8. fejezet: A hívatlan vendég

 

Pjotr Andrejics legfőbb aggodalma, hogy nem tudja, mi történt Másával, sikerült-e elbújnia. Ezért bemegy a kapitány házába, amely már teljesen üres: amit nem vittek el a rablók, azt összetörték.

Bemegy a lány szobájába, ahol szintén minden fel van dúlva, Mása szekrénye kirabolva.

Pjotr Andrejics aggodalmában sírva fakad, és Mása nevét mondogatja, mire nesz támad, és a szekrény mögül előbújik a cselédlány, Palaska. Tőle tudja meg, hogy Mása Akulina Pamfilovnánál, a papnénál bújt el. Erre még jobban megijed, hiszen Pugacsov éppen oda ment ebédelni, és hanyatt-homlok a paplakba rohan.

Ott már nagy dalolászás, lakomázás folyik. Pjotr Andrejics beküldi Palaskát, hogy titokban hívja ki a papnét.

Akulina Pamfilovna kijön az előszobába, és elmondja, hogy Mása az ő ágyában fekszik. Sajnos, pont nyöszörögni kezdett, mikor Pugacsov asztalhoz ült, és a rabló meghallotta. Akulina Pamfilovna ekkor azt hazudta, hogy az unokahúga fekszik ott betegen. Pugacsov látni akarta a lányt, és be is ment a fülkébe megnézni, de nem tett vele semmit. Pedig a pópa és a felesége már fel voltak készülve a vértanúhalálra.

Akulina Pamfilovna kétségbe van esve a történtek miatt. Ő teszi fel elsőként a kérdést: hogy lehet az, hogy Pjotr Andrejicset megkímélték, mikor mindenki mást felakasztottak, megöltek?

Egyébként Svabrin, az áruló is ott dorbézol a rablókkal. Felfedhette volna a titkot, hogy kicsoda Mása, de szerencsére nem tette.

Ekkor a részeg rablók bort követelnek, a pópa pedig hívja a feleségét, akinek vissza kell mennie.

Pjotr Andrejics hazamegy, közben az utcán a rablók a hullákat és a tisztek lakásait fosztogatják. Szaveljics elmondja ifjú gazdájának, hogy a gonosztevők mindenüket elvitték, és megkérdezi, megismerte-e Pugacsovot.

Pjotr Andrejics azt feleli, nem, nem ismerte meg. Miért, ki ő?

Szaveljics ekkor emlékezteti gazdáját arra a fickóra, aki a hóviharban egy fogadóba vezette őket, és akinek Pjotr Andrejics odaajándékozta a vadonatúj nyúlbőr bundáját (2. fejezet). Ő és Pugacsov egy és ugyanaz.

Pjotr Andrejics ekkor érti meg, miért kapott kegyelmet a rablóvezértől: Pugacsov nem felejtette el, hogy segített rajta. A gyerekbunda, amit egy csavargónak ajándékozott, most megmentette az akasztófától! De ami még furcsább, hogy egy csavargó most várakat ostromol és egy birodalmat forgat fel.

Gondolkozni kezd, hogy mit tegyen. Tisztként nem állhat egy rablóvezér bandájába, a kötelesség oda vezérli, ahol hasznát vehetik a harcban. A szerelem viszont tartóztatná, hogy maradjon Mása közelében.

Ekkor jön egy kozák, és közli, hogy a „hatalmas cár” hívatja Pjotr Andrejicset, aztán a kapitány házába vezeti, mert Pugacsov ott ütött tanyát.

Pugacsov az asztalnál ül tíz kozák parancsnokkal, de a két áruló, Svabrin és Makszimics nincs köztük.

Pugacsov hellyel kínálja Pjotr Andrejicset, bort is adat neki, de ő nem iszik. A rablóvezérnek kellemes és szabályos arcvonásai vannak, nem látszik rajta kegyetlenség. Embereivel pajtásként viselkedik, s azok nem mutatnak iránta különösebb tiszteletet, fesztelenül vitatkoznak vele.

Épp haditanácsot tartanak, és eldöntik, hogy másnap Orenburg ellen mennek.

Végül elénekelnek egy népdalt, amely egy elfogott szegénylegényről szól, akit a cár rablásért akasztófára küld. Pjotr Andrejics furcsának találja a dalt olyan emberek szájából, akikre magukra is akasztófa vár.

Ezután a vendégek elmennek, és Pjotr Andrejics kettesben marad Pugacsovval.

Egy darabig hallgatnak, aztán Pugacsov felnevet, és valamiért Pjotr Andrejicsnek is nevethetnékje támad.

Pugacsov elmondja, hogy Pjotr Andrejics már rég az akasztófán himbálózna, ha nincsen Szaveljics, akit mindjárt megismert (a nemesúrfit nem ismerte meg, de a zsémbes szolgát igen).

Azt is elmondja, hogy azért kegyelmezett meg Pjotr Andrejicsnek, mert jó szolgálatot tett neki, amikor rejtőzködnie kellett ellenségei elől. Ezután ígéretet vár tőle, hogy odaadással fogja szolgálni őt.

Ez az arcátlanság megmosolyogtatja Pjotr Andrejicset. Ugyanakkor a helyzete kényes: nem ismerhet el egy csavargót cárnak és nem szolgálhatja őt, de arcába sem vághatja, hogy csaló, mert akkor biztosan megöleti.

Végül a kötelességérzete diadalmaskodik a gyengesége fölött, és megmondja nyíltan Pugacsovnak, hogy akárki is ő, nagyon veszélyes játékba fogott.

Ekkor kiderül, hogy Pugacsov nem várja el tőle igazán, hogy cárnak tekintse, de azt akarja, hogy álljon a bandájába. Azzal kecsegteti, hogy tábornaggyá, herceggé teszi.

Pjotr Andrejics határozottan nemet mond neki. Ő nemesember, felesküdött a cárnőnek, ezért nem szolgálhatja Pugacsovot. Ha jót akar neki Pugacsov, akkor engedje szabadon, hadd menjen el Orenburgba.

Pugacsov legalább azt az ígéretet ki akarja csikarni tőle, hogy ha nem is áll a bandájába, de nem fog ellene harcolni.

Pjotr Andrejics megmondja őszintén, hogy ezt sem ígérheti meg, mivel ez nem az ő akaratától függ. Ő katonatiszt, és ha parancsot kap, hogy Pugacsov ellen menjen, akkor mennie kell. Nem szegheti meg a kötelességét.

Ez az őszinteség meglepi a rablót, és úgy dönt, hogy ha már nagylelkű akar lenni Pjotr Andrejiccsel, akkor egészen az lesz: szabadon engedi.

Ezután elküldi azzal, hogy másnap jöjjön hozzá elbúcsúzni, most aludni akar.

Pjotr Andrejics hazamegy, ahol Szaveljics vacsorával várja. A fiatalember megvacsorázik, aztán kimerülten elalszik.

A bejegyzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!