X

Fanni azon elmélkedik, hogy a szánalom és az irgalmasság annyira ritka manapság, hogy amikor az emberek látják, nagy szemeket meresztenek.

Titokban éjszakánként fennmaradt és varrt néhány kis ruhát az özvegy gyerekeinek ajándékba. Titokban öltözteti fel a kicsiket, és meghagyja nekik, hogy miközben az anyjukkal beszélget, jöjjenek be az új ruhájukban.

Közben egy falubeli tehetős öreg gazda is meglátogatja az özvegyet, ő lent hoz ajándékba, mert neki sok termett, míg az özvegy idén nem vetett. A lenből ruhát lehet fonni a gyerekeknek, ebben is segítséget ajánl.

Az özvegy zavarba jön és könnyezni kezd, annyira meghatja a szomszédja kedvessége. Ekkor bejönnek a gyerekek az új ruháikban, amelyeket Fanni varrt nekik. Az asszony szótlanul átöleli Fannit.

XI

Közeledik az ősz, a napok szürkék, egyformák, unalmasak, melankolikusak. Fanni életében nincs változás. Azon tűnődik: „Így kell-é nékem vajjon mindég élnem?”

XII

Fanni rokonlélek után vágyódik. „Szükséges az embernek az ember.” A kőszirt visszhangozza panaszait, de nem érti őket, az esti szél széjjelhordja sóhajait, de nem érzi őket. Bennünk, emberekben megvan az a vágy, hogy „egynemű valóságokkal élhessünk”.

Fanni szeretne valakihez közel kerülni, aki megérti őt, aki szívesebben meghallgatja, mint mások, és aki együtt érez vele.

XIII

Megismerjük Fanni új barátnőjének, a kétgyermekes özvegynek a történetét. Kiderül, hogy apja egy gróf birtokán volt főtiszt, sok pénzt keresett és gyermekeit nagy luxusban és pompában nevelte.

Fanni barátnője a legkisebb gyermek volt. Fiatal lányként gőgös volt, büszke volt apja nagy vagyonára. A környék legszebb, leggazdagabb ifjai udvaroltak neki, de őt csak a bálok és a szórakozás érdekelték, a szerelmet kinevette, mert nem ismerte.

Anyja főnemesi származású volt és lányának is arisztokrata férjet szánt: a köznemesek szóba se jöhettek. Ambícióival lányát is megszédítette: egy idő után már ő is a rangot, a nevet nézte, nem a mögötte levő embert. Ám a sors úgy hozta, hogy nagy szerencséjére a kettőt megtalálta egy személyben.

Egy báró udvarolt neki, akit, mivel nem volt vagyona, eleinte talán az előnyös házasság lehetősége vonzott, később azonban vadul beleszeretett a lányba, és viszonzásra talált. A lány gondolattalan, szeleburdi fruskából tiszta szívű, hűséges és szeretetteljes feleség lett. Öt évig voltak házasok és nagyon boldogan éltek.

Közben a lány apja meghalt, és kiderült, hogy mégsem volt olyan nagy a vagyona, mint gondolták. Adósságai rendezése után kevés pénz maradt, amit örökül hagyhatott, és még azt is szét kellett osztani a gyermekei között.

Így a báró nem jutott vagyonhoz a felesége révén, de ezt sohasem vetette szemére. Udvari tisztséget viselt, ami a 18. században magas rangot jelentett, de csekély fizetéssel járt, ezért szerényen kellett volna élniük, amit viszont rangjuk miatt nem tehettek meg. Adósságba kellett verniük magukat, hogy rangjukhoz méltó körülmények közt élhessenek.

A báró folyton az előmenetelén dolgozott, de közben elragadta a halál. Az özvegyet egyre jobban szorongatták a hitelezők, ezért kevéske pénzét mind oda kellett nekik adnia.

Mivel fiatalkorában fényes külsőségek közt élt és gazdagsághoz, pompához volt szokva, nem bírta szégyen és pirulás nélkül elviselni a szegénységet, ezért a városból falura költözött, ahol nem ismeri senki. Ahhoz túlságosan büszke, hogy munkát vállaljon, így viszont nem tudja a gyermekeit eltartani.

Történetét hallva Fanni arra gondol, hogy ha gazdag volna, mindenét neki adná, hogy segítsen rajta.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!