13. fejezet: A letartóztatás

Pjotr Andrejics keresztülutazik Másával Pugacsov erődjein, mindenhol átengedik. A kocsis fecsegéséből mindenki Pugacsov kegyencének hiszi a fiatalembert.

Aztán odaérnek egy kisvároshoz, ahol szintén Pugacsov csapatával kellene találkozniuk, csakhogy az őrség nem a rabló embereiből áll, hanem egy huszárcsapatból, amely bekeríti őket.

Mivel a kocsis szerint Pjotr Andrejics a „cár komája”, nagyon dühösek lesznek rá, de azért az őrmester hajlandó az őrnagy elé vezetni.

Az őrnagy azonban nem akarja rögtön fogadni Pjotr Andrejicset, hanem börtönbe akarja vetni, az „asszonykáját” ellenben magához kéreti. Na, több se kell Pjotr Andrejicsnek, aki irtó dühös lesz. Felrohan a lépcsőn és beront az őrnagyhoz, aki éppen kártyázik öt huszártiszttel.

Nagy a meglepetés, amikor kiderül, hogy az őrnagy nem más, mint Ivan Ivanics Zurin, aki még a legelső fejezetben a szimbirszki fogadóban megtanította Pjotr Andrejicset biliárdozni és elnyert tőle száz rubelt.

Zurin rögtön felismeri hősünket, de először fel se fogja, hogy Pjotr Andrejics lenne az a bizonyos fogoly, aki emberei szerint Pugacsov komája: azt hiszi, csak úgy látogatóba jött.

Ekkor Pjotr Andrejics tiszta vizet önt a pohárba, és azt is elmondja, hogy a hölgy, akit magával hozott, nem Pugacsov komaasszonya, hanem Mironov kapitány lánya.

Zurin bocsánatot kér Másától emberei viselkedéséért, és a város legjobb lakásába vezetteti, Pjotr Andrejicset pedig ő maga vendégeli meg éjszakára.

Amikor kettesben maradnak, Pjotr Andrejics elmeséli Zurinnak a történetét. Zurin szerint mindez rendben van, ő csak azt nem érti, hogy minek akar megházasodni a fiatalember, minek neki a nyakába venni egy asszonyt? Ő azt javasolja, szabaduljon meg a kapitány lányától, küldje egyedül a szüleihez, ő pedig maradjon vele, Zurinnal. Orenburgba nincs oka visszamenni.

Pjotr Andrejics annyit megfogad a tanácsból, hogy egyedül küldje a lányt haza, mivel a kötelesség és a becsület azt követeli, hogy ő a hadseregben maradjon.

Szaveljicsre bízza Mását, akinek az lesz a feladata, hogy elkísérje a lányt Pjotr Andrejics szüleihez. Az öreg persze tiltakozik, nem akarja magára hagyni ifjú gazdáját, de mikor Pjotr Andrejics bevallja neki, hogy feleségül akarja venni a lányt, és megkéri őt, hogy segítsen megszerezni apja beleegyezését, Szaveljics meghatódik, és beadja a derekát. Mása szerinte is jó kisasszony, akit vétek volna elszalasztani.

Pjotr Andrejics másnap a lánynak is elmondja a tervét, aki beleegyezik a dologba, de a búcsú gondolatára sírva fakad. Pjotr Andrejics egy levelet is küld Szaveljiccsel a szülei részére.

Pjotr Andrejics tehát Zurin csapatával menetel tovább. Február vége felé, ahogy a tél elmúlik, a tábornokok közös hadműveleteket készítenek elő Pugacsov legyőzésére, aki még mindig Orenburgot ostromolja.

A katonaság minden irányból bekeríti a rablófészket, a fölkelő falvak sorra megadják magukat, a rablóbandák mindenhonnan menekülnek.

Golicin herceg a Tatyiscsev-erőd közelében döntő csapást mér Pugacsovra és felszabadítja Orenburgot, ezzel véget ér a Pugacsov-lázadás.

Zurint egy lázadó baskír banda ellen küldik, amelyet nem találnak meg, ráadásul a tavaszi olvadás miatt a folyók megáradnak, az utak járhatatlanok lesznek, így vesztegelniük kell.

Pugacsovot azonban nem sikerül elfognia a katonaságnak, így újabb bandákat gyűjt a szibériai gyártelepeken, és újra megkezdi a rablóhadjáratokat. Több szibériai erődöt is elpusztít, aztán beveszi Kazanyt és megindul Moszkva felé. Ez nagy izgalomba hozza a parancsnokokat, akik már azt hitték, hogy a Pugacsov-ügynek vége.

Zurin parancsot kap, hogy lépje át a Volgát. Átvonulnak a Pugacsov által feldúlt falvakon, és kénytelenek még azt a keveset is elvenni a lakosságtól, amit a rablók meghagytak. Az egész környék szörnyű állapotban van, a földesurak az erdőben bujdosnak, mindenütt rablók garázdálkodnak, az üldözésükre küldött csapatok bűnöst és ártatlant válogatás nélkül megbüntetnek.

Aztán sikerül elérnie a cárnő seregének, hogy Pugacsov menekülőre fogja. Végül Zurin hírt kap, hogy a lázadást teljesen leverték, Pugacsovot elfogták, a háborúnak vége. Pjotr Andrejics arra gondol, végre hazatérhet a szüleihez és viszontláthatja Mását.

Örömét azonban megmérgezi a gondolat, hogy Pugacsovot ki fogják végezni. Sajnálja őt, pedig tudja, hogy sok vér tapad a rablóvezér kezéhez. Pjotr Andrejics nem tudja gyűlölni Pugacsovot, mert nem felejti el azt, hogy Pugacsov megkegyelmezett az életének és segített kiszabadítani Mását Svabrin kezéből.

Épp azon a napon, amikor Pjotr Andrejics hazaindulna szüleihez, újabb csapás éri. Zurin titkos parancsot kap (amit nemcsak ő kap meg, hanem minden csapatparancsnok), hogy Pjotr Andrejics Grinyovot tartóztassa le és küldje őrizet alatt Kazanyba, ahol a Pugacsov-ügy elintézésére alakított vizsgálóbizottság elé kell állnia.

Ez teljesen megdöbbenti Pjotr Andrejicset, de nincs mit tenni, Zurinnak kötelessége teljesíteni az utasítást. Szerinte valahogy eljutott a hatóságokhoz Pjotr Andrejics és Pugacsov barátságának a híre. Zurin reméli, hogy Pjotr Andrejics tisztázni tudja majd magát a bizottság előtt.

Pjotr Andrejics útnak indul, és nem fél, mert a lelkiismerete tiszta, csak azt sajnálja, hogy a Másával való viszontlátás ideje néhány hónappal megint kitolódik. Zurin szívélyesen búcsúzik el tőle.

A bejegyzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!