Janus Pannonius legjobb verseit 1466-68 között írta, s ezek egyike a Saját lelkéhez című elégia, amely 1466 tavaszán keletkezett. A mű akár a költő életművének összegzése is lehetne. Megrendítően kétségbeesett, kiábrándult, keserű alkotás, mely arról ad hírt, hogy a költő olyan mértékű fizikai fájdalmat él át, hogy már a halált kívánja, amelyet úgy vár, mint enyhülést. Erről a szomorú témáról azonban nagyon átgondolt, filozofikus módon ír.

A vers az örökéletű lélek és a halandó, porrá váló emberi test képét állítja szembe egymással.

Test és lélek kérdése az egyik legtöbbet vitatott problémakör volt az emberi gondolkodás során. A humanisták Platón ókori filozófus tanításait követték, aki szerint az ideák világából érkező lélek egy külön valóság, egy külön létező, amely sokkal magasabb rendű, mint a test, amely a fizikai világhoz tartozik. Janus versében ez a tanítás köszön vissza.

Saját lelkéhez

Ó, lélek, fényed lecsorogva a tiszta Tejútról
     testem tompa, sötét mélyeiben lakozik.
Nincs panaszom rád, fénylik benned a hű derekasság,
     annyira tündöklik rajtad a büszke derű.
Úgy léptél ki a Rák izzó kapuján: feledésbe
     nem merített sohasem téged a Léthe folyó.
Ahol a Serleg, a rejtelmes, meg a gyors, vad Oroszlán
     egymást érintik, onnan ívelt le utad.
Észt a Saturnus adott, Jupiter meg erélyt cselekedni,
     bátorságot a Mars, ízlést Phoebus adott.
Vénusz a jóérzést, a művészetet adta a Merkur,
     Cynthia osztott rád felnövekedni erőt.
Cynthia áll a halál meg az élet mesgyehatárán,
     földünknek törvényt mennyei Cynthia szab.
És ha neked csak a hús meg a csont kell – jobban az égnél –
     volt bizonyára különb por-gunya, mint az enyém.
Nincs kifogásom alakja, egész ábrázata ellen:
     éppen elég magas és külseje kellemetes.
Csak az a baj, hogy e test oly gyönge, a tagjai véznák,
     Túl puha mesteri kéz gyúrta lazára sarát,
Lázakat oltva a rosszul fércelt ízületekbe,
     s gyúlnak a szűntelenül váltakozó nyavalyák.
Örökös nátha csöpög, leszivárog nedves agyamból,
     két hurutos szememen árad a vaksi folyás.
Forr a vesém, gyomrom megdermed, s közben alatta
     gyulladt májamból gőzöl agyamba a vér.
Vagy csak azért bújtál e törékeny burkolatodba:
     tudtad: gyönge a zár, melynek a foglya leszel?
Csakhogy a bölcsesség mire jó, ha lakása göthös mell?
     Inkább bölcs se vagyok, csak nyavalyás ne legyek.
Atlas teste se kell, se Milo erejét nem irígylem:
     nem baj, a test ha sovány, csak ne legyen beteges.
Jobbá nem teheted, hagyd árva-magára e testet
     s szállj ki belőle, suhanj, vissza a csillagokig.
S míg odafönn ezer éveken át tisztulni igyekszel,
     messze kerüld, ha bolyongsz, a feledés folyamát.
Bús feledékenység ne merítsen a hajdani gondba,
     rég levetett béklyót újra magadra ne végy,
És ha a mostoha végzet űz ide vissza a földre,
     csak nyomorult ember, csak ez az egy sose légy.
Inkább méh, aki jószagu mézet gyűjthet a réten,
     hattyú légy, ki dalát zengeti néma tavon.
Tengeren, erdőkben rejtőzz, csak tudjad örökké:
     sziklákból született hajdan az emberi test.

(Vas István fordítása)

A vers beszédhelyzete lényegében önmegszólítás, ha nem is a szokványos fajta: a költő a saját lelkét szólítja meg, ami egészen újszerűvé teszi a verset (amely önmegszólító vers).

Tudjuk, hogy Janus Pannonius egy Marsilio Ficino nevű itáliai humanista orvossal levelezett, aki újplatonista nézeteket vallott. Valószínűleg tőle vette át a költő a lélekvándorlás tanát, ebbe menekült, s az öntudatlan állatok „boldogsága” után vágyódik.

Az újplatonista szemlélet a test és a lélek különválasztásán alapul. Ez az irányzat Platón filozófiája nyomán keletkezett, és a világmindenséget két szférára osztja fel: egy magasabb rendű, tisztán szellemi világra és egy alacsonyabb rendű anyagi (természeti) világra.

Az újplatonista világmagyarázat szerint az ember lelke a csillagok világából szállt le és költözött bele a testébe. Az ember tehát a lelke miatt a szellemi világhoz tartozik, a teste révén azonban az anyagi világhoz is tartozik.

A lélek nincs hozzákötve egyetlen testhez. Lakhelye a csillagok feletti legfelső égi szférában, Isten közelében van. Innen azonban újra és újra le kell szállnia a földre, és beleköltöznie egy testbe. Ilyenkor az előző életét, és az égi szférában való lakhelyét elfelejti.

Az a lélek, amelyik ezt nem felejti el teljesen, otthontalannak érzi magát a földi világban és folyton visszavágyik az égbe. Az ilyen lélek számára a test börtön, amelyben bezárva érzi magát.

A költő büszke a lelkére, amelynek tehetségét, ragyogó szellemét köszönheti.

Szerinte az ő lelke nem ivott túl sokat a Léthe folyó feledést okozó vizéből, s ezért vissza tud emlékezni a saját múltjára, arra az időre, még mielőtt Janusként a földre leszületett.

A vers hangulata szomorkás, kétségbeesett, keserű, elégikus, versformája disztichon.

Szerkezetileg 3 egységre bontható.

1. rész: a lírai én a tisztán szellemi természetű (metafizikai) életére emlékezik, a kozmoszból való alászállásra.

Az 1-14. sorban leírja, milyen volt útja a földre, mely közben a bolygók és csillagok (Saturnus, Jupiter, Mars, Vénusz, Merkur stb.) értékes emberi tulajdonságokkal ruházták fel.

Janus tehát minden egyes tulajdonságát valamilyen bolygóállásnak, csillagképnek tulajdonítja.

Ez nem is meglepő, ha belegondolunk, milyen népszerű tudomány volt a középkorban az asztrológia: a jövőt is a csillagok állásából jósolták meg, ami olyasmi volt akkor, mint ma a horoszkóp, azzal a különbséggel, hogy a középkori ember igazán hitt benne. Annyira, hogy a királyok – a vers keletkezése idején uralkodó Mátyás király is – csillagjósokat kérdeztek meg, mielőtt egy háborút elindítottak volna, vagy valamilyen nagy vállalkozásba belefogtak, hogy sikerrel fognak-e járni vagy sem.

A költő először azt veszi sorra, hogy a planétáktól (Tejút, Rák, Oroszlán, Saturnus, Jupiter, Mars, Vénusz, Merkúr) milyen jó, nemes emberi tulajdonságokat kapott. A lelki-szellemi tulajdonságokkal nincs is gond, ezekre büszke, hiszen derekasság, derű, ész, erély, bátorság jellemzi.

De úgy érzi, hogy fizikai tulajdonságai, testének gyöngesége minden jót lerontanak: a pozitív belső tulajdonságok ugyanis egy rossz testbe kerültek bele.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a következő oldalra!