11. fejezet: A lázadók tanyája

 

Hazasiet, és megkérdezi Szaveljicset, mennyi pénzük van összesen. Az öreg azt feleli, van elég, és büszke magára, mert el tudta rejteni a pénzt a rablók elől.

Pjotr Andrejics elkéri a pénz felét, a másik felét pedig szolgájának ajándékozza. Elmondja, hogy vissza akar menni a belogorszki erődbe egyedül. Szaveljics tiltakozik az ötlet ellen, de amikor látja, hogy gazdája hajthatatlan, akkor ragaszkodik ahhoz, hogy legalább vele mehessen.

Félóra múlva már úton vannak, mindketten lovon (Szaveljicsnek ingyen adta oda sánta gebéjét egy városi lakos, mert már nem volt mivel etetnie a lovat).

Alkonyattájt érnek a Berd-telep határához, amely Pugacsov székhelye. Az utat hó borítja, a sztyeppen friss lónyomok látszanak.

Berd falu erődítményéhez érve öt bunkóval fölfegyverzett paraszt körülfogja Pjotr Andrejicset, aki az egyiket karddal fejbe vágja, mire a többiek megijednek és elfutnak.

Pjotr Andrejics elvágtat, csakhogy Szaveljics, akinek a lova sokkal lassabb, nem tud elmenekülni a rablók elől. Mikor látja, hogy elfogták a szolgáját, Pjotr Andrejics visszafordul, hogy kiszabadítsa.

Mire odaér, Szaveljicset lerángatják a lóról és megkötözik. Pjotr Andrejics is ugyanígy jár, és a parancsnok rögtön a „cár” elé viszi őket.

A keresztút sarkán álló házhoz vezetik, az van kinevezve palotának. A „palota” belül aranypapír kárpittal van bevonva, de egyébként minden olyan benne, mint a közönséges parasztházakban.

Pugacsov vörös kaftánban ül a szentképek alatt, és körülötte állnak fő hívei: mind nagyon kíváncsiak az elfogott orenburgi tisztre.

Pugacsov persze azonnal megismeri Pjotr Andrejicset, aki elmondja neki, hogy magánügyben utazik, de Pugacsov emberei feltartóztatták.

Pugacsov kiküldi a híveit, mert ki akarja kérdezni négyszemközt Pjotr Andrejicset az ügyéről. Csak két embere marad bent, akik előtt Pugacsovnak nincsenek titkai. Az egyik egy sovány, görnyedt, ősz szakállú öregember, a neve Beloborodov, és szökött káplár.

A másik magas, széles vállú, 45 év körüli, vörös szakállú, szürke szemű férfi vörös ingben, akinek himlőhelyes arca és cimpák nélküli orra van: ő Afanaszij Szokolov, közismertebb nevén Hlopusa, egy száműzött gonosztevő, aki már háromszor megszökött a szibériai bányákból.

Pjotr Andrejics elmondja, hogy a belogorszki erődbe indult egy árva kiszabadítására, akit ott kínoznak. Pugacsovnak nem tetszik, hogy az ő emberei közül valaki kínoz egy árvát: megkérdezi, ki a bűnös. Pjotr Andrejics megmondja neki, hogy Svabrin. Azt is elmondja, hogy arról a lányról van szó, akit Pugacsov betegen látott a papnénál: Svabrin erőszakkal feleségül akarja venni.

Pugacsov dühös lesz Svabrinra, azt ígéri, megbünteti. Hlopusa szerint azonban nem kéne elsietni a dolgot, mert Pugacsov megsértette a kozákokat, mikor Svabrin személyében egy nemesembert tett a parancsnokukká, Svabrin felakasztásával viszont a nemeseket sértené meg.

Beloborodov szerint pedig Pjotr Andrejicsnek nincs joga Pugacsovtól igazságot kérni, ha egyszer nem ismeri el őt cárnak. Különben is lehet, hogy az orenburgi parancsnokok küldték őt kémnek, így az öreg szerint, aki Pugacsov „tábornagya”, ki kéne vallatni.

Pugacsov ekkor próbaképpen megkérdezi Pjotr Andrejicset az orenburgi állapotokról. Az ifjú azt feleli, az állapotok a lehető legjobbak. Ez persze hazugság: Pugacsov is tudja, hogy Orenburgban a nép éhezik. Pjotr Andrejics azonban esküvel erősítgeti, hogy ez tévedés, Orenburgban van elég élelem.

Beloborodov kijelenti, hogy Pjotr Andrejics a szemébe hazudik Pugacsovnak, hiszen minden szökevény szerint éhínség és járvány dúl Orenburgban. Szerinte Pjotr Andrejicset is fel kéne köttetni Svabrinnal együtt.

Szavai megingatják Pugacsovot, ekkor azonban Hlopusa vitába száll vele: szerinte az öreg legszívesebben mindenkit felakasztana, mert már fél lábbal a sírban van, és azt akarja, hogy minél több ember haljon meg vele együtt.

Beloborodov és Hlopusa vitája már-már elfajul, de Pugacsov leállítja őket, még mielőtt egymásnak esnének.

Pjotr Andrejics legjobbnak látja másra terelni a beszélgetést, így vidám arccal megköszöni Pugacsovnak a lovat és a bundát. Pugacsov ettől felvidul, aztán megkérdezi, mi köze Pjotr Andrejicsnek ahhoz a lányhoz, akit Svabrin sanyargat.

A fiatalember elmondja, hogy a menyasszonya a lány. Pugacsov azt feleli, akkor összeházasítja őket és iszik a lakodalmukon. Ezután azt javasolja, vacsorázzanak meg.

Így Pjotr Andrejics egy asztalhoz ül Pugacsovval és társaival, és velük lakmározik, ami késő éjjelig tart.

Ezután Pjotr Andrejicset a szolgájával együtt bezárják éjszakára a törvényházba.

Reggel Pugacsov kibitkába ül, mely elé három tatár ló van befogva, és maga mellé ülteti Pjotr Andrejicset, Szaveljics pedig felmászik a bakra: együtt mennek a belogorszki erődbe.

Pjotr Andrejics arra gondol, hogy nemsokára viszontlátja Mását.

Ezután gondolkozik Pugacsovon is, akivel ilyen furcsán összehozta a sors, és aki egyfelől kegyetlen vérengzéseket hajtott végre, másfelől viszont megkegyelmezett neki és hajlandó megmenteni a szerelmét is. Pugacsov persze nem tudja, hogy Mása Mironov kapitány lánya… Mi lesz, ha Svabrin megmondja neki?

Pugacsov megkérdezi Pjotr Andrejicset, hogy min gondolkozik. Az ifjú azt feleli, azon, hogy tiszt és nemesember lévén tegnap még harcolt Pugacsov ellen, most meg egy szánon ül vele és tőle függ a boldogsága. Bevallja a rablóvezérnek, hogy számít a segítségére.

Pugacsov azt feleli, Beloborodov aznap reggel is megpróbálta rávenni, hogy vallassa ki és köttesse fel Pjotr Andrejicset, aki szerinte kém, de ő nem feledte el a nyúlbőr bundát… Jótett helyébe jót várj.

Ezután némileg önelégülten a hadi sikereiről beszél, és arról, hogy még a porosz királyt is meg tudná verni. Végül komolyra fordítva a szót bevallja, hogy emberei mind tolvajok, és az első kudarcnál az ő fejével fogják megváltani a saját életüket.

Pjotr Andrejics azt javasolja neki, hagyja ott a rablóbandát és kérjen kegyelmet a cárnőtől, de Pugacsov csak keserűen mosolyog ezen, mert tudja, hogy számára már nem volna kegyelem, és folytatnia kell, amit elkezdett, mert késő volna a megbánás. Különben is, mit lehet tudni? Talán sikerül uralma alá hajtania Moszkvát is.

Példázatként elmond Pjotr Andrejicsnek egy mesét, amit egy öreg kalmük asszonytól hallott gyerekkorában.

A történet egy sasról szól, aki egyszer megkérdezte a hollót, hogy miért él a holló 300 évig, míg ő csak 33 évig. A holló azt felelte, azért, mert a sas eleven vért fogyaszt, míg ő, a holló, tetemekkel, dögökkel táplálkozik.

A sas azt gondolta magában, ő is megpróbál dögökkel táplálkozni, hogy sokáig éljen. Elrepültek együtt és megláttak egy elhullott lovat. Rászálltak és elkezdték enni. A holló nagyon finomnak találta, a sas viszont ehetetlennek.

Ekkor azt mondta a sas a hollónak: „inkább iszom egyetlenegyszer eleven vért, mint hogy dögöt egyem háromszáz évig; azután legyen meg Isten akarata!”

Pjotr Andrejics szerint a mese nagyon elmés, csakhogy gyilkolásból és rablásból élni pontosan olyan, mint döggel táplálkozni. Pugacsov ezen elcsodálkozik, de nem szól semmit.

Negyedóra múlva megérkeznek a belogorszki erődbe.

A bejegyzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!