6. fejezet: Pugacsov lázadása

 

A fejezet elején a szerző igyekszik képet adni arról, hogy milyenek voltak a viszonyok Orenburg kormányzóságban 1773 végén.

Nagy és gazdag tartományról van szó, amelyet sok félvad nép lakott, s ezek csak nemrég kerültek az orosz uralkodó fennhatósága alá. Így aztán gyakran voltak felkelések és törvénytelenségek, nehéz volt a lázadókat féken tartani.

Ez az oka, hogy erődöket építettek a tartomány egyes pontjain, és ezekbe főleg kozákokat telepítettek, akik egykor a Jaik partján laktak. Az lett volna a feladatuk, hogy a vidék nyugalmát és biztonságát fenntartsák. Igen ám, de a jaiki kozákok is nyugtalan és rebellis alattvalók voltak, 1772-ben fel is lázadtak az oroszok ellen.

A lázadás közvetlen oka az volt, hogy Traubenberg vezérőrnagy szigorú rendszabályokat vezetett be, hogy a katonaságot fegyelemre szorítsa. Az eredmény Traubenberg meggyilkolása lett, aztán a lázadás, amelyet végül erőszakkal levertek és kegyetlenül büntettek.

Mindez nem sokkal azelőtt történt, hogy hősünk a belogorszki erődbe érkezett. Addigra látszólag már minden lecsendesedett, a hatóságok azt hitték, a lázadók megtértek, ám azok csak az alkalmat lesték az újabb felkelésre.

Ez volt tehát az előzménye annak az eseménynek, ami most következik.

1773. október eleje van, a kapitány hívatja Pjotr Andrejicset. Már összegyűlt nála Svabrin, Ivan Ignatyevics és a kozák őrmester. A kapitány felesége és lánya nincs ott.

Kiderül, hogy a kapitány titkos levelet kapott a tábornoktól, mely szerint Jemeljan Pugacsov, a fogházból megszökött doni kozák szakadár egy rablóbandát gyűjtött maga köré, és lázadást szított a jaiki kozák településeken.

Néhány erődöt már elfoglalt és feldúlt, mindenütt rabol és gyilkol. Ráadásul a meghalt III. Péter cár nevét bitorolva uralkodónak címezteti magát és hódoltatja a leigázott embereket.

A levél azt a parancsot tartalmazza Mironov kapitány részére, hogy amennyiben a gonosztevő megjelenik a belogorszki erődnél, verje vissza, és ha lehet, teljesen semmisítse meg.

Mironov elmondja, hogy Pugacsovnak nagy hadereje van, neki meg csak 130 embere, nem számítva a kozákokat, akik megbízhatatlanok (kivéve persze a jelenlevő kozák őrmestert, Makszimicset).

A kapitány parancsot ad, hogy állítsanak őröket, legyenek éjjeli őrjáratok, és ha támadás érkezik, zárják be a kapukat és sorakoztassák fel a sereget. Az ágyút is meg kell vizsgálni, hogy működik-e, és jól megtisztítani.

A legfontosabb, hogy minden titokban maradjon, nehogy az erődben kitörjön a pánik.

Az óvatosság ellenére azonban mégis elterjed Pugacsov felbukkanásának a híre, amit a kapitány még a feleségének sem akart elárulni. Úgy távolította el Vaszilisza Jegorovnát a házból a tanácskozás idejére, hogy azt mondta neki, Geraszim atya Orenburgból különös híreket kapott, amelyeket nagy titokban tart.

Vaszilisza Jegorovna persze tudni akarta a titkot, ezért elment a pópa feleségéhez, Akulina Pamfilovnához, hogy kiderítse. Férje javaslatára Mását is magával vitte, hogy ne unatkozzon otthon egyedül.

A kapitány még a cselédlányt, Palaskát is bezárta a kamrába, hogy ne hallgatózhasson.

Vaszilisza Jegorovna hazajött, anélkül hogy sikerült volna valamit a papnéból kihúznia, és megtudta, hogy a távollétében tanácskozás volt, és hogy Palaskát bezárták. Rájött, hogy a férje túljárt az eszén.

Persze kérdőre vonta a kapitányt, aki beadott neki valami mesét, hogy arról volt szó a tanácskozáson, hogy az asszonyok ne fűtsenek szalmával, mert az veszélyes, csak rőzsével és fával.

Vaszilisza Jegorovna megkérdezi, miért kellett ehhez bezárni Palaskát. Ettől a kérdéstől Ivan Kuzmics zavarba jön, a felesége pedig azonnal átlát rajta.

Másnap a kapitányné meglátja, hogy Ivan Ignatyics az ágyút tisztítja, amiről Vaszilisza Jegorovna rögtön tudja, hogy harci készülődést jelent. Ki is szedi a titkot Ivan Ignatyicsból, aki mire észbe kapna, elkotyogja, hogy Pugacsov miatt zajlik a készülődés.

Vaszilisza Jegorovna nem adta tovább a titkot senkinek, csak a papnénak, akinek a tehene kint szokott járni a pusztán, és nem akarja, hogy a gonosztevők megfogják. A papnénak elmondani viszont annyi, mint közhírré tenni: Akulina Pamfilovna ugyanis nagy pletykás. Hamarosan már mindenki tud Pugacsovról.

A kapitány kiküldi a kozák őrmestert, hogy nézzen szét a környéken. Két nap múlva az őrmester visszatér és jelenti, hogy 60 mérföldre az erődtől sok tüzet látott, és a baskíroktól úgy hallotta, ismeretlen nagyságú haderő közeledik.

Az erődben a kozákok között nagy az izgalom, csoportokba verődnek, de amint egy katonát meglátnak, szétszélednek. Ezért a kapitány kémeket küld közéjük.

Egy Julaj nevű megkeresztelt kalmük szerint a kozák őrmester jelentése hamis volt: Makszimics jelentette a társainak, hogy ott volt a lázadók között és bemutatkozott a vezérüknek.

Erre Mironov lecsukatja az őrmestert és Julajt állítja a helyére. Ez nem tetszik a kozákoknak, hangosan zúgolódnak.

A kapitány még aznap ki akarja hallgatni Makszimicset, de az őrmester megszökik a zárkából.

Ezután elfognak egy baskírt, akinél lázító iratok vannak.

A parancsnok megint haditanácsot akar összehívni, és az előzőhöz hasonló módszerrel el akarja távolítani a feleségét, de a kapitányné kerek perec megmondja, hogy nem fogja hagyni, hogy férje az ő távollétében tárgyaljon Pugacsovról.

Ivan Kuzmics nagy szemeket mereszt, mikor rádöbben, hogy a felesége már mindent tud. De mivel már mindent tud, úgy dönt, Vaszilisza Jegorovna jelenlétében tárgyal a tisztekkel.

A gyűlésen a kapitány felolvassa Pugacsov kiáltványát, amelyet valami tudatlan kozák írt meg. A rabló kijelentette, hogy az erőd ellen vonul, és a kozákokat az ő táborába hívja, a kapitánynak pedig azt tanácsolja, hogy ne álljon ellen, különben ki fogja végeztetni.

A kapitány elővezetteti az elfogott baskírt, aki ezt az iratot terjesztette. Julajjal korbácsot is hozat. Mielőtt a kínvallatás elkezdődne, Vaszilisza Jegorovna kimegy, mert nem szereti az ilyesmit.

Az előállított baskír olyan 70 év körüli lehet, alacsony, sovány és görnyedt, feje le van borotválva, és nincs se orra, se füle.

Ebből tudni lehet, hogy egyike azoknak, akiket 1741-ben megbüntettek. A kapitány elkezdi vallatni, de a baskír úgy néz rá, mintha semmit nem értene. Ekkor Julaj lefordítja tatár nyelvre Ivan Kuzmics szavait.

A baskír továbbra sem beszél.

A kapitány ekkor meg akarja korbácsoltatni, mire a baskír megijed, rimánkodó hangon nyögni kezd, rázza a fejét, és kinyitja a száját, amelyben nyelv helyett csak egy rövid csonk van.

Ettől mindenki megrendül, és a kapitány visszaviteti a baskírt a cellájába, mert nincs értelme a vallatásnak: ha akarna, se tudna elmondani semmit.

Folytatódik a tanácskozás, de egyszer csak Vaszilisza Jegorovna beront a szobába lihegve, izgatottan. Elmondja, hogy a 25 versztányira levő nyizsnyeozerói várat bevették a gonosztevők, és az összes tisztet felakasztották. Pugacsovék tehát máris itt lesznek.

Pjotr Andrejics a kapitány lányáért aggódik, ezért azt javasolja Ivan Kuzmicsnak, küldje el Mását és a feleségét Orenburgba, ahol biztonságban lesznek.

A kapitányné azonban maradni akar, mert bízik benne, hogy az erődöt tartani tudják Pugacsov ellen, hiszen már 22 éve élnek benne, és visszavertek már baskírokat és kirgizeket is. Ha pedig a férjének meg kell halnia, akkor ő vele együtt akar meghalni. Abban viszont egyetért, hogy Mását el kell küldeni Orenburgba a keresztanyjához. Ki is megy elintézni az utazást.

A tanácskozás utáni vacsorán Pjotr Andrejics találkozik Másával, aki sápadtan, kisírt szemmel érkezik a vacsorához. Vacsora után a tisztek az egész családtól elbúcsúznak és hazamennek. Pjotr Andrejics szándékosan ottfelejti a kardját, hogy visszamehessen érte, és beszélhessen a lánnyal.

Mása adja át neki a kardot és könnyezve elbúcsúzik tőle, boldogságot kívánva neki. Pjotr Andrejics megöleli őt, megcsókolja, és kisiet a szobából.

A bejegyzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!