Fanni

Ebben a részben az „ismeretlen” beszél, aki beküldte az Urániához Fanni hagyatékát. Szavait a lap szerkesztőihez intézi.

Dicséri a célkitűzést, hogy az Uránia példaként akarja állítani a hazai nők elé azoknak a nőknek életét és cselekedeteit, akik erre méltók.

Élve a lehetőséggel szeretné nyilvánosságra hozni egy fiatal lány élettörténetét, akit méltónak tart arra, hogy emléke fennmaradjon.

Ez a lány csendes és jó, félénk és kellemes modorú, szeretetteljes „asszonyi angyal” volt, akit mindenki megszeretett, aki ismerte. Egy kicsi faluban született és nőtt fel, mégis helyes gondolkodásmódja, józan ítélőképessége volt, szíve pedig „világokat ért”, mert „a legnagyobb oskolában tanult – a szenvedések oskolájában.”

Édesanyját még kisgyermekként elvesztette, apja semmiféle apai érzést, szeretetet nem mutatott iránta, mert azt hitte, egy gyereket csak keménységgel lehet jól felnevelni. A gyermek már apja dörgő hangjának hallatára is reszketett, talán ezért lett belőle félénk és visszahúzódó fiatal lány, és ezért érződik lényében némi melankólia és szomorúság. Ezeket a tulajdonságait csak legjobb barátnői közt vetkőzi le.

Mostohaanyja is sok szenvedést okozott neki, mert nem szerette édes leányaként, sőt, rákényszerítette, hogy mostohatestvéreinek szolgálója legyen. „Soha jó szót nem hallott ő, aki mindennek jó szót adott.”

Mindazonáltal a szenvedés megtanította arra, hogy alávesse magát az ég akaratának, és sohasem panaszkodott, a bántások soha nem nyomták le, sőt, megerősítették. Csak néha a magányban sírt és kívánkozott a halálba megboldogult édesanyjához.

Hagyatékának kezelője akkor ismerte meg a lányt, amikor az 16 éves volt, és kölcsönösen egymásba szerettek. „Hogyisne örült volna ez a szánakozásra méltó kedves lélek azon, hogy van még teremtés a nap alatt, aki őtet szereti?”

De csak rövid ideig lehettek boldogok, örömüket megkeserítette a lány zsarnoki apja, aki elszakította egymástól a szerelmeseket. A lány ezt nem tudta elviselni: „ő, akit a szeretetlenség hidege meg nem emésztett, elhervadott a szeretet édes melege alatt”.

Minden bánat kettős erővel nyomta, mert nem volt, akivel érzéseit megoszthatta volna. Végül egy lázroham miatt ágynak esett. Kedvese kétségbeesve ment halálos ágyához, hogy legalább utolsó óráiban vele lehessen.

A lány halála óráján bátornak, hősiesnek bizonyult. Csendes szenvedéssel viselte el betegségét, sohasem panaszkodott. Sőt, apja kedvéért, aki szorgalmas ápolással akarta jóvá tenni azt, hogy nem volt soha szerető apja lányának, „ez a szelíd lélek mosolygott (…), holott szörnyű kínt szenvedett”.

Csupán szerelmesére nézett könnyes szemekkel, mert az ő kedvéért szívesen élt volna hosszabb ideig. Bár egész teste égett a láztól, tekintete vidám volt és mosolygott halála pillanatában is. A vég kedvese karjai között érte.

Fanni hagyományai

Továbbra is Fanni kedvese a beszélő, és az Uránia szerkesztőihez intézi sorait. Megköszöni a szerkesztőknek, hogy Fanniját kedvelik és vállalták, hogy megőrzik a lány emlékét.

Remélve, hogy az olvasóközönség is részvéttel lesz Fanni iránt, ezúton küldi a lány hátrahagyott írásait, hogy közzé tegyék a lapban. Ezek az írások szakadozottak, töredékesek, apró gondolatok, de egy hozzáértő, gondolkodó ember szépen egységbe tudja formázni őket.

„Isten veletek és munkátokkal!”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!