9. fejezet: A válás

Korán reggel Pugacsov emberei felsorakoznak, a kozákok lovon ülnek, a katonák fegyverben állnak. Az egész lakosság várja a trónbitorlót.

Pugacsov megérkezik és pénzt szór a nép közé, amely kiáltozva nekiesik a pénznek.

Pugacsov fő hívei közt ott van Svabrin is. Pjotr Andrejics megvetően néz rá, Svabrin dühösen és gúnyosan elfordul tőle.

Pugacsov ekkor magához inti Pjotr Andrejicset, és „parancsot” ad neki, hogy menjen Orenburgba, és jelentse a nevében a kormányzónak, hogy egy héten belül ott lesz, és fogadják engedelmesen, vagy meghalnak.

Ezután Svabrint nevezi ki a belogorszki erőd új parancsnokának. Ez megrémíti Pjotr Andrejicset, mert Mása így Svabrin hatalmában marad.

Pugacsov nyeregbe száll, de mielőtt elmehetne, előnyomakszik a tömegből Szaveljics, és átad neki egy papírlapot. Pugacsov felolvastatja magának. A papír egy listát tartalmaz azokról a holmikról, amiket Pugacsov emberei elvettek Pjotr Andrejicstől, és hogy egyenként hány rubelt érnek ezek a holmik (háziöltöny, egyenruha, gyapjúnadrág, ing, úti teáskészlet, takaró stb.).

Kiderül, hogy a fogadóban Pugacsovnak ajándékozott nyúlbőr bunda is rajta van a listán. Pjotr Andrejics erre őszintén félteni kezdi az öreg Szaveljicset.

Pugacsov valóban dühös lesz, Szaveljics arcába vágja a listát, és azt feleli, örüljön, hogy nem köttette fel a gazdájával együtt.

Szaveljics azt feleli, ő jobbágy, és felelnie kell a gazdája holmijáért.

Pugacsov ekkor ellovagol, a vezérei követik, a nép kíséri.

Szaveljics ott marad kettesben a gazdájával. Azt remélte, a jó viszonyra tekintettel vissza tudja szerezni Pugacsovtól a felszerelést vagy legalább megkapni az árát.

Pjotr Andrejics a paplakba siet Másához, de kiderül, hogy a lányt az éjjel erős láz fogta el, és most nincs eszméletén, félrebeszél. A fiatalember bemegy hozzá, de a beteg nem ismeri meg.

Pjotr Andrejics aggódik a szegény védtelen árváért, és megrémíti saját tehetetlensége. Legjobban Svabrintól félti Mását, akinek Pugacsov hatalmat adott, és aki mindenre képes.

Pjotr Andrejics elhatározza, hogy azonnal elindul Orenburgba, ahol Belogorszk várának felszabadítását fogja sürgetni, és amennyire tőle telik, közreműködik majd a hadműveletben.

Elbúcsúzik Geraszim atyától és Akulina Pamfilovnától, akiknek gondjaikra bízza a kapitány lányát, akit már a feleségének tekint.

A térre érve meghajol az akasztófa előtt, amelyen még mindig ott függ Mironov kapitány teteme.

Pjotr Andrejics és Szaveljics elhagyják az erődöt és Orenburg felé indulnak. Egyszerre azonban lódobogást hallanak, és látják, hogy egy kozák vágtat feléjük, és kantárszáron egy baskír lovat vezet.

Pjotr Andrejics felismeri benne az ő áruló őrmesterüket, Makszimicset.

Kiderül, hogy Pugacsov küldte, hogy a lovat és a ló nyergére erősített báránybőr bundát adja át Pjotr Andrejicsnek.

Fél rubelt is küldött, de az őrmester azt állítja, elvesztette az úton. Szaveljics persze nem hisz neki, de Pjotr Andrejics nem akar vitatkozni, az őrmesternek adja a pénzt, és megköszöni a lovat és a bundát.

Az őrmester elmegy, Pjotr Andrejics felveszi a bundát, felül a lóra, és maga mögé ülteti Szaveljicset.

Az öreg szerint ezek az ajándékok annak a folyamodványnak köszönhetők, amelyet ő adott át Pugacsovnak. Igaz, a baskír gebe és a juhbőr bunda fele annyit sem érnek, mint amennyit a gazemberek elraboltak tőlük, de már ez is nagy eredmény, hiszen „rossz kutyától elég egy szőrcsomó is”.

A bejegyzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!