Az Előszó az egyetlen vers, amelyet Vörösmarty 1850-51 telén alkotott. A költőnek, aki súlyos lelki válsággal küzdött Baracskán próbált gazdálkodni a szabadságharc bukása után.

A Pesttől való távollét elszigetelődéshez vezetett: Vörösmarty kiesett az irodalmi köztudatból, s ez a mellőzöttség is keserűséget okozott neki. De anyagi okokból nem hagyhatta abba a munkát, hiszen állandó pénzhiánnyal küzdött. Új verseket írni azonban nem volt ereje, így az eddig megírt munkáiból szeretett volna pénzt látni.

Az Előszó megírása tehát egy korábbi mű kiadásához kapcsolódik, ezt a címe is jelzi.

Az elemzés vázlata:

Címértelmezés
Látomásosság és profetikus versbeszéd
A vers külső formája, szerkezete
Az Előszó értelmezése

Címértelmezés

A cím lehet metaforikus értelmű (a versbeli beszédmód emelkedettségét előlegezi meg), de sokkal valószínűbb, hogy szó szerint kell érteni: úgy, mint valaminek az előszava.

Azaz a vers egy korábbi alkotás elé szánt lírai bevezetésnek készült. Hogy melyik ez a korábbi alkotás, arról megoszlanak a vélemények. Az irodalomtörténészek sokáig úgy gondolták, és egy részük ma is úgy gondolja, hogy ez a mű az 1845-ben írt Három rege.

A Három rege egy 3 részes hazafias költemény, gyermekek számára írt tanító jellegű allegorikus mese, amely a haza iránti hűségre és áldozatra buzdít. A mű régóta kiadatlanul hevert, így a költő most elővette, és sikerült megjelentetnie 1851-ben, méghozzá Batthyány Emmának, a 49-ben kivégzett első magyar miniszterelnök lányának szóló ajánlással. Ám az Előszó nem jelent meg vele.

Az újabb kutatások (pl. Milbacher Róbert kutatásai) felvetnek egy másik lehetőséget: az irodalomtörténészek azt feltételezik, hogy az Előszó csak 1854-ben született, A vén cigány című vers után!

Ezt a feltevést egyrészt arra alapozzák, hogy Vörösmarty drámai jambusokban írta a verset (a drámai jambus egy speciális nyugat-európai verstípusnak, a blank verse-nek a sorfajtája, amely az időmértékes verselésből nőtt ki, és azért nevezik drámai jambusnak, mert a verses drámákban ez a versmérték jellemző). A Három rege nem dráma, miért íródott akkor a bevezetője drámai jambusban?

Másrészt érdekes módon motivikus kapcsolatok fedezhetők fel az Előszó és a költő későbbi művei között, ilyen kapcsolat van pl. A vén cigánnyal és Shakespeare Lear királyával, melynek fordítását Vörösmarty 1854-ben fejezte be. Ez arra utal, hogy az Előszó később keletkezett, mint eddig gondolták, akkortájt keletkezhetett, amikor ezek.

Ha ez igaz, akkor valószínű, hogy Vörösmarty az Előszót az 1855-ben bemutatott Az áldozat című drámájához írta prológusként.

Akármelyik mű elé is készült, az Előszó végül kéziratban maradt, és csak jóval a költő halála után, 1865-ben jelent meg. A vers:

Előszó

Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.

Öröm – s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillantatig.
Mély csend lön, mint szokott a vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre,
Emberszivekben dúltak lábai.
Lélekzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialutt,
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolák le
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.

Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?

A műben Vörösmarty történelmi vízióba foglalta a reformkort és a szabadságharcot, s a világosi vereség tragédiáját egy kozmikus katasztrófa víziójává növelte.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!