10. fejezet: A város ostroma

Orenburgba érve Pjotr Andrejics egyenesen a tábornokhoz megy, aki épp a kertben van. Nyugalom, egészség és jólelkűség látszik az arcán, és megörül a fiatalember jövetelének.

Pjotr Andrejics elmondja neki a belogorszki erődben történteket. A tábornok sajnálkozik egy kicsit Mironov kapitány halála felett. Mása sorsa miatt is aggodalmát fejezi ki, de amikor Pjotr Andrejics sürgeti, hogy küldjön katonaságot a vár felszabadítására, húzódozni kezd, és azzal üti el a dolgot, hogy majd a haditanácsban megbeszélik.

A haditanácsban a tábornokon és Pjotr Andrejicsen kívül nincs egyetlen katonaember sem: városi hivatalnokok és egyéb polgárok szavaznak hadi kérdésekben.

Arról vitatkoznak, hogy támadólag vagy védekezőleg lépjenek-e fel Pugacsov ellen. A támadás több reménnyel biztat az ellenség gyors legyőzésére, a védekezés azonban veszélytelenebb.

A szavazást az alacsonyabb rangúakkal kezdik, így aztán Pjotr Andrejics adja le az első szavazatot.

A fiatalember föláll, jellemzi Pugacsovot és bandáját, aztán a támadást javasolja, mert szerinte a trónbitorló nem tudna képzett hadseregnek ellenállni.

A polgári hivatalnokok rosszallással fogadják ezt a véleményt, tejfelesszájúnak titulálják Pjotr Andrejicset.

A tanácsos úr a következő felszólaló, aki szerint se támadólag, se védekezőleg nem kell fellépni, hanem megvásárlólag, azaz vérdíjat kell kitűzni Pugacsov fejére, akár száz rubelit is, és akkor saját emberei fogják kiadni.

A tábornoknak nincs ellenére a dolog, azonban közli, hogy a tanácsot hadi jellegű intézkedések eldöntésére hívta össze, tehát szavazni kell a védekezésről vagy a támadásról.

Pjotr Andrejics természetesen a támadásra szavaz, mindenki más a védekezésre, mert biztosabbnak tartják a vastag kőfalak és az ágyúk védelme mögött maradni, mint kimenni a nyílt harcmezőre.

A tábornok Pjotr Andrejiccsel ért egyet, mert az egészséges taktika mindig előtérbe helyezi a támadást, de mivel mindenki más ellene van, a tábornok nem akar ekkora felelősséget magára venni. Tehát a városon belül fogják várni az ostromot.

A tanács szétoszlik, Pjotr Andrejics magában sajnálkozik a tábornok gyengeségén, aki hozzá nem értő és tapasztalatlan emberek véleményére hallgatott.

Néhány nappal később valóban megjelenik Pugacsov serege, amely tízszer akkora, mint legutóbb, és tüzérsége is van. Előre látszik, hogy hosszú ideig fog tartani az ostrom. Pjotr Andrejics sírni tudna tehetetlenségében, hiszen ő minél előbb szeretne visszamenni Másáért, akinek a sorsáról nem tud semmit.

Orenburg lakosságára éhínséget és mindenféle nélkülözést hoz ez az ostrom az elöljárók butasága miatt.

Az idő múlik, Pjotr Andrejics unatkozik, hiszen semmi nem történik Pugacsov ellen, akinek ágyúgolyói berepülnek a házakba. A várbeliek a sáncokon álló ágyúkkal nem tudják eltalálni Pugacsovékat, sík területre viszont nem tudják elvontatni az ágyúkat, mert az éhezéstől legyengült lovak meg sem bírják mozdítani őket.

Ifjú hősünk egyetlen szórakozása a portyázás: a Pugacsovtól kapott lovon mindennap kilovagol a várból, és összecsap Pugacsov járőreivel. Persze mindig az ellenség van fölényben, amely jóllakott, míg a várbeliek éheznek, Pjotr Andrejicset is beleértve. A silány városi lovasság és a kiéhezett gyalogság tehetetlen a lázadókkal szemben.

Egyik portyázásakor Pjotr Andrejics utolér egy kozákot, akit már majdnem megtámad, mikor kiderül, hogy ő Makszimics, aki Belogorszkból jött, és levelet hozott Pjotr Andrejicsnek. A levél átadása után azonnal elvágtat.

A levelet Mása írta, aki segítségért könyörög Pjotr Andrejicshez, mert rajta kívül nincs már senkije a világon. Kiderül, hogy amikor a lány felgyógyult, Svabrin arra kényszerítette Geraszim atyát, hogy szolgáltassa ki neki, így Mása most Svabrin foglya, aki arra akarja kényszeríteni, hogy feleségül menjen hozzá.

Svabrin azzal próbál jó pontot szerezni a lánynál, hogy nem árulta el az igazat Pugacsovnak, amikor a papné azt hazudta, hogy Mása az unokahúga. Mása azonban inkább meghalna, mint hogy hozzámenjen Svabrinhoz, aki nagyon kegyetlen hozzá, és azzal fenyegeti, hogy ha nem jön meg az esze, akkor elviszi Pugacsov táborába és kiszolgáltatja a rablók kényének-kedvének.

Mása végül arra kérte Svabrint, hogy adjon neki gondolkodási időt, és három napot kapott. Ha három nap múlva nem mond igent a házasságra, akkor Svabrin beváltja a fenyegetését.

Mása arra kéri Pjotr Andrejicset, hogy kérje meg az orenburgi tábornokot, hogy küldjön felmentő csapatot, és jöjjön el ő maga is, és mentse meg őt Svabrintól.

Pjotr Andrejics a levelet olvasva majdnem beleőrül a lányért való aggódásba, hiszen tudja, hogy a tábornok nem fog felmentő sereget küldeni. Ennek ellenére azon nyomban a tábornokhoz siet, aki épp pipázik a szobájában.

Hősünk arra kéri a tábornokot, adjon mellé egy század katonát és félsvadron kozákot, hogy Belogorszk vára ellen mehessen. A tábornok szerint ez őrült gondolat, az ellenség könnyen bekerítené és szétverné a csapatot.

Ekkor Pjotr Andrejics elmondja, hogy Mironov kapitány lánya levelet írt neki, amiben segítséget kér. Azt is elmondja, hogy Svabrin házasságra akarja kényszeríteni Mását. A tábornok megígéri neki, hogy ha elfogják Svabrint, főbe löveti a sáncok közt, de addig is türelemre inti Pjotr Andrejicset.

Azonban épp a türelem az, amire a fiatalember teljesen képtelen, hiszen akkor Svabrin elveszi Mását. A tábornok szerint ez nem akkora baj, addig is legalább lesz, aki gondoskodjon a szegény árva lányról, ha pedig Svabrint kivégezték, és Mása megözvegyül, könnyen talál férjet magának, mert egy szép kis özvegy hamarabb talál férjet, mint egy hajadon lány.

Pjotr Andrejics azonban kijelenti, hogy ő inkább meghalna, mint hogy átengedje Svabrinnak a kapitány lányát.

Ekkor érti meg a tábornok, hogy Pjotr Andrejics és Svabrin szerelmi vetélytársak. Sajnálja a fiatalembert, de azért mégsem küldheti olyan esztelen vállalkozásra, mint amilyet Pjotr Andrejics a fejébe vett.

Az ifjú kezd kétségbe esni, ekkor azonban támad egy ötlete.

A bejegyzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!