igazi ihletettséggel).

Kiemelkedik Szent Bernát doktornak imádsága. Az ismeretlen fordító határozott költői vénával rendelkezett. A Bernát-legenda, akárcsak a Katalin-legenda, verselés szempontjából pontatlan (bár lehet, hogy ez a másolók hibája). A költői eszközök közül szívesen használják a fordítók az alliterációt (pl. keserű kínodért) és a rímeket (méne-éle stb.).

Breviárium: rövid összefoglalás. A közös zsolozsma könyve, egy naptár alkotja, mely az adott év szerinti zsoltárokat, himnuszokat, olvasmányokat és könyörgéseket tartalmazza. Kanonizált, a napok szerint oszlik hórákra.

Hóráskönyv: a breviárium egy típusa. A magánájtatosságot szolgálta. Személyre szabott, a megrendelő habitusát követi (pl. ha uralkodó a megrendelő, akkor harcos szentek vannak benne). Nincs a liturgikus, egyházi év szerint szervezve, a szerkezete emiatt kötetlenebb, a tartalma állandó (fikciója nem tér el a breviáriumétól).

Naptárt, bűnbánati zsoltárt, litániát tartalmaz. Alkalmasabb az egyházi rendhez szorosan nem kötődő híveknek, az ún. harmadrend tagjainak (harmadrend: azok a világi hívők, akik sem apácarendnek, sem szerzetesrendnek nem tagjai, világiak, csak életmódjuk szerzetesi, pl. IV. Béla a domonkos harmadrend tagja volt).

A kódexirodalom fele tartalmaz hóráskönyv-szöveget. Ezek többnyire Mária örömeivel és fájdalmaival foglalkozó imák és elmélkedések (Mária 7 szent fájdalma). Bornemissza Péternél is felbukkan az Ördögi kísértetekben (1572), melyben az ördöngös asszonyból kiűzik az ördögöt.

A kolostori irodalom véget ér 1530-40 körül, de a hóráskönyv-kultusz még folytatódott.

Szekvencia: a misében az evangélium előtt énekelt, himnuszszerű költemény. A 14-15. századi breviáriumokban és misszálékban maradt fenn. A legtöbbet a magyar szent királyok ünnepeire írták, pl. Szívvel, szóval, tiszta ésszel (István királyról), Ujjongj anyánk, Pannónia (Imre hercegről), Új énekre nyíljunk ajkunk (Szent Lászlóról). De írtak szekvenciát Erzsébetről, Margitról, Remete Szent Pálról is.

A jegyzetnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!